Hatékony perszonalizált kezelési stratégiák bipoláris betegségben

hirdetés

A bipoláris betegség átélése a beteg számára „a lehető legjobb és legrosszabb váltakozása”, az orvos számára pedig komoly terápiás kihívást jelent. A beteg sok esetben nem adherens, és az esetek nagy részében valamely komorbiditás is fennáll.

A pontos diagnózis felé

A fenti idézet Dickenstől származik, a betegség ezen polaritása nehézzé teszi a diagnózist: nem kevés a nem diagnosztizált, a túldiagnosztizált – vagy az éppen félrediagnosztizált eset. Jelentősen emelkedik a szuicid kockázat, a betegek ezirányú letalitása magas. Fontos tényezők még: a betegség korai jelentkezése, a nagyszámú depressziós epizód megléte, az alkohol mint komorbid tényező, az antidepresszáns indukálta mánia, az ellenséges és impulzív magatartás.

A bipoláris I típusú zavar, a teljességében kibomló mániás epizódokkal korábban diagnosztizálható, mint a bipoláris II zavar, ahol kevésbé feltűnő hipomániás epizódok zajlanak, Figyelembe véve, hogy a primer kedélyállapot az irritabilitás – és nem az eufória – nő a diagnózis valószínűsége, azzal együtt, hogy a tünetek sokszor 4 napnál rövidebb ideig állnak fenn (a DSM-IV-ben ez a definitív határ). A fokozott aktivitás (overactivity) jellemzőbb, mint a kedélyállapot változása, tehát ez is növeli a diagnózis pontosságát, valamint a strukturált kérdőívek alkalmazása.

Bipoláris zavar esetén több a depressziós epizód, mégis milyen szempontok alapján mondható ki ez a diagnózis – és nem az unipoláris depresszió? Lássunk néhány támpontot erre vonatkozóan.

Tünetek és egyéb tényezők a bipoláris zavar diagnózis felállításához

• A tünetek már pubertás előtt is jelentkeztek

• Rövid időtartamú depressziós epizódok

• A depressziós epizódok igen gyakoriak

• A tünetek szezonalitása

• Postpartum tünetkezdet

• Az antidepresszáns kezelés többször csődöt mond

• Nincsen (értékelhető) gyógyszerválasz antidepresszánsokra*

• Túl gyors válasz az antidepresszáns kezelésre**

• Dysphoriás gyógyszerválasz antidepresszáns kezelésre, agitatio, insomnia

• A bipoláris zavar családi halmozódása

• Instabil emberi kapcsolatok

• Személyes problémák jogi és szakmai kérdésekben

• Alkoholizmus, gyógyszerabúzus, szerhasználat
* A korrekt diagnózis bipoláris zavar

** A kialakuló maniás/hypomaniás epizódok miatt

Mozgó célpont rugalmas kezelést igényel!

A bipoláris zavar gyógyszeres kezelésének bázisát a kedélyállapot-stabilizáló szerek jelentik a hatékony perszonalizált kezelés elvei szerint. Jelenleg ezek a következőek: litium, egyes anitiepileptikumok, második generációs antipszichotikumok. Hatásmechanizmusuk ismert, számos anyagcsereutat érint, többek között a serotonin-, GABA- és BDNF (brain-derived neurotrophic factor)- szint növelését, a glutamát szint csökkentését, a dopamin-anyagcsereút módosítását, neuronális membránstabilizációt, Na-csatorna gátlást, apoptózis csökkentést stb.

A cikk folytatását ld. itt:

http://www.psychiatrictimes.com/bipolar-disorder/content/article/10168/2094000

forrás: Psychiatric Times

Szerző:

PHARMINDEX Online