További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - Nem lassul Ukrajnában a fertőzés terjedése

Továbbra sem lassul számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnapra is több mint 1600 új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már meghaladta a 91 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

hirdetés

    Az elmúlt napban az igazolt fertőzöttek száma 1637 új esettel 91 356-ra, az elhunytaké pedig 24 újabb halálos áldozattal 2068-ra nőtt, miközben eddig 47 822-en gyógyultak meg, közülük előző nap csupán 392-en. Jelenleg 41 466 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1221-gyel nőtt egy nap alatt.     
    Most némileg visszaesett ugyan, de a megelőző napokban gyorsuló ütemben terjedt a fertőzés, és ismét sorozatban döntötte meg a korábbi csúcsot, a pénteken feljegyzett új betegek száma pedig már elérte az 1847-et, a mi a járvány kitörése óta az eddigi legmagasabb napi növekmény.

    A legtöbb új beteget, 228-at ismét a keleti országrészben lévő Harkiv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 183-at pedig ezúttal a romániai határnál lévő Csernyivci megyéből.
    A legtöbb haláleset, négy, az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lviv megyében történt szombaton. A megyében velük együtt az elhunytak száma 328-ra nőtt, az igazolt fertőzötteké pedig megközelítette a 12 ezret.
    Az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben 146 új beteget regisztráltak, és két újabb haláleset történt - tájékoztatott Vitalij Klicsko főpolgármester a Telegram üzenetküldő portálon. Velük együtt az azonosított fertőzöttek száma a fővárosban 10 538-ra, az elhunytaké 153-ra nőtt. Klicsko kiemelte, hogy az elmúlt hétben jelentősen megnőtt a kórházi ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma Kijevben, ezért a főváros elkezdte előkészíteni fogadásukra az egészségügyi intézmények úgynevezett "második hullámát". Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szombati tájékoztatóján közölte, hogy Kijevben, valamint és két nyugat-ukrajnai régióban, Lviv és Csernyivci megyékben már meghaladta a kórházi ágyak leterheltsége a kritikus 50 százalékot.

    Kárpátalján a legfrissebb adatok szerint az eddig igazolt fertőzöttek száma 6246, közülük 237-en haltak bele a betegségbe, míg 2686-an győzték le a kórt.
    Sztepanov vasárnapi tájékoztatóján afelől biztosított, hogy jelenleg az ukrán egészségügyi rendszer sokkal felkészültebb a kórházi ellátásra szoruló betegek nagyobb hullámának fogadására, mint a járvány kezdetekor volt. Szavai szerint jelenleg mintegy 34 ezer ágy van elkülönítve koronavírusos betegek fogadására, továbbá 3007 lélegeztetőgép áll rendelkezésre. Hozzáfűzte, hogy ezen felül folyamatosan növelik a tesztelést, javulnak a kezelési protokollok, és egyre több személyi védőeszközt vásárolnak az orvosok számára. Ukrajnában már több mint 9600 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg koronavírussal.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek