További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - Romániában országos vizsgálat indul a fertőzésen átesettek reális arányának felmérésére

Romániában országos szerológiai vizsgálatot indítanak, hogy felmérjék a koronavírus-fertőzésen átesett lakosság reális arányát: az erről szóló rendeletet kedden adta ki Nelu Tataru egészségügyi miniszter.

hirdetés

    A tárcavezető szerint több mint 29 ezer, statisztikai mintavételezéssel kiválasztott ember vérmintáját vizsgálják meg, hogy kiderítsék: hányuk szervezetében termelődött ellenanyag a vírussal szemben, ami fertőzöttségüket bizonyítja. A cél az, hogy az átfertőzöttség arányának ismeretében dönthessenek a további járványügyi óvintézkedésekről.

    Az országos közegészségügyi intézet által készítendő tanulmány adatgyűjtési szakaszába minden megyében több nagy forgalmú - hetente legalább ezer vérvizsgálatot végrehajtó - laboratóriumot vonnak be. A tömeges tesztelésben olyanok vehetnek részt, akik más okok miatt jelentkeznek véranalízisre, nincsenek fertőző betegségre utaló tüneteik, és beleegyeznek, hogy megvizsgálják: rendelkeznek-e ellenanyaggal a koronavírussal szemben.

    A június folyamán kezdődő tömeges tesztelésre 1,6 millió lejt (114 millió forint) különítettek el, eredményeit pedig szeptemberre várják.
    Romániában a betegség megjelenése óta 19 517 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, közülük 1279 életét vesztette, 13 526-ot gyógyultnak nyilvánítottak. Az egészségügyi rendszer terhelése április 29-én tetőzött, a beazonosított aktív koronavírus-fertőzöttek száma az akkori 7734-ről az eltelt több mint egy hónapban 4712-re csökkent.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek