További cikkek a Koronavírus rovatból

Ötmillió maszk, 140 lélegeztetőgép és több mint 30 ezer izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából

Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép, és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalára felkerült videóban.

hirdetés

    Az államtitkár a szerdai  kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban Szijjártó Péter kérdésére azt közölte, folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra.
    Emlékeztetett, kedden érkezett nyolc repülőgép, és szerdán további hét gépet várnak a nap végéig, amelyből kettő már le is szállt.
    Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre.

    Szerdán még további öt gépet várnak - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezek közül az egyik - amelyik Hongkongból tart Budapestre - éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép.
    A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, így "maszkban azt gondolom, hogy egy olyan nagyságrendet elérünk már, ami komolynak mondható" - tette hozzá Magyar Levente. Mint elhangzott, ezzel 36 millióra nő a beszerzett maszkoknak száma.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek