70. születésnapját ünnepelte az Orvosi Mikrobiológiai Intézet

70 éves az Orvosi Mikrobiológiai Intézet, a jubileum alkalmából ünnepi ülést tartottak a Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) Dísztermében.

hirdetés

Az intézet igazgatója, Dr. Szabó Dóra történeti áttekintője után Dr. Nász István, az intézet alapító tagja, korábbi igazgatója idézte fel az itt töltött 70 évét. A tudományos program részeként a virológiai kutatások mellett az intézetben jelenleg folyó kutatásokról is szó esett.

Dr. Szabó Dóra előadásában ismertette az intézet történetének főbb állomásait. Felidézte, hogy Hőgyes Endre – az akkor még Általános Kórtani és Bakteriológiai Intézet igazgatója – már 1883-ban bevezette a bakteriológia tárgy oktatását, nevéhez kapcsolódik a veszettség elleni védőoltások magyarországi bevezetése is. Őt Preisz Hugó követte, aki elsősorban azokkal a bakteriológiai megbetegedésekkel foglalkozott, amelyeknek állatorvosi jelentősége is volt. Kitért rá, hogy 1948-ban alakult meg az önálló Mikrobiológiai Intézet Faragó Ferenc vezetésével, aki két éven át volt igazgató. 1965-től indultak el a modern virológiai kutatások, megalakult az adenovírus kutatócsoport Dr. Nász István vezetésével, később Dr. Nász István, Dr. Béládi Ilona és Dr. Lengyel Anna szerkesztésében megjelent Az adenovírusok és kórokozó szerepük című Nívó-díjas könyv, mely elsőként nyújtott átfogó ismereteket az adenovírus-családról. 2013-ban Dr. Nász István és Dr. Ádám Éva az adenovírus kutatás 50 évét foglalták össze. Dr. Szabó Dóra szólt arról is, hogy 1978-ban költözött át az intézet a Hőgyes Endre utcából a NET-be, és 2001-ben kapta meg az Orvosi Mikrobiológiai Intézet elnevezést. Az igazgató hangsúlyozta, hogy részt vesznek az ÁOK, a FOK és a GYTK hallgatóinak oktatásában magyar, angol és német nyelven; a graduális képzés mellett a posztgraduális oktatásban, illetve a PhD-képzésben is szerepet vállal az intézet – tette hozzá.

Az igazgató Dr. Nász István életútját összefoglalva kiemelte, hogy az intézet alapító tagja, 50 évig vezette az adenovírus kutatócsoportot. Felidézte, hogy a Széchenyi-díjas és a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett mikrobiológus, virológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, volt rektorhelyettes és intézetigazgató tavaly ünnepelte 90. születésnapját.

A jubileumi ünnepségen részt vett maga Dr. Nász István is, aki visszaemlékezett a többi között arra, hogyan került az intézetbe – amely azóta második otthonává vált – negyedéves medikusként 70 évvel ezelőtt, 1948. szeptember 15-én. Örömét fejezte ki, hogy végigkísérhette és részt vehetett az intézet munkájában, láthatta annak sikereit. Mint mondta: az utóbbi években ugyan fizikailag ritkábban lehet jelen, de „lélekben” mindig itt van, hiszen itt érzi jól magát. Megemlítette az intézetben Dr. Faragó Ferenc igazgatósága alatt fellendült oktató és kutató munkát, ami azóta is töretlen.

Ezt követően Dr. Szabó Dóra emlékezett meg a közelmúltban elhunyt egykori igazgatójukról, Dr. Anderlik Piroskáról, aki szavai szerint barátságos, kedves személyiségével és gyakorlatias tanácsával segítette mind kollégáit, mind hallgatóit. Az állatkísérletekért tett életműve előtt tisztelegve az intézet 21. emeletén található állatházat Anderlik Piroska állatkísérletes, tudományos laboratóriummá nevezik át – jelentette be az igazgató.

A program további részében az Orvosi Mikrobiológiai Intézet korábbi igazgatói és munkatársai mutatták be saját vezetésük alatt folyó kutatásaikat. Elsőként Dr. Ádám Éva tartott előadást „47 év az adenovírus kutatásban” címmel, őt követte Dr. Ongrádi József „Adenovírusok: múlt, jelen, jövő” előadása, Dr. Nagy Károly a HIV kutatásról beszélt, Dr. Rozgonyi Ferenc pedig a Központi Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Laboratóriumot mutatta be. A II. szekcióban az intézetben jelenleg folyó kutatásokról esett szó különös tekintettel a bakteriológia és a mikrobiom kutatásokra. Különböző klinikákkal együttműködve vizsgálják elsősorban a multirezisztens baktériumok hordozását, terjedését és kezelési lehetőségeit – mutatott rá az igazgató.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Semmelweis hírek