Melanomás betegek százain próbálják ki az mRNS-vakcinát

A klinikai kísérletben több száz bőrrákos beteg vesz részt, mindegyikük személyre szabott oltást kap.

hirdetés

Nagyobb létszámú betegcsoporton is megvizsgálják, mennyire hatékony és biztonságos a melanomával küzdő emberek kezelésében az mRNS-vakcina.

A klinikai vizsgálatok harmadik fázisába lépett annak az mRNS-vakcinának a tesztelése, amelyről a kutatók azt feltételezik, hogy hatásos lehet a bőrrák egyik fajtájával, a melanomával szemben. A The Guardian beszámolója szerint a londoni egyetemi kórházak alapítványa (University College London Hospitals NHS Foundation Trust) által indított és vezetett klinikai kísérletben több száz bőrrákos beteg vesz részt, mindegyikük személyre szabott oltást kap. Korábban, a második klinikai fázisban kimutatták, hogy a melanoma ellen kifejlesztett mRNS-vakcina drasztikusan csökkentette a daganat kiújulásának esélyét. Most azt várják az mRNS-t tartalmazó oltóanyagtól, hogy az „megtanítja” a szervezetet arra, hogy „levadássza” a rákos sejteket, így megakadályozva a betegség kiújulását.

Az oltás potenciálisan legfeljebb 34 neoantigén kódolását hordozza, és a beteg daganatának egyedi mutációi alapján tumorellenes immunválaszt aktivál. Hogy személyre szabható legyen a vakcina, a tumorból mintát vesznek, amelyen mesterséges intelligencia segítségével DNS-szekvenálást végeznek.

A 2. fázisú adatok azt mutatták, hogy a súlyos, magas kockázatú melanomában szenvedő, Keytruda-val kezelt és a vakcinával beoltott betegeknél 49%-kal kisebb volta a mortalitásnak vagy a daganat kiújulásának valószínűsége három év után, mint azoknál, akik csak Keytruda-t kaptak.

A betegek háromhetente 1 mg dózisú mRNS-vakcinát kaptak, legfeljebb kilenc adagot, és háromhetente 200 mg Keytruda-t (maximum 18 adag) körülbelül egy évig.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

hvg

The Guardian