Zika-vírus által okozott szövődménybe haltak bele betegek

Kolumbiai hatóságok jelentése szerint legalább három ember meghalt Guillain-Barré-szindrómában, amit Zika-fertőzés okozott.

hirdetés

Az egészségügyi miniszter szerin további hat halálesetet vizsgálnak, amelyeknél szintén valószínűsíthető a Guillain-Barré-szindróma és a Zika-vírus közötti összefüggés.

Martha Lucía Ospina, az országos közegészségügyi intézet igazgatója szerint az esetek megerősítik, hogy a zikavírus nem nagy arányban ugyan, de igenis halált okozhat.

Kolumbiában a legfrissebb összesítés szerint mintegy 20 ezer Zika-fertőzött van, de a valós szám elérheti a 80-100 ezret is, mert a fertőzöttek többségénél nem jelentkeznek tünetek. Idén 650 ezren kaphatják el a vírust az országban.

Brazíliában két vírusfertőzött nyálában és vizeletében is kimutatták a zikavírust, most először annak aktív formáját - korábban, a 2013-as, Francia Polinéziában kitört járvány idején csak a vírus genetikai anyagát találták meg nyálban és vizeletben.

Brazil hatóságok azt is megerősítették, hogy volt olyan személy, aki vérátömlesztés során fertőződött meg tavaly a Zika-vírussal Brazíliában.

A Sao Paolótól mintegy 100 kilométerre fekvő Campinas egészségügyi hatóságai arról számoltak be: bebizonyosodott, hogy egy lőtt sebek miatt kórházban ápolt férfi tavaly áprilisban több transzfúziót kapott, s így kapta el a vírust, mert az egyik véradóról kiderült, hogy vírushordozó.

A hét elején Texasban diagnosztizáltak szexuális érintkezéssel átterjedt zikavírus-fertőzést, csütörtökön Brazíliában mutatták ki, hogy tavaly vérátömlesztéssel is fertőződtek meg emberek. A Müncheni Egyetem kutatói a héten spermában és vizeletben mutatták ki a vírust több héttel a betegek gyógyulása után.

 

BBC / 24.hu / HVG

Szerző:

PHARMINDEX Online