Azonosítottak két mikrokefáliát okozó Zika-vírus fehérjét

Amerikai kutatók azonosították a Zika-vírus két fehérjekomponensét, amelyek potenciálisan felelősek lehetnek a több ezer mikrokefáliás elváltozás kialakulásáért. A felfedezés a fejlődési zavar megelőzéséhez is közelebb viheti a kutatókat.

hirdetés

A Zika-vírus 10 fehérjét tartalmaz, de a mikrokefália szempontjából csak az NS4A és NS4B proteineknek van jeletőségük egy új kutatás szerint, amelynek eredményei a Cell Stem Cell folyóiratban jelentek meg. A kutatók szerint ez az első alkalom, hogy három Zika-törzset vizsgáltak második trimeszterből származó magzati neurális őssejtekben. A korábbi vizsgálatok során felnőttekből származó őssejt-szervecskéket hoztak létre és vizsgáltak.

A virológia és neurológai együttműködéseként megvalósuló kutatás úttörő abban is, hogy molekuláris szinten vizsgálja a Zika-vírust. A kutatás vezetője szerint "most már ismerjük a molekuláris útvonalat, ami jelentős előrelépés a vírus által okozott mikrokefália terápiájának kifejlesztésében."

A két fehérje együttesen 65 százalékkal csökkentette a magzati neurális őssejtek növekedését, valamint további 51 százalékkal csökkentették az őssejtek neuronokkás és asztrocitákká történő differenciálódását.

2015 óta 66 országból és területről jelentettek zikalázat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. A Notre Dame Egyetem szakemberei a minap úgy becsülték, hogy a jelenlegi zikajárvány mintegy 93 millió embert fertőzhet meg Latin-Amerikában és a Karib-térségben.

Szerző:

PHARMINDEX Online