További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik

Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból- jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

hirdetés

    A miniszter közlése szerint a kormány összesen 10 milliárd forintot fordít család- és bababarát szülészetek kialakítására. Első körben - 6,4 milliárd forintból - 44 kórházat fejlesztettek.
    A mostani második pályázati körben 10 fővárosi és 43 vidéki kórház infrastrukturális fejlesztéseit, illetve eszközbeszerzéseit finanszírozzák állami forrásból.
    Szólt arról, hogy a pályázat egyetlen feltétele volt, hogy a fejlesztéseket össze kell kötni képzésekkel is. Az anya- és bababarát szülészeti ellátással kapcsolatos graduális és posztgraduális képzési rendszer fejlesztésére 100 millió forintot különítettek el - közölte a miniszter.

    A háttéranyagban hangsúlyozzák: a családbarát szülészet koncepció keretében a kabinet összesen 10 milliárd forintot fordít a magyarországi szülészeti infrastruktúra fejlesztésére és szakemberek továbbképzésére. Ebből többek között szülészeti osztályokat, szülőszobákat, kórtermeket újítottak fel, komfortosabb, egyágyas szülőszobákat alakítottak ki.
    A most megvalósuló második ütem céljai a szülészeti ellátás elméletének és gyakorlatának megváltoztatása; képzések, belföldi és külföldi tapasztalatcsere, módszertani fejlesztések támogatása; a várandósfelkészítés megerősítése; továbbá az anyatejgyűjtő állomások fejlesztése; és a szülés körüli időszak pszichés megerősítése.
    A második ütemben 53 intézmény 73 pályázatot nyújtott be, ugyanis egy kórház több osztálya is pályázhatott.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek