A diabetes betegségterhe

A diabetes prevalenciája világszerte emelkedőben van. Az USA-ban 2010-ben 26 millió volt a diabeteses betegek becsült száma és 79 millió (!) a 20 év feletti prediabeteseseké. A CDC (US Centers for Disease Control and Prevention) szerint 2050-re minden harmadik ember diabeteses lesz az Egyesült Államokban.

A prevalencia emelkedése nyilvánvalóan elsősorban a 2-es típusú diabetesből (T2DM) adódik, de megfigyelhető az 1-es típusú diabetessel diagnosztizáltak számának emelkedése is. T2DM esetén hatékonynak látszanak a prevenciós stratégiák, az életmódváltoztatás, a testsúly csökkentése, T1DM esetén azonban ilyen módszerekkel nem rendelkezünk…

A diabetes gazdasági, egészséggazdaságtani hatása, konzekvenciái igen jelentősek. 2012-ben Amerikában a teljes egészségügyi büdzsé (245 milliárd dollár) 1/5 részét diabetes betegekre fordították. E költségek, kiadások nagy része a szövődmények kezelésére fordítódik, de van remény arra, hogy a költségek növekedése megállítható, ha egyre szélesebbé válik azok köre, akik kezelésben részesülhetnek. Jó hír, hogy az NHIS és más amerikai egészségügyi szervezetek szerint 1990 és 2010 között ötféle diabetes szövődmény előfordulási aránya csökkent, többek között 68%-kal a myocardialis infarctus.

A kihívás ott látszik, hogy bár a diagnosztizált diabeteses betegek szövődményei mérsékelhetőek, mivel egyre több lesz a megállapított diabetes diagnózis, a szövődmények teljeskörű prevalenciája nem változik. A diabetessel járó betegségteher csökkentése akkor valósulhat meg, ha minél korábban azonosíthatóak lesznek a kockázatnak kitett személyek, ha lesznek hatékony megelőzési stratégiáink és hatásosan tudjuk majd kezelni a diabetes szövődményeinek kialakulásában szerepet játszó metabolikus tényezőket.

Az egyik ilyen metabolikus tényező a glukóz kontroll. Több mint tíz évvel ezelőtti vizsgálatok szerint (DCCT, UKPDS) a HbA1c szint 7,0%-ról 7,5%-ra növelése csökkenti a diabetessel járó microvascularis szövődmények számát. Szakmai csoportok ajánlásai a legalább 7,0% HbA1c szint elérésére javasolták a glikémiás kontroll elérésére a helyes diétás és életmódbeli intézkedések megtételét, beleértve a rendszeres testmozgást és a testsúlycsökkentést, valamint a gyógyszeres kezelést.

T2DM esetén a metformin az elsőként választandó gyógyszer. Számos esetben azonban a glikémiás kontroll elérésére második, harmadik, esetleg negyedik gyógyszer alkalmazása is szükségessé válhat. Ma már igen széles terápiás palettával rendelkezünk, de az életmódi és étrendi változtatások mellett nem a gyógyszerekkel kapcsolatos evidenciák képezik döntéseink alapját, hanem a terápiás költségek és a mellékhatások.

Az NIH által kezdeményezett Gylcemia Reduction Approaches in Diabetes vizsgálat jelenleg is folytatja a betegek beválogatását. A vizsgálat lényege: 10 évnél nem régebben diagnosztizált T2DM betegeken 4 gyógyszercsoportból választott szer hatásának elemzése metformin mellett (glimepirid, sitagliptin, liraglutid, insulin glargin). Cél a HbA1c érték 7,5 % alatt tartása. A vizsgálat fő célja épp az előbb említett terápiás evidenciák igazolása.

A diabetes terápia egyik legjelentősebb problémája, mellékhatása a hypoglykaemia, amely vagy az exogén inzulinbevitel, vagy az endogén inzulinszekréció stimulálásának (glinidek, szulfonilureák) a következménye. A hypoglykaemia súlyos eseten kómához, görcsökhöz, halálozáshoz vezethet. T1DM esetén természetesen gyakoribb szövődmény. Incidenciája a diabetes fennállásának tartamával növekszik.

Mivel egyre több a T2DM-mel diagnosztizáltak száma, a iatrogen hypoglykaemiás esetek száma is várhatóan nőni fog. 80 év felett különösen nagy kockázatnak számít, ezt kórházi, hospitalizációs adatok igazolják. A súlyos hypoglykaemia és az esemény utáni mortalitás összefüggése igazolódott T2DM esetén, ahol a betegek cardiovascularis kockázata eleve magasabb volt.

További információ:
http://jama.jamanetwork.com/article.aspx?articleid=1878728

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás: JAMA