A mostani adatok megerősítik a 2022-ben már megfigyelt tendenciát.
Kutatók úttörő felfedezést tettek a hematológia területén, magyarázatot adva a spontán és szokatlan véralvadásra, amely a teljes dózisú vérhígítókkal végzett kezelés ellenére is előfordul.
A tudományos bizonytalanság a bizonyítékalapú gondolkodás szerves része; megfelelő mennyiségű és minőségű tudományos bizonyíték azonban csak hosszú idő és sokak munkája által válik elérhetővé. Nem volt ez másképpen a dohányzási ártalom tragikus felismerésekor, ahogy jó eséllyel nincs ez másképpen – bár sokak szerint ebben az esetben már nem tragikus kicsengéssel – a dohányzás füstmentes alternatíváinak egészségre gyakorolt hatásaival sem.
A kanyaró után új problémával is szembe kell nézniük a texasi és új-mexikói orvosoknak: A-vitamin-túladagolás okozta májkárosodást fedeznek fel egyre több embernél.
A következő öt évben 4,4-10,8 millió új fertőzés várható a támogatások csökkentése miatt, ami akár hatszorosára is növelheti az új fertőzések számát.
Kutatók olyan biomarkereket azonosítottak, amelyek képesek előre jelezni a betegség kognitív hatásait, még mielőtt azok a hagyományos agyi képalkotó vizsgálatokon megjelennek.
A mai terápiás lehetőségeknek köszönhetően az epilepsziával élők nagyobbrészt rohamok és egyéb tünetek nélkül élhetik életüket. A Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatás és adatgyűjtés révén tovább javulhat a gyógyszeres kezelések hatásfoka, könnyebben megelőzhetővé válhatnak a rohamok, és oldódhatnak az epilepsziával élőket sújtó társadalmi előítéletek.
A csecsemő tudata titokzatos és vitatott kérdés.
A SODIUM-HF vizsgálat rámutatott, hogy a magasabb diuretikumadagolás összefüggésben áll a rosszabb klinikai kimenetelekkel szívelégtelenségben szenvedő betegeknél. Az étrendi nátriumkorlátozás azonban nem bizonyult hatékonynak a primer klinikai események csökkentésében, függetlenül a diuretikum adagolásától.
A HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Mesterséges Intelligencia kutatócsoportja a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ munkatársaival együtt olyan átfogó egészségügyi életútelemző adatplatformot épít, amely lehetővé teszi a betegségek korai felismerését, egyénre szabott kezelési tervek kialakítását, és támogatja az egészségügyi rendszerek hatékonyabb működését. Mindehhez beveti a mesterséges intelligenciát is.
A hazai gyógyszerellátás több pontján is ráncfelvarrást ígért Takács Péter a Magyar Gyógyszerészi Kamara vándorgyűlésén.
Az Ecole Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) kutatói egy új, injektálható hidrogélt fejlesztettek ki, amely ígéretes megoldást jelenthet az oszteoporózis kezelésében azáltal, hogy gyors és lokális csontsűrűség-növekedést eredményez.
A kórházi beszállítók csupán háromnegyede jutott hozzá a lejárt követelései minimum 80 százalékához.
Egy friss elemzés szerint a 75–79 éves korosztályban 30%-kal kevesebb RSV-hez köthető sürgősségi kórházi felvétel történt.
A belső dokumentumokban található magyarázat szerint, mivel a járványnak vége, a támogatási összegek már nem szükségesek.
Ez a tanulmány a finerenon hatásosságát és biztonságosságát értékelte diabéteszes vesebetegségben (DKD) szenvedő betegeknél.
Az új laborban lehetővé vált a túlsúlyos, akár 45-ös testtömegindexű páciensek szívkatéteres ellátása is.
Kutatók szerint az Epstein–Barr vírus (EBV) fertőzés évekkel megelőzheti a a Crohn-betegség kialakulását, és szerepet játszhat az autoimmun folyamatok beindításában.
A Vimkunya vakcina felnőttek és 12 évesnél idősebb serdülők chikungunya elleni védelmére szolgál.
Már az év első hónapjaiban jelentősen meghaladta a fertőzöttek száma a korábbi évek adatait. A hatóságok fokozott elővigyázatosságra és megelőzésre figyelmeztetnek.
Vádat emeltek a csalással vádolt személyek ellen, bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
Az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A-fertőzés gyanújával jelentett fertőző betegek száma. A járvánnyal leginkább érintett területek: Budapest, Pest és Fejér vármegye - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Az osteoarthritis kezelésében egyre nagyobb szerepet kapnak az új biológiai terápiák és a regeneratív orvoslás. A cikkben bemutatjuk a mesenchymalis őssejteket, amelyek ígéretes lehetőséget kínálnak a tünetek enyhítésére, valamint olyan táplálékkiegészítőket, mint a kurkumin és glükózamin-kondroitin, amelyek kiegészítő kezelésként hasznosak lehetnek. Emellett áttekintjük azokat a biológiai ágenseket, amelyek a citokinek blokkolása révén fejtik ki hatásukat az OA kezelésében.
Óriási előrelépés a most először beültetett, újratölthető, távprogramozásra is alkalmas mély agyi stimulációs rendszer.
Az új időpontfoglaló rendszer elsősorban a fiatal, mobilis, egyszerűbb egészségügyi problémával jelentkező páciensek számára lehet előnyös.
Az eutanázia általi halálozás Belgiumban az összes haláleset 3,6 százalékát teszi ki.
Egy magyarországi gyógyszertár eredményei nem csupán a hazai, hanem a nemzetközi egészségügyi közösség figyelmét is felkeltették.
Velkey György János szerint a szakma örömmel fogadta, hogy elindult egy szakmai diskurzus az egészségügy lehetséges átalakításáról.
A Google stratégiai partnerségeken keresztül folyamatosan bővíti jelenlétét a biotechnológiai szektorban.
Egy új, forradalmi eljárás ígéretes megoldást kínál a magas vérnyomás egyik leggyakrabban figyelmen kívül hagyott okára, amely évtizedek óta megoldatlan problémát jelent az orvosi közösség számára.
Az e-beutalóval megnyílt a lehetőség arra, hogy az ehhez kötött vizsgálatokra – újabban már területi korlátozások nélkül – bármelyik szakrendelőbe tudjon időpontot foglalni az ember.
A győri onkológia régiós feladatokat lát el, a hat szakember kiesése sok ezer beteget érint.
A Lazcluze filmtabletta hatóanyaga a lazertinib.
A felfedezés akár a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében is új utakat nyithat meg.
A javaslat célja, hogy az emberi egészség védelme érdekében ösztönzőkkel segítse az ellátási lánc diverzifikálását, és fellendítse az uniós gyógyszergyártást.
A friss adatok szerint több százezer ember szenved akut légúti fertőzések tüneteitől – köztük rengeteg kisgyermek és idős ember. Különösen aggasztó az RSV vírus terjedése, amely a legfiatalabbakat és a legidősebbeket veszélyezteti a leginkább.
Az egészségügy kiemelt fontosságú feladatainak egyike a megelőzés, a fertőző és nem fertőző betegségek és ártalmak korai felderítése.
Kutatók olyan forradalmian új szállítórendszert dolgoztak ki, amely képes a peptid alapú vakcinák hatékonyságát drámai mértékben fokozni.
Átalakítja a kormány a korábban 5,4 milliárd forintból megvásárolt magánszolgáltató cégeket, amelyekből létrehozza a Nemzeti Dialízis Központot.
Vágás nélküli technológia ad reményt a pajzsmirigyrákos betegeknek, az új módszer magán és állami ellátásban is elérhető a magyar betegeknek.
A címben szereplő cikk Bánóné Dr. Fleischmann Marianna tollából származik, és az 1989. júliusi Gyógyszerészet folyóiratban jelent meg. A magyar szabadságharc idején bevezetett, gyógyszerészetet érintő reformokat tárgyalja, bemutatva a felelős magyar minisztérium egyéves működése alatt hozott, a gyógyszerészet minden ágát felölelő, haladó szellemű rendelkezéseket, és ezek jelentőségét a magyar gyógyszerészet fejlődésében.
A rendelet fontos mérföldkő az EU azon törekvésében, hogy az európai adatstratégia részeként biztonságos és hatékony digitális egészségügyi ökoszisztémát építsen ki.
Peking azóta is cáfolja ezeket az állításokat, változatlanul azt hangsúlyozva, hogy a SARS-CoV-2 vírus állati eredetű.
Visszavonulóban van az influenzajárvány Magyarországon; február második felében tetőzött - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésének adatai alapján.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön.
Több mint 25 éves csúcsra emelkedett tavaly a kanyarós esetek száma az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) és az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) csütörtökön publikált jelentése szerint.
A kezelés a mai napig kihívást jelent, hiszen egy összetett kórképről van szó.
Az SVTg agyterület felfedezése áttörést jelenthet a szorongás, depresszió vagy akár a szenvedélybetegségek célzott terápiáinak fejlesztésében.
A cukorbetegség egyik korai szövődménye a neuropátia, ami azért alakul ki, mert a komplex anyagcserezavar károsítja a perifériás idegeket.
Az idei felső légúti szezon erőteljesen érezteti hatásait a gyerekintézetekben – számolt be a Portfolionak Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bethesda Gyermekkórházfőigazgatója.
Ne hagyja, hogy az algoritmus döntsön Ön helyett!
Kattintson ide a Preferált források - PHARMINDEX Online beállításához, ahol csak rá kell kattintani a jelölőnégyzetre.
A Google új „Preferált források” funkciójával mostantól beállíthatja, hogy a PHARMINDEX Online mint az orvosi és gyógyszerészeti témák hiteles információforrása gyakrabban szerepeljen a keresési találatai között.