Az egészségügyet és a gyógyszeripart is újraformálja a digitális technológia

Az egészségügyet és a gyógyszeripart is újraformálja a digitális technológia, az elkövetkező években ezeken a területeken lesznek a legnagyobb mértékű változások - mondta az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke egy budapesti szakmai konferencián. Jakab Zoltán szerint az eddigi információtechnológiai változások sok iparágban exponenciálisak voltak, és a fejlődésre, az okoseszközök megjelenésére fel kell készülni az egészségügyben és a gyógyszeriparban is.

hirdetés

Az Út az okos egészségügy felé című konferencián a szövetségi elnök elmondta, az innovatív gyógyszeripari vállalatok a bevételük legnagyobb részét kutatás-fejlesztésbe fektetik, hiszen innováció nélkül nincs gyógyszeripar sehol a világon, és e cégek jelentős gazdasági tényezők Magyarországon is.

Úgy fogalmazott, az egészségügy területén a paternalista "irányt" egyre inkább felváltja a betegközpontúság, mert a mai eszközökkel és lehetőségekkel nem lehet a beteget elzárni az információtól.

Jakab Zoltán úgy véli, a gyógyszeripari kutatás-fejlesztésben forradalom várható, hiszen például tömeges méretű lesz majd a génszekvenálás lehetősége, mind elterjedtebbé válik az őssejt- és génterápia, a képalkotó diagnosztika vagy a robotika. Hozzátette azonban, minden technológiai fejlődés mellett elengedhetetlen az orvos és a beteg közötti bizalom.

Meskó Bertalan orvosi jövőkutató is azt hangsúlyozta, a partneri viszonyt meg kell tartani az orvos és páciense között úgy, hogy a jövő egészségügye a valódi sci-fi kategóriájába fog tartozni az újabb és újabb okoseszközök térnyerésével. Ezek egyre jobbak, kényelmesebbek és olcsóbbak lesznek, és egyre kevésbé kell hozzájuk technikai tudás. Véleménye szerint a jövő eszközei között van a digitális tetoválás, amely mindent mér, és "szól", ha használója szervezetében nincs rendben valami.
Az orvosi jövőkutató szerint technológiai robbanás lesz az egészségügyben, ami egy sor, most meglévő problémára - például orvos- és pénzhiány - nyújt megoldást.

Meskó Bertalan úgy véli, az okoseszközök által szolgáltatott információk feldolgozása és azok tárolása is fontos része lesz a jövőnek, mert ezen újítások, információtechnológia által nyújtott lehetőségek elképesztő mértékben teszik hatékonyabbá, interaktívabbá és gyorsabbá a gyógyítás és a gyógyulás folyamatát.

Az orvos-genetikus szerint az okoseszközök otthoni használatához a pácienst is "feljebb kell emelni", de már ma is számos olyan digitális eszköz létezik, amelyhez nem kell komoly felhasználói tudás. Ezek között említette az alvásciklus-figyelő okos órát, az otthon használatos EKG-t vagy vérnyomás- és pulzusszámmérőket.
Hozzátette, fel kell készíteni az orvosokat a modern világban ezen eszközök használatára és mindennapos alkalmazására, de ezeket a technológiai újításokat úgy kell használni, hogy közben nem veszítjük el az embert, "nem leszünk kiborgok". Meskó Bertalan kifejtette, meg kell győzni a beteget arról, hogy ő a saját egészségének az irányítója, magát kell menedzselnie az egészségügyben, mert ez a jövő.

Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász szerint a technológia fejlődése kihívást jelent az e területen működő jogászok számára is, de - mint fogalmazott - a jog nem alkalmas arra, hogy olyan gyorsan fejlődjön, mint a tudomány.

Úgy véli, a tendencia az lesz, hogy amit eddig a magyar jogban különböző kategóriákba tudtunk sorolni, az a jövőben nem lesz érvényes, megszűnnek a határok az egészségügy és az azt övező technológia között, a diagnosztika és a terápia által képviselt ellátás és az orvostudományi kutatás között.
Hozzátette: vannak olyan készítmények, amelyek kutatási fázisban vannak, amelyekhez az ellátó rendszer nem vagy csak korlátozottan férhet hozzá. Kovácsy Zsombor szerint a jövő egyik kihívása az lesz, hogy az adminisztratív feltételek ne legyen gátjai egyes szerek alkalmazásának, ha azok klinikailag bizonyítottan gyógyításra alkalmasak.

"Valószínűleg leomlanak a saját testünk határai is" - folytatta -, hiszen a különböző okoseszközök használata vagy azok beépítése a testbe ezt mutatja. Ehhez adatvédelmi, regisztrációs és tulajdonjogi kérdések fognak kapcsolódni.

Kovácsy Zsombor szerint a jövőben nemcsak "fehér köpenyes orvosok" fogják megmenteni az emberek életét, hanem informatikusok is, hiszen az okoseszközök beállítása az ő feladatuk lesz. Ez előrevetíti azt is, hogy változik a hierarchia, hiszen a jövő betegei nem a különböző ellátóhelyekkel, hanem az informatikai technológia világában részt vevő cégekkel lesznek kapcsolatban.

Szerző:

PHARMINDEX Online