December 24. és 26-a között 10 677 esetben riasztották a mentőket Magyarországon, a hívások csaknem egyharmada Budapestről és Pest vármegyéből érkezett, közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.
Januártól a kormányablakokban is elindul a regisztrációs lehetőség a Gondosóra-programra, jelentette be egy Facebook-videóban a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
A szakemberek meglepő összefüggést találtak a cukorbetegség és az Alzheimer-kór kialakulása között is.
Az Euronews jelentése szerint több mint 200 százalékos növekedés történt – hívta fel a figyelmet a Nuus szerint Natasha Crowcroft, a WHO kanyaró és rubeola vezető műszaki tanácsadója.
A stressz, a nehéz ételek és a kevés mozgás növelhetik a stroke kockázatát. A Strokeinfó Alapítvány az ünnepek közeledtével arra hívja fel a figyelmet: a stroke megelőzhető, ha időben cselekszünk.
A 45 évesnél fiatalabb kutatóknak adható Zemplén Géza-díjat a docens a szintetikus szerves kémia terén elért kimagasló eredményeiért vehette át.
A háziorvosi ellátás nélküli települések javarészt a Dunántúlon, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén találhatók.
Orvoshiányról és összeomló ellátásról írnak segélykérő levelükben a térség egészségügyi dolgozói.
A friss decemberi adatok szerint megdöbbentő számban hagyták ott a pályát az elmúlt két év alatt a háziorvosok.
Nagyságrendileg 2800 alapellátó fogorvos lehet Magyarországon, 242 alapellátó fogorvosi praxis a NEAK adatbázisa szerint üres.
A fiatal felnőttek körében látványos változások, az idősebb korcsoportoknál stagnálás látható a dohányzási szokásokban.
Érdemes tájékozódni, mert a karácsonyi és újévi időszakban a patikák nyitvatartása is megváltozik.
Az asztmás gyermekek számára nélkülözhetetlen készítmény ügye komoly aggodalmat és felháborodást váltott ki, melyre Hadházy Ákos ellenzéki képviselő is felfigyelt.
Magyarországon most először végeztek egyidejűleg máj- és hasnyálmirigy-átültetést, amellyel egy 16 éves beteg életét mentették meg.
A gyógyszertárak árrése 2023-ban 8,2 százalék volt, ez 2024-ben 8 százalék alá csökkent.
Szegeden végzik a legtöbb CRC szűrést, évente nagyjából 400-at, mondta el a Délmagyarnak Szepes Zoltán, az endoszkópos labor vezetője.
A Novofer Alapítvány az 1989-ben létrehozott díjjal a közismert műszaki kutatókat ismeri el.
Az Európai Bizottság álláspontja, hogy uniós jogot sért a lombikbébi-szektor államosítása.
A myeloma multiplex előfordulása az életkor előrehaladtával növekszik. A klinikailag aktív betegségformát sok esetben megelőző stádiumok jellemzik.
Ez az áttekintés elemzi azokat az adatokat , amelyek a finerenon hatását írják le CKD-ben és T2DM-ben szenvedő betegek kardiovaszkuláris eseményeinek csökkentésében.
Az egészségügy forrásait 2025-ben 3717 milliárd forintra emelik, ami 330 milliárd forintos növekedés az idei évhez képest, a 2010-es összegnél 2520 milliárd forinttal magasabb.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő késve megkezdett utalványozása után a gyógyszertárak a jövő héten juthatnak hozzá a pénzükhöz.
A különböző onkológiai kórképek diagnosztikus és kezelési lehetőségei mellett a prevencióval, szűrési programokkal és az egészséges életmóddal is foglalkoznak.
Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a kasztrációrezisztens prosztatarák kezelésében, ha a távoli áttétek még nem alakultak ki? Ismerje meg, hogyan vezetett a pontos diagnosztika és a legújabb klinikai eredmények alkalmazása hosszú távú sikerhez ebben az esetben!
Ebben az összetett klinikai történetben kulcsszerepet játszanak a legmodernebb terápiás stratégiák és a genetikai elemzés is.
Miért számít áttörésnek a hazai gyakorlatban is elérhető, legfrissebb irányelvekre épülő megközelítés?
