Magyar vezetéssel képezhetik az emberi fejlődésbiológia fiatal kutatóit

A most induló Marie Skłodowska-Curie támogatási program keretében a megtermékenyülés időszakában, valamint az embrió beágyazódásáig érvényesülő hatások szerepét vizsgálják a gyerek- és felnőttkorban kialakuló betegséghajlamokra.

hirdetés

A projektet, melyben az Egyesült Államoktól Ausztriáig számos ország vezető kutatócsoportjai vesznek részt, Dinnyés András biotechnológus koordinálja.

Régóta ismert, hogy a fejlődő ivarsejteket és az embriót érő környezeti hatások jelentősen befolyásolhatják a gyerek-, majd felnőttkori egészségi állapotot. A szülők krónikus betegségei, hiányos táplálkozása és a fejlődő ivarsejteket, magzatot érő kémiai hatások, vagy beavatkozások, például a lombikbébi programok során hajlamosíthatják gyermekeiket – egyebek mellett – szív- és érrendszeri megbetegedésekre, anyagcserezavarokra és neurológiai kórképekre.

A megbetegedésekhez vezető folyamatok részletei még nem teljesen tisztázottak, azonban számos állatkísérletet, embriófejlődési és őssejtes vizsgálatot végeztek a témában, és a mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek (és szüleik) klinikai dokumentációja is felbecsülhetetlen adattömeget jelent, mely segíthet a még rejtett összefüggések feltárásában.

A Marie Skłodowska-Curie európai uniós támogatási program keretében most induló, DohART-NET projekt célkitűzése, hogy 13 fiatal PhD hallgatót képezzen ki az embriófejlődés, őssejtkutatás, állatkísérletek, bioinformatika és a hálózattudomány területein. A résztvevők ezzel a sokrétű tudással felvértezve kutathatnak a feltáratlan kórfolyamatok után, keresve a betegségek megelőzésének lehetőségeit, és kialakítva olyan személyre szabott megelőző programokat, terápiás eljárásokat melyek révén hosszabb, egészségesebb életre számíthatnak majd a napjainkban fogant gyermekek.

A projektben elismert akadémiai és céges epigenetikusok, embriológusok, őssejtkutatók, hálózattudósok, bioinformatikusok működnek együtt, így a fiatal kutatók doktori fokozatuk megszerzése után akadémiai, egészségipari, klinikai karrierlehetőségek között válogathatnak majd.

A DohART-NET projektben tíz támogatott intézmény és hat partnerintézmény vesz részt az Egyesült Királyságból, Hollandiából, Ausztriából, Németországból, Belgiumból, Spanyolországból, az Egyesült Államokból, Kanadából és Kínából. A projektet Dr. Dinnyés András professzor, az MTA doktora, az Európai Tudományos Akadémia tagja, a BioTalentum Tudásfejlesztő Kft. ügyvezetője koordinálja.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTA