A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai szerint a 12., 13., és 14. héten is regisztráltak mumpsz gyanújával megbetegedéseket a Dunántúlon.
A legújabb kutatási eredmények szerint az influenza súlyos neurológiai szövődményeket is okozhat, különösen a kisgyermekek körében.
A NIRSport2 olyan agyi képalkotó eszköz, amely valós időben, térbeli korlátok nélkül képes megjeleníteni az agykérgi aktivitást.
Az elemzés célja az SGLT2 gátlók és MRA-k kombinációjával elérhető élettartamelőny értékelése volt T2DM-ben és krónikus vesebetegségben szenvedő betegeknél.
Ön milyen fájdalomcsillapító gyógyszert ajánl a betegeinek?
A kannabisz gyógyászati célú termesztéséről, előállításáról és kereskedelméről szóló törvényjavaslatot terjesztett elő a szlovén kormány csütörtökön.
Velkey György szerint az eszközök fájdalommentessebbé tették az orvosi vizsgálatokat.
A 2027 végéig tartó, több tudományterületet érintő projekt során azt vizsgálják, hogy milyen hatást gyakorol egy élő szervezetre a nanoműanyag-szennyeződés.
Az Akeso ivonescimab nevű készítménye jobb eredményeket mutatott, mint az amerikai Merck vállalat Keytruda nevű csúcsgyógyszere.
A Dél-pesti Centrumkórház közlése szerint az első hazai innovatív beavatkozást egy kislánynál és egy kisfiúnál alkalmazták először.
Az új osztály kialakítása 50 millió forintba került, az eszközparkot további 18 millió forintból bővítették.
A HCEMM égisze alatt hat intézményt összefogó európai konzorcium részeként magyar kutatók a stroke okozta károsodások hosszú távú gyógyítását vizsgálják.
A generatív MI modellek a működésükből adódóan nem tökéletesek, értéküket részben az eredmények orvosok által végzett hitelesítése határozza meg.
Az elkövető a recepteket többségében pszichotrop anyagot tartalmazó gyógyszerekre töltötte ki, jogtalanul használva valós személyek adatait.
Az EU digitális betegtájékoztatókat vezetne be QR-kóddal, de fogyasztóvédők aggódnak: mi lesz azokkal, akik nem használnak okoseszközt?
Négy vidéki és egy fővárosi kórházban is fennakadásokra vagy átszervezésekre kell számítaniuk a betegeknek a kijelölő határozatok szerint.
Amerikai kutatók az akut vesekárosodás új kategóriáinak kidolgozásával új terápiás útvonalak azonosítása számára nyithatnak utat.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója szerint az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia olyan fenyegetést jelent, ami az orvostudomány terén elért 100 éves fejlődést lenne képes semmissé tenni.
Robotsebészet mindenkinek címmel szervezett szimpóziumot a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikája a Robotsebészeti Központ tavaly áprilisi indulása óta szerzett tapasztalatokról.
Falus András szerint ez az állítás nem felel meg a legalapvetőbb biológiai, genetikai ismereteknek.
Az orvostudományi kutatásokról szóló törvénymódosítási előterjesztés tárgyalása is napirenden volt kedden este az Országgyűlésben.
Békássy Szabolcs szerint kuszák a betegutak, nincsenek végig menedzselve azok a folyamatok, melyek szükségesek egy-egy betegellátása során.
A gombákban található bioaktív anyagok javíthatják az inzulinérzékenységet és támogathatják az anyagcserét.
A nemzetközi OECD-adatokban szereplő évi 66 ezer új daganatos megbetegedéssel szemben 57 ezer esetről van szó a részletes magyar adatok szerint, ám ez még mindig nagyon sok, derült ki az AIPM konferenciáján, amelyen a szakma képviselői a mostani helyzet ismertetése mellett a fejlődési irányokat is meghatározták.
A Corcept Therapeutics elindította a BELLA fázis 2 klinikai vizsgálatot, amely a relakorilantot, nab-paklitaxelt és bevacizumabot kombinációban alkalmazza platina-rezisztens petefészekrákban szenvedő betegek kezelésére.
A kutatók 24.107 idős ember – az átlagéletkor 71,8 év volt – egészségügyi adatait vizsgálták meg egy 18 éves időintervallum során.
A betegek troponinszintjének ellenőrzése lehetővé teheti az orvosok számára, hogy sokkal pontosabb előrejelzést adjanak.
