A szorongás és félelem gyökerei

Az amerikai (USA) felnőtt populáció mintegy 18%-a, a fiatalok 30%-a a szorongás valamely formájában szenved, így az országban a mentális betegségek között ez fordul elő a leggyakrabban. A szorongás típusától és a tünetek fennállásának tartamától függően felnőtteken a kezelés gyors hatású anxiolytikumok különböző kombinációival történik (benzodiazepinek, BZD-k), emellett használnak egyéb gyógyszereket, mint pl. antidepresszánsokat, továbbá pszichoterápiát, ez utóbbi esetén kiemelkedő a kognitív-viselkedésterápia (CBT).

Hasonló stratégiákat alkalmaznak gyermek- és serdülőkorban, itt szintén a CBT vezet, evidenciákkal támogatott módon. Az elv a szorongás okának lehetséges azonosítása, majd a kialakult negatív viselkedésformák és gondolkodás pozitívakkal való helyettesítése. A CBT egyik jellemző módszere az ún. exposure-based therapy (féleleminger-expozíción alapuló kezelés), amely gyermekkori szorongás esetén a leghatékonyabb metodika, bár eredményessége csak 50-60%-os. Ez a technika lassan és ismétlődően exponálja a beteg számára a szorongást vagy félelmet keltő stimulust, helyzetet egészen addig, amíg az képessé válik a negatív asszociációk és reakciók legyőzésére, azaz a beteg e szituációkra deszenzitizálódik.

A szorongás gyermek- és serdülőkorban sok esetben nem kerül felismerésre, így kezelésre sem. Kezeletlen esetben krónikus és fogyatékkal járó mentális és fizikális zavarokhoz vezethet. A beteg állapota nemcsak a kognitív készség javításával, hanem személyre szabott kezeléssel is rendezhető. Ha a kutatás képes lesz felfedni a fejlődésben lévő agy kapcsolatrendszereit és hogy bizonyos fejlődési mintázatok hogyan hatnak a szorongásra, annak kockázatára, a klinikus könnyebben meg tudná határozni, melyik beteg hogyan reagálhat adott kezelésre.

A serdülő agy aktivitásban rendkívül gazdag, hatásokra igen érzékeny. Regionális szinaptikus és myelinizációs változások zajlanak, ugyanakkor az agyat nagymértékű nemihormon-hatás is éri. Ezzel egyidejűleg magas a neurotrophinok és neurotranszmitterek szintje, amelyek az érzelmek és a félelem regulációjában szerepelnek.

A kutatók szerint a serdülőkori agyi képalkotó vizsgálatok főként az agykéregre vonatkoztak, viszont a mélyebben fekvő, primitív agyi struktúrák is szerepet játszanak a fejlődésben, főként a környezeti ingerek érzelmi jelentőségének megtanulásában.

Korai tapasztalatok, később kialakuló szorongások

Hogyan járul hozzá az agyi régiók fejlődése az érzelmi fejlődéshez? Hogyan irányítják a serdülőkori tapasztalatok az agy érését, hogyan járulnak hozzá az élet későbbi szakaszában kialakuló szorongáshoz, félelemhez? A válasz legalábbis részben az amygdalában rejlik, az emocionális szabályozás kulcselemében. Emellett a prefrontális kéreg (PFC) is beletartozik a gondolkodás és érzelmek komplex rendszerébe.

Számos vizsgálat szerint a félelmet keltő ingerek növelik az amygdala aktivitását. A kutatók szerint a PFC gátló szignálokat küld az amygdala felé, ezek a félelem-szabályozási kör részeiként működő jelek. Ha az ismételt aktivitás során kiderül, hogy a félelmet keltő inger mégsem annyira "félelmetes", a PFC növekvő aktivitása mérsékli az amygdala aktivitását. Ennek eredményeképpen a vegetatív idegrendszer működése is csökken, vagyis kevésbé érezzük a félelmet.

Természetesen a humán szorongásérzés neurobiológiája jóval bonyolultabb, mint egy szignál és az arra adott válasz. A szenzoros inputok az amygdala nucleus lateralisába jutnak, itt tárolódik a félelemmel kapcsolatos memória. Az amygdala központi magvából származó információ is befolyásolja a félelemmel kapcsolatos autonóm és endokrin válaszokat. Valójában az amygdala és a PFC közötti kapcsolat kontrollálja a félelemmel és szorongással kapcsolatos válaszreakcióinkat.

