Az Ebola egy éve
Közel egy éve, hogy Nyugat-Afrikában felbukkant a jelenkor legnagyobb Ebola-járványának első guineai esete, egyben áldozata. A mai közlemény az Ebola-ellenes küzdelemnek kíván néhány sort szentelni. Fájdalmasan tanulságos és világos mindenki számára, hogy a világ ezt az igen veszélyes járványt messzemenően nem kellő módon kezelte, de mára már vannak eredményeink. A legutóbbi WHO és CDC adatok szerint valamelyest csökkent az új esetek előfordulás aránya, és ez részben az Ebola-kontroll megkezdésének is köszönhető.
A legjelentősebb veszélyzóna a három nyugat-afrikai ország (Sierra Leone, Guinea és Libéria), melyek területén már felállításra kerültek az Ebola-ellenes járványügyi egységek, centrumok. Ezek némi reményt adhatnak mindazoknak, akiknek 6 hónappal ezelőtt még semmilyen lehetőségük nem nyílt a védekezésre.
A jelenleg zajló esetazonosítások és a kontaktok fellelése komoly mértékben segíthet a járvány továbbterjedésének megakadályozásában. A megfelelően kiképzett szakszemélyzettel való ellátás igen fontos, de csak egyike a megtehető egészségügyi intézkedéseknek a leginkább érintett területeken. Ha rövid időn belül nem sikerül megállítanunk az Ebola-járványt, a régióból kikerülve gyorsan elterjedhet, akár világszerte.
Győzelmet csak akkor arathatunk a járvány felett, ha elegendő az önkéntes egészségügyi szakember, dolgozó, akik szörnyű, embertelennek mondható körülmények között kényszerülnek dolgozni, önmagukat kitéve a lehető legnagyobb veszélynek. Szakmai becslések szerint a szükséges orvos-egészségügyi személyzet létszáma messze meghaladja a jelenleg a térségben rendelkezésre állót. Egyszerűbbé kell tenni a feltételrendszert, hogy az a szakember, aki valóban tevőlegesen akar segíteni, eljuthasson a járvány sújtotta területekre.
Mindezzel egyidejűleg látható, hogy pl. az USA akadémiai, klinikai kutató és praktizáló orvosai között meglehetősen nagy a passzivitás. Arra igen jól felkészültek (természetesen más országok is!) hogy Ebola-által érintett beteget fogadjanak, elküklönítsenek, a lehetőségek szerint kezeljenek stb. Ez azonban igen csekélynek mondható segítség. A lényeg az lenne, hogy a járványt a forrásánál, tehát az érintett országokban kellene elfojtani, és nem tétlenül várakozni.
Nagy-Britanniában pl. a Wellcome Trust bátorította az akadémiai intézményeket, hogy vegyenek részt az Ebola-ellenes küzdelemben, és kutatásukat anyagilag is támogatta. Az amerikai National Institute of Allergy and Infectious Diseases szintén, ösztöndíjjal támogatja az Ebola megfékezésében részt venni kívánó szakembereket.
Az Ebola-ellenes küzdelemben résztvevő akadémiai, klinikai intézmények elismerést érdemelnek. A segítség útjába akadályokat emelők azonban át kell gondolják igazi prioritásaikat… Minden eszközzel meg kell könnyíteni a Nyugat-Afrikába igyekvő orvosok és egészségügyi szakszemélyzet számára a kijutás és az effektív szakmai segítség lehetőségeit a helyi járványügyi centrumokban. Nekünk minden lehetőségünk és eszközünk adott a védekezésre – a térségben élőknek szinte semmi.
Valami nagyon hibás abban, hogy a világ legnagyobb egészségügyi központjai, intézményei nem vesznek részt az életet veszélyeztető Ebola-ellenes küzdelemben! Ha a világ vezető országainak vezető intézményei elhatározzák mi a teendő, azonnal lépni kell. Nem latolgatni, habozni, legrosszabb kimenetelű szcenáriókon gondolkodni, és ügyvédekkel körbebástyázni magukat…
Ha mostantól számított egy éven belül nem vagyunk képesek a jelenkor legnagyobb járványát leküzdeni, az bizony igencsak nagy szégyen lenne az orvoslás, az akadémiai orvostudomány és a gyógyszeripar számára is.
http://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMe1415398
