További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - Kína a továbbiakban beleszámolja a tünetmentes fertőzötteket az összesített esetszámba

Kína szerdától kezdve beleszámolja a tünetmentes fertőzötteket az összesített esetszámba, hogy enyhítse a "néma vírushordozókkal" kapcsolatos aggodalmakat - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden.

hirdetés

    A nyilvántartásra vonatkozó eddigi irányelvek szerint Kínában - bár a vírustesztet tünetek híján is sokakon elvégezték - az összesített esetszám, amely hétfőig 81 518 volt az ország szárazföldi részén, csupán a tüneteket is produkáló betegek számát tükrözte.
    A bizottság ugyanakkor hangsúlyozta: a tünetmentes esetekről eddig szintén jelentési kötelezettsége volt az egészségügyi dolgozóknak.
    A központi kormányzat Li Ko-csiang kínai miniszterelnök vezette, a járvánnyal kapcsolatos ügyekkel felelős testületének hétfői ülésén születetett határozatnak megfelelően a tisztviselőknek kiadták, hogy nagyobb figyelmet tulajdonítsanak a tünetmentes esetek elterjedtségének feltérképezésére.

    A South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap a birtokába került, titkosított kormányzati dokumentumokra hivatkozva korábban arról írt, hogy február végéig több mint 43 ezer tünetmentes fertőzöttet diagnosztizáltak Kínában. Az ilyen esetek miatt egyre növekszik az aggodalom a járvány korábbi gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartomány múlt heti megnyitását követően.
    Kínában belföldi fertőzések az elmúlt hetekben egyre ritkábban fordultak elő, a járvány újbóli kialakulásának veszélyét jelenleg a külföldről beérkező fertőzöttek jelenthetik. Az országba külföldön dolgozó vagy tanuló kínai állampolgárok érkeznek nagy számban a világból. A hétfőn azonosított 48 újabb fertőzött mindegyike külföldről érkezett. Az ilyen esetek száma ezzel 771-re nőtt Kína szárazföldi részén, ahol összesen még mintegy kétezer beteget kezelnek a fertőzés miatt, az elhunytak száma pedig hétfő éjfélig 3305-re emelkedett.

    A javuló tendenciát mutató adatok ellenére a kínai oktatási minisztérium kedden bejelentette, hogy az eredeti dátumhoz képest egy hónappal későbbre, július 7-8-ára halasztotta az érettségihez hasonló, nemzeti egyetemi felvételi vizsgát. Hupej tartomány és Peking pedig jogot kapott arra, hogy önállóan tegyen javaslatot a vizsgák időpontjára.
    A fertőzésveszély csökkentése mellett a minisztérium azzal indokolta a döntést, hogy még egy hónap felkészülési idővel igazságosabb lehet a felvételi minden vizsgázóval szemben, ugyanis a járvány a vidéki tanulókat nehezebb helyzetbe hozta. A téli iskolaszünetet követően Kínában a tanítás interneten folytatódott tovább, ám a vidéken élők körében ez sokszor problémát okozott. Az idei felvételi vizsgán a minisztérium szerint több mint tízmillió felvételiző vesz részt.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek