A világméretű járványok és az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók megfékezését szolgáló nemzetközi együttműködés erősítését sürgette Angela Merkel német kancellár és kormányának egészségügyi minisztere pénteken Berlinben a G20 csoport soros német elnökségének keretében rendezett egészségügyi miniszteri találkozón.
Nemcsak a kórházi várólisták hossza, hanem a várakozási idő is csökkent az elmúlt években - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Angliai kutatók azt vizsgálják, hogy segíthet-e a rákos betegségek korábbi diagnosztizálásában a betegeknek felírt gyógyszerek alapján azonosított jellemzők értékelése.
A Teva Gyógyszergyár Zrt. (Teva) 500 fős létszámcsökkentést tervez gödöllői termelőüzemében a következő hónapokban azzal a szándékkal, hogy 2018 végéig értékesíti vagy bezárja az üzemet - közölte a társaság kedden.
Kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát. Theresa May brit miniszterelnök péntek esti nyilatkozata szerint nem a brit egészségügyi rendszer volt az egyetlen célpont, a támadás számos más országra is kiterjedt. A BBC értesülése szerint a kibertámadás jeleit péntek estig 74 országban észlelték.
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete üdvözölte, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében emelkedett a gyógyszertámogatásra fordított forrás, azonban megjegyezte, hogy ez még mindig elmarad a V4-ek átlagától.
A diplomás ápolók mesterfokú képzésével javulhat a betegellátás - mondta a népegészségügyi és egészségügy rendszer hatékonyságának növelése érdekében kiterjesztett hatáskörű szakdolgozói ellátási modell fejlesztésének koordinációjáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.
Közel egytucatnyi gyógyszernagykereskedelmi engedéllyel rendelkező cég tárolta készítményeit azon a budaörsi telephelyen, ahol április 25-én tűz ütött ki. A Pharma Park tizenötezer négyzetméternyi területéből ötezer kiégett, kétezerötszáz négyzetméternyi területet pedig füstszennyezés ért.
A novemberi éles indulást megelőzően folyik az e-egészségügyi szolgáltatási rendszer tesztelése. A csatlakoztatandó kórházi informatikai rendszerek szállítói már sok tapasztalattal rendelkeznek, ám az érintett felhasználók, az orvosok mintha még kevés információt kaptak volna.
Mintegy húszmilliárd forint lesz elérhető egészségügyi intézmények számára olyan fejlesztések és szakmai képzések megvalósítására, amelyek a betegek biztonságot növelik - jelentette be csütörtökön Székesfehérváron az egészségügyért, illetve az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár.
A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának kezdeményezésére 2017. április 18-án megalakult a 21. századi egészségügy helyzetét vizsgáló, a hazai kihívásokra is választ kereső és megoldási javaslatokat kidolgozó Elnöki Bizottság az Egészségért.
Az egészségügyi államtitkár bízik abban, hogy elterjed az országban az alapellátás praxisközösségeken alapuló svájci modellje.
A teljes fővárosi egészségügyi ellátás megújulhat 2025-re az elkészült átfogó fejlesztési koncepció alapján, amely szerint a három “szuperkórház” mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék. A Semmelweis Egyetem fejlesztési tervével összehangolt kormány-előterjesztés szerint a Dél-Budára tervezett vadonatúj kórházat az orvosegyetem működtetné – írja keddi számában a Magyar Idők.
A WHO szerint a súlyos depresszióban szenvedő európai betegek 75 százaléka nem részesül megfelelő kezelésben annak ellenére, hogy a depresszió a második legjelentősebb oka a munkaképtelenségnek, illetve egészségkárosodásnak és öngyilkosságoknak a régióban.
A korábban ígért tizenöt helyett mindössze hat új onkológiai terápiás készítmény került gyógyszertámogatotti körbe - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményből.
A 15 milliárd forint összegű, kórházak fejlesztésére kiírt múlt évi pályázat olyan lehetőséget teremtett az egészségügyi intézményeknek, amelynek segítségével működésük hatékonyabbá tehető úgy, hogy közben javul az egészségügyi ellátás minősége és a betegbiztonság is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György írásbeli kérdésére.
Úgy tűnik, újra a régi ütemben duzzad a kórházak adóssága, amely a februári, bő 3 milliárdos növekedés eredményeként megközelítette a 20 milliárd forintot – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) adataiból. A decemberi konszolidáció után, 2016 végén még 13 milliárdos állománnyal zártak az intézmények.
Tíz új kanyarógyanús esetet jelentettek az Országos Epidemiológiai Központnak (OEK) hétfőig, így február vége óta az országban 41 embernél jelentkeztek kanyaróra utaló tünetek - mondta a központ főigazgató-főorvosa budapesti sajtótájékoztatóján.
