Európa: a jó, a rossz és a csúf?
A görög mitológiából ismert történet Európáról, aki három gyermeket szült a bika képében megjelenő Zeusznak, később Kréta első királynője lett… A kezdetek eléggé kétesnek mondhatóak. Tiziano festményén a brutális erőszak barokkos szépséggé változik, Cupido szerelmes nyilaival tovább finomítva a korántsem előnyös helyzetet.
A 20. század Európája szörnyű, pusztító háborúk után mégis nagy túlélőként a béke egyik fészke lett, 1945 után az újjáépítést követően jelentősen javultak az életkörülmények, emelkedett a várható élettartam. Egyszerűsítsünk: a "rossz" társadalmakban az alapvető emberi szabadságjogokat korlátozzák, és több az egészségkárosodás, míg a "jó" társadalmakban több a személyes szabadság, értékesebb az élet, javul az egészségi állapot.
Analitikus szemszögből tekintve mindezt, a fő kérdés, hogy egy társadalom egészségi állapota jól tükrözi azt, hogyan elégítik ki az emberek szükségleteit, igényeit. Ha figyelembe vesszük, mekkora különbségek vannak/voltak az európai országok szociális, gazdasági és kulturális viszonyaiban, várható, hogy az egészségi állapot is óriási különbségeket mutasson. Ez igazolódni is látszik. E tanulmány szerzője csak a II. világháború utáni időszakot tanulmányozta, a kelet- és nyugat-európai országok közötti jelentős különbségeket. Először csökkentek, később ismét megnövekedtek szocio-ökonómiai csoportok közötti egyenlőtlenségek.
Hogy tudjuk ezt a problémát az egészség kérdéskörére vetíteni? Egyrészt minden országra jellemző az egészségügyi ellátások elérhetőségének különbsége, az életmód eltérései, az étkezési, dohányzási, ivási és fizikai aktivitási szokások, szokásrendek megléte. Ha szélesebb perspektívából tekintjük mindezt, láthatóvá válnak a szociális, kulturális, gazdasági, politikai különbségek, a más-más környezetből fakadó eltérések és hatásaik az egyének életére. Okok az okok mögött.
Az 1945 utáni időszak közismert módon másként érintette Európa keleti és nyugati felét. Talán csak abban volt egyezés, hogy mindkét fél "békében" élet, nyugaton ez a prosperitás – míg keleten a fegyverek békéje honolt… Vajon az elfojtott kelet-európai felkelések hatottak az emberek egészségi állapotára is?
Marmot szerint az emberek erőszakos deprivációja, a hatalom általi fenyegetettség érzése, a civil társadalmi szerveződések szétrombolása jellemzően egészségkárosító hatású. Érdekes jelenség, hogy a háború után mintegy 15-20 évig a kelet-európai országokban (pl. Csehszlovákia, Lengyelország) nőtt az élettartam.
Keleten a fiatalok körében jelentős esélyt adott a nagyobb fertőző betegségek elleni széleskörű immunizálás. A felnőttek közül többen jutottak lakáshoz, munkához, szélesebb értelemben véve nem éhezett senki. Csökkent a csecsemőkori halálozás, az anyai halálozás, és a fertőző betegségek miatti halálozás egyaránt. Előnytelen volt viszont a cardiovascularis betegségek és az erőszakos halálozás emelkedése ezen országokban. Ekkor állt meg a kelet-európai országokban a várható élettartam növekedése.
Egyszerű válasz lenne erre a problémára, hogy a nyugati prosperitás, a szociáldemokrácia, a munkanélküliek segélyezése, az anyasági segély, a nyugdíjrendszer, a gyermekgondozási segélyek mind-mind javítják a népesség általános egészségi állapotát. A gazdasági stagnálás, a demokrácia hiánya és az emberi szabadság korlátozása viszont károsíthatja az egészséget.
Ma már túlhaladott a hidegháborús doktrína, miszerint a kommunista ill. kapitalista berendezkedés önmagában befolyásolhatja az egészségi állapotot. A rendszerváltást követően megfigyelhető volt, hogy a várható élettartam azon országokban csökkent, ahol "diszfunkcionális" a társadalom működése, ahol nőtt a GDP, csökkentek a jövedelmi különbségek és javultak a szociális viszonyok, ott jól működött a társadalmi berendezkedés.
Az utóbbi évek tükre a gazdasági válság. Köztudott, hogy szűk időkben a legnagyobb összetartó erő a szociális kohézió. Az észak-európai jóléti államok szociális berendezkedése és támogatási rendszere jó példa lehet bárki számára. Szegény országokban az egészségügyi és az oktatási rendszer is "szegény". A kizárólag szegényekre irányuló támogatás azonban rontja a szociális kohéziót, mert figyelmen kívül hagyja az egészségügyben a szociális lépcsőzetesség elvét. Az egészségügy meglévő különbségeit úgy kell tekintenünk, hogy az egyenlőtlenségek nem csak a szegények és nem szegények között állnak fenn, hanem a teljes szocio-ökonómiás spektrumot érintik.
A jövedelmi különbségek fenyegetik a szociális kohéziót: itt sem a szegények és gazdagok között feszül a probléma, sokkal inkább a vezető 1% ("felső tízezer") és a középosztály között. Ez is az előbb elmondottakra utal, nemcsak a szegénységre összpontosítani, de figyelembe kell venni a teljes társadalmi megoszlást. Ha több szempontot szeretnénk egyesíteni, ezek között szerepelnie kell mindannak, ki hol született, hol él, hol dolgozik, hány éves – az egészségi állapot szociálisan meghatározó tényezőinek. Nem szabad elhanyagolni alapvető törekvéseinket sem: csökkenteni kell a dohányzás, a szeszfogyasztás arányát, és biztatni az embereket a testsúly csökkentésére.
Gondolkodásmódunk, törekvéseink kétirányúak kellene legyenek: egyrészt az egészség, a jóllét elérése így "önmagában". Ha a viselkedési attitűd, az életmód változik, ha a gyógyszeres kezelés javítja az életminőséget, ez mind-mind kívánatos dolog, és evidenciák igazolják. Másrészt, Marmot úgy véli, hogy az egészségi állapot indikátor, megmutatja hogyan működik a társadalom. Az emberi igények, szükségletek kielégítése révén elérhetővé válnak a célok, az élet minőségének javítása, a jól-lét és a szociális összetartás erejének növelése. Európa talán tanult a sok negatív példából, és érzi, hogy jó esélye van javítani mindezen. A kihívás nagy, meglátjuk mit hoznak az eljövendő évek.