Csak Magyarországon több tízezerre tehető a Parkinson-kórral diagnosztizáltak száma, világszerte pedig tízmilliókra. Az egyre fiatalabb korosztályokat érintő krónikus idegrendszeri betegség nem gyógyítható jelenlegi tudásunkkal, ám egyre több hatékony tüneti kezelés áll rendelkezésre.
Novembertől visszamenőleg megkapják az egészségügyi ellátók a tavaly nyáron megígért havi 12, 5 milliárd forint többletjuttatást.
Ha tavaly érkezett volna az intézményekhez a havi plusz pénz, a 190 milliárd forintos lejárt számlatömeg 82 százalékát eliminálta volna.
A helyettes országos tisztifőorvos figyelmeztetett: a légúti kórokozók okozta megbetegedések még mindig nagy számban előfordulnak.
A kezelés óta eltelt két évtizedben egészen rendkívüli eredményeket értek el a CAR T-sejtekkel a hematológiai daganatok terápiájában.
Az Uzsoki Utcai Kórházban működik egy párhuzamos várólista, amelyekkel ugyanazt az ellátást hamarabb is meg lehet kapni, ehhez a kórház Térítéses Betegellátó Osztályához kell fordulni.
A kutatók érdeklődését kiváltó rejtély középpontjában egy kulcsfontosságú vírusgén áll, amely az X nevű fehérjét kódolja.
A legújabb kutatások szerint a GLP-1 receptor agonista gyógyszerek, mint az Ozempic, jelentősen csökkenthetik a demencia, különösen az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.
Olyan terápia fejlesztése a cél, amely kifejezetten a nyálkahártyákat érintő gombás fertőzések kezelését tenné lehetővé.
Új kutatások szerint az SGLT2-gátlók, GLP-1 agonisták és nem szteroid MRA-k kombinációja jelentős előnyöket kínál a T2DM-ben és albuminuriában szenvedő betegek számára.
A szakmai programban a legfontosabb kérdéseket boncolgatják az előadók, vagy éppen vitatják meg a kerekasztal beszélgetéseken.
A biológiai életkor meghatározásával, őssejt-stimulációval és oxigénterápiával növelhető az egészséges élettartam.
Alkotmánybírósághoz fordulnak az orvosok Szlovéniában az egészségügyi törvény módosítása miatt.
A stroke világszerte mintegy 100 millió embert érint, és évente 6,7 millió halálesetet okoz. Az esetek többsége olyan módosítható rizikófaktoroknak tulajdonítható, mint a magas vérnyomás, magas koleszterinszint, egészségtelen étrend és dohányzás.
Hazai gyógyszergyártás: stabil betegellátás, meghatározó nemzet- és külgazdasági szerep, növekvő K+F ráfordítások.
Az FDA-t felügyelő egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. összesen 3500 alkalmazott elbocsátását rendelte el.
Egy új vizsgálat rávilágít arra, hogy a szérum direkt bilirubin szintje egyértelmű összefüggést mutathat a pitvarfibrilláció kockázatával a koszorúér-betegségben szenvedő betegeknél.
Az új szabályozás célja az ellátások egységesítése és a betegek gyorsabb hozzáférése a szükséges műtétekhez.
Az egészségügyben, immunizációban és táplálásban történt nagyívű fejlődés ellenére az alsólégúti fertőzések továbbra is vezető szerepet töltenek be a gyermekkori morbiditás és mortalitás terén. Jelen áttekintő közlemény górcső alá veszi a légúti syncytialis vírus (RSV) és a S. pneumoniae közötti interakciókat, epidemiológiát és intervenciós lehetőségeket.
Egyre gyorsabban terjed az Egyesült Államok kórházaiban a Candida auris nevű, rendkívül ellenálló és gyakran halálos kimenetelű fertőzést okozó gombafajta.
A Gondosórához való egyszerűsített hozzáféréssel több százezer idős, magyar állampolgár kapja majd meg az alanyi jogon biztosított eszközt.
2025. március 31-től új témakörök és praktikus útmutatók is kerültek fel, amelyek megkönnyítik az oltási tanácsadást, valamint a jogszabályi előírások nyomon követését.
Jelen tanulmány összegzi a 2015-2023 közötti kullancsencephalitis-incidencia emelkedésének lehetséges okait.
Ne hagyja, hogy az algoritmus döntsön Ön helyett!
Kattintson ide a Preferált források - PHARMINDEX Online beállításához, ahol csak rá kell kattintani a jelölőnégyzetre.
A Google új „Preferált források” funkciójával mostantól beállíthatja, hogy a PHARMINDEX Online mint az orvosi és gyógyszerészeti témák hiteles információforrása gyakrabban szerepeljen a keresési találatai között.