A háziorvosoknak és fogorvosoknak kiírt, megnövelt keretösszegű letelepedési pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist - mondta Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap főosztályvezető-helyettese az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
Elindult az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) éles próbaüzeme, az ellátó intézményeket, orvosokat, gyógyszerészeket a betegadatokkal összekapcsoló rendszer növeli a betegbiztonságot – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelenleg is vizsgálódik annak a két gyógyszertárnak az ügyében, melyek gyógyszerforgalmazási tevékenység folytatására vonatkozó engedélyét az OGYÉI 2017. február 16-án visszavonta. Az illegális gyógyszerforgalmazás felderítését célzó vizsgálatok újabb állomása a budapesti Bercsényi Gyógyszertár és a Pázmány Péter Patika volt.
Az egyik leggyakoribb veleszületett szívrendellenesség, a bal és a jobb pitvar közötti nyitott sövényt katéteres beavatkozással is korrigálni tudják már a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban - adott tájékoztatást a zalaegerszegi egészségügyi intézmény főigazgatója.
A kormány még tavaly nyáron döntött arról, hogy az irányítása alá tartozó háttérintézmények jelentős részét jogutódlással megszünteti vagy átalakítja. Az egészségügy szempontjából ennek a döntésnek az egyik legfontosabb következménye, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ez év elejétől kezdve elvesztette az önállóságát, valamint megváltozott a neve és a feladatköre is.
Szélsőséges helyzeteket generál az egészségügyi humánerőforrás-krízis – derült ki egy szerdai egészségügyi konferencián a Magyar Rezidensszövetség elnökének előadásából. A szövetség felmérése szerint a belgyógyászati, neurológiai és fül-orr-gégészeti osztályok ügyeletein a rezidensek 2016-ban már szinte teljes mértékben személyes szakorvosi felügyelet nélkül ügyeltek.
Az észak-pesti és a dél-pesti „szuperkórházak” kialakításának előkészülete után megegyezés lehet a napokban a harmadik, a dél-budai sürgősségi centrum tervéről is – értesült az InfoRádió. Úgy tudjuk, a Semmelweis Egyetemnek és a miniszteri biztosnak sikerült összehangolni a fejlesztési elképzeléseiket.
Az új nemzetközi irányelvek célja az, hogy felére csökkentse a gyógyszerrezisztens (MDR) tbc kezelésének időtartamát és költségeit. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása alapján a jelenleg csaknem két évig tartó kezelés időtartama lecsökkenthető kilenc hónapra.
Első számú prioritássá kell tenni az egészségügyet globális szinten – egyebek mellett ezt hangsúlyozza „Jobb egészség és erősebb WHO” című programjában Dr. Szócska Miklós, az Egészségügyi Közszolgálat Kar dékánhelyettese, az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, akit a közelmúltban jelölt a magyar kormány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatói posztjára.
Rekordszámban csatlakoztak a Hajdú-Bihar megyében dolgozó családorvosok a Debreceni Egyetem (DE) klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos kezdeményezéséhez - közölte az egyetemi sajtóiroda hétfőn az MTI-vel.
A magyar egészségügyi ellátórendszer ura a migráció okozta helyzetnek, kockázatot jelent azonban, hogy az érkezők nem együttműködőek, nem várják meg a szűrővizsgálatok eredményét - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár kedden Röszkén.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2016. július 28., a közelgő Hepatitis-világnap alkalmából felszólítja az országokat, hogy tegyenek sürgős lépéseket a betegséggel kapcsolatos ismeretterjesztés, valamint a szűrővizsgálatokhoz és terápiás kezelésekhez való hozzáférés javítása érdekében.
Oroszországban is megjelent a Zika-vírus, a beteg nyaralni volt a Dominikai Köztársaságban, hazatérése után lázra és bőrkiütésekre panaszkodott. Az egészségügyi hatóságok a nő családját is kivizsgálták, további megbetegedést azonban nem mutattak ki a tesztek. Kínában három Zika-vírusfertőzést diagnosztizáltak.
Budapest, 2012. március 28., szerda (MTI) - Áprilistól több pénzt kaphatnak a házi gyermekorvosok.
Az egészségügyi törvények szabályozása pontosabb és korszerűbb lesz, különösen a népegészségügy, az egészségügyi ügyelet, az egészségbiztosítás területén az Országgyűlésben elfogadott egészségügyi tárgyú törvények módosításával - közölte az egészségügyi államtitkárság az MTI-vel.