Az érzelmek szabályozásának fontos eleme a nem megfelelő reakcióink elnyomására irányuló törekvés, vagyis hogy ne vesztegessük figyelmünket olyan érzelmi ingerekre, amelyeknek adott helyzethez nincs jelentősebb közük. Érdekes pl. hogy árvaházban nevelkedetteknél nem lehetett a figyelmet elterelni a félelmet generáló kulcsingerekről.

A vizsgálat azt is kiderítette, hogyan működik mindez a valós élethelyzetekben. A kísérletes körülmények közé helyezett gyermekeket megkérték, hogy 10-15 percre hagyják ott örökbefogadó szüleiket és játsszanak a kísérlet vezetőjével. Amikor ezt követően visszatértek szüleikhez, megfigyelték a gyerekek amygdala-aktivitását és megállapították, hogy a nagyobb amygdala-aktivitás kevesebb szemkontaktussal járt együtt.

A kísérletet egereken is elvégezték, az árvaság modellezését követően hasonló eredmények születtek, mint humán körülmények között. Az amygdala aktivitása nőtt, és ez akár a stresszor eltávolítását követő 20 napig is fennmaradt, jelezve a hosszabb távú emocionális diszreguláció jelenségét.

Klinikai vonatkozások, a memória manipulálhatósága

Jelen áttekintés fő célja a szorongásban szenvedő betegek kezelésének megoldása. A genetikai profil ismerete alapján megjósolható, melyik terápiás módszerre melyik beteg fog reagálni.

Egy vizsgálat szerint felnőttkori poszttraumás stressz esetén a BDNF Val66Met genetikai polimorfizmussal bíró egyének jól reagálnak a CBT-kezelésre. Klinikai együttműködés révén kell meghatározni, melyik korcsoportban lehet leghatékonyabban kioltani a félelemmel kapcsolatos memóriatartalmakat.

Állatkísérletes munkákban preadoleszcens és felnőtt egereken a félelem gyakorlatilag kioltható volt, míg serdülőkorú állatokon eleve nem észleltek ilyen reakciót. Emberen hasonlónak látszik a válaszreakciók mintázata.

Az adatok szerint egyes életkorokban nem azonos a kognitív viselkedésterápiára (CBT) adott válaszadás mértéke. További vizsgálatok szükségesek, evidenciákkal kell igazolni, hogy a CBT mely formái és milyen esetekben hatásosak.

A kutatók szerint a memória dinamikusan viselkedik, amit megtanulunk, tárolódik, de amint előhívjuk, valamilyen újabb információval is társul. Ez csatolódik az előző memóriatartalomhoz.

Könnyű-e módosítani a memóriát?

Talán. A tanulmány szerzői megkísérelték a félelemmel kapcsolatos memória módosítását az ún. "rekonszolidációs ablak" (a meglévő memóriából való előhívást követő 10 perc és több óra közötti időtartam ) segítségével. Kb. negyedórás várakozást követően kezdeményezték a kísérletben a tanultak kioltását. Ahol nem alkalmazták az emlékeztetőt, a kioltás előtt ún. arousal állapot jött létre. Ahol alkalmazták az emlékeztetőt, nem lépett fel arousal válasz.

"Ez azt is jelenti, hogy az expozícióval kapcsolatos félelem és szorongás figyelembe veszi a rekonszolidációs időablakot. Ez nem azt jelenti, hogy serdülőkorúakon nem alkalmazható a CBT-kezelés, de nagy figyelmet igényel annak típusa és időzítése.

Hogy valósulhat ez meg a klinikai gyakorlatban? A beteg megérkezik a rendelésre, ahol ismertetik vele, miért is van ott (emlékeztető). Utána 10-15 percig végzik a beteggel a pozitív, biztonságot sugalló megerősítő kezelést, várják a kritikus időablak megjelenését, majd ezt követően alkalmazzák a féleleminger-expozíciót. Számos klinikus alkalmazza ezt, de eddig nem volt evidenciánk arra, hogy ez egyesek számára hasznos, másoknak pedig nem.

forrás: Medscape, Psychiatry, June 10, 2014