További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - Észak-angliai nagyvárosokban rendeltek el korlátozásokat a fertőzés terjedése miatt

Északkelet-angliai nagyvárosokban és megyékben rendelt el korlátozásokat csütörtökön a brit kormány a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése miatt.

hirdetés

    Matt Hancock egészségügyi miniszter a londoni alsóházban csütörtök délután bejelentette: Northumberland és Durham megyékben, valamint Newcastle, Gateshead és Sunderland városokban pénteken nulla órától tilos vegyülniük a nem egy háztartásban élőknek zárt térben és közterületen egyaránt.
    Emellett az éttermekben és a pubokban csak asztali rendelésfelvétel és felszolgálás lehetséges, a bárpultoknál nem lehet sem rendelni, sem fogyasztani.
    A vendéglátóhelyeknek az érintett térségekben 22 órakor be kell zárniuk, és másnap reggel 5 óra előtt nem nyithatnak ki.
    A korlátozó rendelkezések több mint kétmillió embert érintenek.

    Hancock elmondta: az intézkedéseket az tette szükségessé, hogy az utóbbi időszakban százezer lakosonként 70-100 között mozog az országrészben naponta kiszűrt új koronavírus-fertőzöttek száma, amely a nyáron, országos átlagban nem érte el a húszat.
    A fertőzöttek száma országosan is emelkedik: szerdán 3991 új fertőzöttet mutattak ki szűrővizsgálatokkal az Egyesült Királyság egészében.
    A mostani megugrás mindazonáltal jóval elmarad a nagy-britanniai koronavírus-járvány áprilisi tetőzése idején mérttől. Akkor - a jelenleginél sokkal szűkösebb tesztelési kapacitás mellett is - volt olyan időszak, amikor naponta hatezernél több új koronavírus-fertőzöttet mutattak ki, és előfordult, hogy meghaladta az 1200-at a halálos áldozatok napi száma.
    A szerda délelőtt zárult 24 órában 20 halálesetet jelentettek a brit egészségügyi hatóságok.
    Nagy-Britanniában eddig több mint 20 millió koronavírustesztet végeztek el, és ezek közül 378 ezer lett pozitív. A halálos áldozatok száma meghaladja a 41 ezret.
    A brit kormány e hét eleje óta országos kiterjedésű korlátozásokat is érvényben tart.

    Hétfő óta szabadtéri közterületeken, éttermekben, pubokban és egyéb közösségi létesítményekben, valamint magánlakásokban hatnál több, nem egy háztartásban élő ember nem gyűlhet össze egymás közvetlen közelében.
    Az éttermeknek és a puboknak emellett fel kell jegyezniük és 21 napig meg kell őrizniük minden betérő vendég elérhetőségeit, és ezeket az adatokat át kell adniuk az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kontaktkutató részlegének.
    A "hatos szabálynak" nevezett korlátozás nem érinti az iskolákat, a munkahelyeket, a szervezett csapatsport-eseményeket, valamint az esküvőket és a temetéseket sem.
    Boris Johnson miniszterelnök az elmúlt napokban többször hangsúlyozta: ezekre az intézkedésekre azért van szükség, hogy el lehessen kerülni a márciusihoz hasonló, teljes körű országos zárlat elrendelését.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek