A hosszú távú thrombintermelés fokozódása akut és krónikus koszorúér-szindrómában szenvedő betegeknél

A kockázat az akut koszorúér-betegségben (ACS) szenvedőknél a legmagasabb, akiknek a 20%-ánál 5 éven belül ismétlődő kardiovaszkuláris esemény következik be még akkor is, ha a perkután koszorúér-beavatkozás utáni első évben nem történik ilyen esemény. A stabil CAD vagy krónikus koszorúér-szindróma (CCS) az akut koszorúér-betegség krónikus formájára alkalmazott terminológia, mely definíció szerint olyan betegekre vonatkozik, akik CAD-ban szenvednek, de a közelmúltban nem alakult ki náluk ACS. Több kutatás is igazolta, hogy az ACS kezdeti, akut fázisa után a thrombintermelés (TG) fokozódik.

A vizsgálatba az európai vagy amerikai kardiológiai irányelvek alapján ACS-vel vagy CCS-sel diagnosztizált betegeket vontak be, akiket 2014 szeptembere és 2016 augusztusa között hospitalizáltak Szingapúrban. Összesen 114 ACS-beteget (93 ST-elevációs myocardialis infarctus és 21 nem ST-elevációs myocardialis infarctus), illetve 40 CCS-beteget vontak be a kutatásba. Az ACS-betegek szignifikánsan fiatalabbak voltak (53,7 ± 9,81 vs 58,9 ± 8,6) és náluk alacsonyabb volt a hypertonia prevalenciája (44,7% vs 75%), illetve a diabetes mellitus prevalenicája (24,6% vs 47,5%). Az ACS-esemény után 12 hónapon keresztül az összes ACS-betegek aszpirin- és P2Y12-kezelést (prasugrel 61,4%, ticagrelor 20,2%, clopidogrel 18,4%) kapott, majd váltottak egyszeres vérlemezkegátló terápiára aszpirinnel vagy P2Y12-kezeléssel kombinálva.

A CCS-betegek közül 32-en szedtek aszpirint és egyféle P2Y12-antagonistát (ticagrelor 2,5%, clopidogrel 45,0%), 8 beteg pedig csak aszpirint szedett.

A 24 hónapos utánkövetési idő alatt a 114 ACS-beteg közül 14 betegnél lépett fel ismétlődő kardiovaszkuláris esemény (6 myocardialis infarctus, 1 ischemiás stroke, 1 CABG, 5 szívelégtelenség és 1 haláleset). A 40 CCS beteg közül 4 betegnél fordult elő ismétlődő kardiovaszkuláris esemény (3 myocardialis infarctus, 1 ischemiás stroke). Vérzéses esemény az ACS-betegcsoportban 6 betegnél fordult elő, a CCS csoportban nem volt egy eset sem.

Az alcsoport elemzésekből az ismétlődő eseményt elszenvedő ACS-betegeknél az ETP (endogén thrombin potenciál), TP (thrombincsúcs) és VI (sebességi index) medián értékei számszerűen magasabbak voltak (ETP: 1829 vs 1528 nM/perc, TP: 374,5 vs 339,4 nM, VI: 174,5 vs 152,5 nM/perc), de a különbség nem volt szignifikáns. Az események előfordulásában sem volt szignifikáns különbség az ACS és a CCS csoport között (12,3% vs 10%).

A TP-vel és VI-vel szignifikáns összefüggésben lévő egyetlen kardiovaszkuláris kockázati tényező a hypertonia volt: a nem hypertoniás betegekkel összehasonlítva a magas vérnyomásban szenvedő betegeknél jelentősen magasabb volt az átlag TP, csaknem 18 nM-rel, illetve az átlag VI 13 nm/perccel.

A kutatás igazolta, hogy a vérlemezkegátló kezelést kapó ACS- és CCS-betegek TG profiljai a 2 éves utánkövetés során folyamatos emelkedést mutattak az egészséges kontrollcsoporttal összehasonlítva. Más vizsgálatokkal összhangban azt is igazolták, hogy az ACS-betegeknél fokozott volt a prothromboticus profil, amit a kezdeti kardiovaszkuláris esemény utáni emelkedett TG profilok is alátámasztottak.

Míg az ACS-betegeknél a kezdeti átlag TG szignifikánsan magasabb volt, mint a CCS-betegeknél, a TG profilok a 6 hónapos utánkövetés végén hasonlóak voltak az ACS- és a CCS-csoportban. A CCS-betegek kiindulási TG paramétereiben észlelt emelkedés egyik potenciális oka az lehet, hogy a betegek többségénél (40 közül 32) nemrég perkután koszorúérműtétet végeztek. A perkután koszorúér-beavatkozás károsítja az enothelszövetet, emiatt hozzájárul a prothromboticus stimuláló faktorok fokozott expressziójához és az artériás szövet proteináz-aktivált receptorainak fokozott aktivációjához.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kezdeti endothelsérülés valószínűleg fokozatosan begyógyul a 6 hónapos utánkövetés végére, illetve hisztopatológiai vizsgálatok igazolták, hogy a gyógyszerleadó stentet kapó betegeknél elhúzódó gyulladás és endotheliális működési zavar alakul ki. Az emelkedett TG másik lehetséges oka a CCS-betegeknél a gyulladásos és prokoaguláns részecskék emelkedett szintje. Bár a CCS-betegeknél szignifikánsan magasabb a 2-es típusú diabetes mellitus, a hyperlipidemia és a hypertonia prevalenicája, a kutatás szerint csak a kórelőzményben szereplő hypertonia jelentett független kardiovaszkuláris kockázati tényezőt az emelkedett TP és VI szempontjából.

Más kutatások ugyancsak alátámasztják, hogy a hypertonia jelentős mértékben összefügg a thrombophiliával és a fokozott thrombintermeléssel. Az új vizsgálat azt is igazolta, hogy a TG paraméterek kétharmada, a TP és a VI állandóan emelkedett volt az ACS- és CCS-betegeknél, és ez az emelkedett érték a 24 hónapos utánkövetés végén is fennállt.

Az általánosan elterjedt ETP mellett a TP és VI alkalmazása fontos információval szolgálhat a véralvadási folyamatok hátterével és az ACS és CCS thrombosis-kockázatával kapcsolatban. További kutatások segítségével fel kell tárni a VI és a TP paraméterek pontos szerepét azoknak a fokozott thrombintermeléssel rendelkező ACS- és CCS-betegeknek az azonosításában, akiknél a legnagyobb haszonnal járhat a kombinált krónikus vérlemezkegátló és antikoaguláns terápia. A VI és a TP a kombinált kezelés monitorozásának is az egyik potenciális eszköze lehet.

Forrás: Yip, C., Seneviratna, A., Tan, S. et al. Patients with acute and chronic coronary syndromes have elevated long-term thrombin generation. J Thromb Thrombolysis (2020). https://doi.org/10.1007/s11239-020-02066-y