Hogyan hozható egyensúlyba a daganatellenes kezelés hatékonysága és a beteg életminőségének megőrzése?
Még nem érkezett jelentés európai esetekről, de az ECDC, az Afrika CDC és az EU illetékes igazgatósága aktívan figyelemmel kíséri a helyzetet.
Egyre több a korai életkorban kezdődő krónikus betegség, a szövődmények és a tartósabb fennállás miatt is súlyosabbakká válhatnak felnőttkorra.
A betegségleírásokhoz kapcsolódóan a Tudástár funkció 778 tünetet tartalmaz, amelyek egy részéhez tünetenyhítési módokat is felsorol.
Az állam saját működésének hibáit nem háríthatja a beszállítókra, gondoskodnia kell arról, hogy az állami intézmények eleget tegyenek a szerződéses kötelezettségeinek – hangzott el a kórházi beszállítók szerdai sajtótájékoztatóján.
A NEAK nem utal, előzetesen sem is jelezte a csúszást, és még most sem adott tájékoztatást arról, hogy várhatóan mikor áll helyre a rend.
Szociális robot, gondozó robot – ezek a furcsán csengő kifejezések nem a távoli jövőben játszódó sci-fi szereplői.
A hővel történő daganatroncsolás teljes skálája elérhető itt, s a központnak jelentős szerepe lesz az oktatásban és a kutatásban is.
Egyre ritkábban fordul elő, hogy egy egészségügyi dolgozó hálapénzt fogad el – mondta el a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban.
A dokumentum arra kéri a tagállamokat, hogy terjesszék ki a szív- és érrendszeri kockázati tényezők szűrési programjait, és a hozzáférést a terápiákhoz.
Az alacsony oltási hajlandóság mögötti okok és a lehetséges megoldások feltérképezése.
A 2024-es szezonban a WHO által ajánlott influenzaoltás a legfrissebb vírusmutációk ellen is védelmet nyújt.
Már elérhető Magyarországon az új, fix kombinációs készítmény a krónikus mozgásszervi betegek NSAID-terápiájához.
Három kutatási hálózatban, 11 magyar intézettel az innováció erősítését, az új felvetések megismerését és ezek hasznosítását tűzték ki célul.
A háziorvosok igény szerint kérhetnek Covid-19 elleni oltóanyagot, mivel a felnőttek esetében idén nem lesznek külön kijelölt oltópontok.
Bár korábban úgy tűnt, sikerült végleg kiszorítani a kontinensről, három európai országban is kimutatták a szennyvízből a poliovírus jelenlétét.
100 ezer 75 év alatti lakosra 452 megelőzhető haláleset jut Magyarországon.
Egy orvosi csoportot küldtek a panzi egészségügyi övezetbe, hogy mintákat gyűjtsenek és elemzést végezzenek a betegség azonosítása érdekében.
A felmérésből kiderül az is, hogy kevesebben gondolják orrspray-függőnek magukat, mint akik valójában azok.
Kétmilliárd forint van a NEAK rendszerében, amit nem használtak fel a kórházak a várólistán levő betegek műtéteire.
Az Ioncsatornákat célba vevő módosított peptidek című projekt nemzetközi kollaborációban zajlik majd.
A frukintinib hatóanyagú kapszula monoterápiában javallott metastaticus colorectalis carcinomában (mCRC) szenvedő felnőtt betegek kezelésére.
A szakemberek azt tervezik, hogy a rágcsálómodellek után nagyobb állatokon is vizsgálják a megoldás működőképességét. Erre kiváló modell lenne a tacskó.
Döcög az egészségügy átalakítása, az Orbán-kormánynak több reformja maradt félbe, mint amennyit sikerült megvalósítania.
Ne hagyja, hogy az algoritmus döntsön Ön helyett!
Kattintson ide a Preferált források - PHARMINDEX Online beállításához, ahol csak rá kell kattintani a jelölőnégyzetre.
A Google új „Preferált források” funkciójával mostantól beállíthatja, hogy a PHARMINDEX Online mint az orvosi és gyógyszerészeti témák hiteles információforrása gyakrabban szerepeljen a keresési találatai között.