Alemtuzumab – és a neurológiai kutatás
Az FDA tavaly december 27-ei tájékoztatása szerint nem fogadták el az alemtuzumab alkalmazására vonatkozó engedélykérelmet relaptáló-remittáló SM kezelésére. Ez az ügy a neurológusok körében meglehetős zavart keltett. A nagyméretű Fázis III vizsgálat klinikusai elégedetlenségüknek adtak hangot, a betegszervezetek protestáltak, a gyártók pedig a hatósági szabályozás módszerei ellen emelték fel hangjukat, még nyilvánosan, a Wall Street Journal hasábjain is, mondván, hogy az FDA működése súlyos problémákkal terhelt, és reformokra szorulna. Az érintettek megnyilvánulása jó tükörképe mindannak, hogy a kísérletesen eredményesnek bizonyuló terápiákat egyre komplexebb módon lehet csak lefordítani a humán klinikai gyakorlat nyelvére… Természetesen itt a probléma nem "tolható" kizárólag a hatósági működésre.
A CARE-MS I és CARE-MS II randomizált vizsgálatokban összevetették az iv. alemtuzumab és az sc. béta-interferon alkalmazását több mint 500 ill, több mint 800 SM-betegen. Az alemtuzumab mindkét vizsgálatban eredményesebbnek bizonyult a relapsus arányok csökkentésében, és a mononoklonális antitest-kezelésben részesülők körében kevesebb volt az agyi laesio és atrophia. A CARE-MS vizsgálatban fennálló betegségaktivitás mellett, az alemtuzumab előnyösen hatott a fogyatékosságra is, (ez a javulás a CARE-MS I vizsgálatban, korai SM mellett nem volt kimutatható).
Mindkét vizsgálatban az alemtuzumab biztonságossági profilja az anti-CD52 antitestnek megfelelően alakult (lymphocyta-depletáló hatások): infúziós reakciók, autoimmun reakciók. Mindennek ismeretében, a kanadai és ausztrál gyógyszerhatóság, valamint az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) elfogadta az alemtuzumab klinikai indikációját aktív SM-betegség fennállása esetén. Az FDA viszont úgy döntött, hogy tekintve a vizsgálatok nyílt elrendezését, a CARE-MS vizsgálatok nem biztosítanak eléggé robusztus evidenciákat a hatásosság és gyógyszerbiztonság alátámasztására.
Neurológiai betegségek új terápiáinak értékelése kapcsán felvetődik bizonyos mértékű, nem konzisztens hatósági magatartás. A jelenleg újonnan elfogadott SM-terápiák esetén (pl. cladribine, fampridine) hasonló kérdések merültek fel a klinika vizsgálatok robusztus mivoltát illetően, elegendő-e mindehhez egyetlen vizsgálat, vagy szükséges-e egy második vizsgálat végzése is. Mennyi ideig tartson a biztonságossági vizsgálat? Melyik elrendezésben adódik a legkevesebb vizsgálati hiba? Ezek a kérdések rávilágítanak a tudományos kutatás általánosnak tekinthető bizonytalanságaira, de egy sokkal fontosabb problémára is, amely itt épp a neurológiát érinti: miért nem veszik figyelembe a témában érintettek széles körének érdekeit egy-egy ilyen vélemény kialakításakor?
A Lancet (Research: increasing value, reducing waste) cikksorozata e kérdéskört kívánja körüljárni. A CARE-MS vizsgálatok kutatói valószínűleg egyetértenek abban, a cikkírókkal, hogy “a jelenlegi helyzet etikai, tudományos és gazdasági szempontok szerint sem védhető", és új kutatás-irányítási stratégiák szükségesek.
A hatósági követelmények direkt módon befolyásolják a kutatást: a klinikai vizsgálatok elrendezésének, módszereinek megválasztásában. Ugyanakkor a hatósági tevékenység is átlátható kell legyen, a szabályozások pontos ismerete biztosíthatja, hogy ezeket minden érintett megismerheti, a hatósági folyamatok késlekedésével és inkonzisztens eredményeivel együttesen.
A döntés, hogy mit vizsgál a kutató, sok esetben a támogatókon, szponzorokon múlik. Nos, az ő tevékenységüket is átláthatóvá kell tenni. Kulcsfontosságú kérdés minden releváns információ és korábbi adat ismerete, tudjuk, hogy a szelektív és adott esetben hibákat tartalmazó publikációk milyen veszélyeket hordoznak, és itt bizony a kutatók - és a tudományos kiadók osztoznak a felelősségen.
A neurológiára visszatérve, itt is különös fontosságú a kutatási eredmények lefordíthatósága az evidence based klinikai gyakorlatra. Ennek egy szép példája a Cochrane Collaboration-nal közösen indított CAMARADES nevű inicativa, mely az állatkísérletes vizsgálatok szisztémás review elemzése, célja a preklinikai eredmények lefordíthatósága a humán klinikai vizsgálatok "nyelvezetére".
Számos nagy kihívás marad természetesen, és nemcsak a neurológiai kutatás és neurológiai betegségek tekintetében.
http://www.thelancet.com/journals/laneur/article/PIIS1474-4422%2814%2970032-8/fulltext
Szponzorált tartalom
