Ferenc pápa és a mentális betegek
Két héttel megválasztását követően a tavalyi nagycsütörtökön Ferenc pápa 12 bebörtönzött személy rituális lábmosását végezte el a nagyheti szertartások kapcsán. A foglyok között 2 moszlim hitű, és 2 nő is volt. Ez a tett jelentős mértékben eltért a korábban alkalmazott szertartásrendtől, hiszen ott a Szent Péter Bazilikában, vagy más nagy római templomban történt ez az aktus, és mindig 12 pap lábmosását végezte el az akkor regnáló pápa. Amikor egy fiatal erre vonatkozó kérdést tett fel Ferenc pápának, ő csak ennyit válaszolt "A szív dolgait nem lehet megmagyarázni."
Ferenc, az ember… A 76 éves jezsuita pap, nemrégen egy másik világrengető kijelentést tett a meleg papokkal kapcsolatosan, amikor így nyilatkozott: "ki vagyok én, hogy ezt megítéljem?" Ferenc átvitt értelemben és valójában is kitárja karjait, mint a katolikus egyház feje, és hitre, nemre, szexuális orientációra való tekintet nélkül mindenkit vár, és igyekszik egyformán kezelni. Egy hasonlata arra vonatkozott, hogy olyan az egyház, mint egy kórház háború idején, ahol a súlyosan sérült emberek gyógyulást keresnek…
Pszichiáterként úgy vélem, a pápa üzenete mélyen együtt rezonál az egészségügy alapvető ethoszával: mindenki számára adott a hit és az ígéret, hogy életét újjáépítheti akár szerencsétlenségek sorozata után, és képes lehet bármire, amit el szeretne érni: a kapcsolatok meghittségére, az otthon biztonságára, a közösségi lét megélésére, és az emberi méltóságra, hogy hozzá tud járulni a társadalom működéséhez. .
A mentálisan betegekkel kapcsolatos stigmatizáció gyökerei talán még régebbre nyúlnak vissza, mint a katolikus egyház kétezer éve. A bolond jelző örökös stigma marad mindenkire aki valaha is furcsán, a megszokottól eltérően viselkedett. Fiatal orvosként azt kellett megtanulnom, hogy mentális zavarokban szenvedő fiatal betegeket, skizofréniásokat, bipoláris betegségben, poszttraumás zavarokban szenvedő embereket úgy kezeljek, - egyben családjaikat is – hogy soha nem lesznek tartós kapcsolataik, és munkájukban sem lehetnek sikeresek. Az üzenet negativitását fokozta, hogy mindebbe bele kell nyugodjanak, és úgysem tehetnek érdemben semmit sem. Klinikai szempontból pedig talán semmi nem lehet fontosabb, mint a remény ébren tartása és a sebek begyógyítása.
Ferenc pápa üzenete egyenes beszéd: nekünk nem úgy kell viselkednünk, mint egy erős, hierarchikusan szervezett hatóságnak, hanem szolgálnunk kell a rászorulókat, a sérült embereket, és úgy kell élnünk – ahogyan beszélünk. Ez az igazi lecke abban a korban, - a pszichiátria területén is - amikor mindenki arról beszél, milyen fontos a gyógyulás, a felépülés, a visszatérés. (milyen egyszerű az angolban erre a "recovery" szó… a szerk.) A gyógyulás ez esetben a remény fenntartását, a valahová tartozás, az értékesség érzését jelenti, legfőképpen a beteg érdekeit, nem pedig orvosok, vagy különféle szervezetek érdekérvényesítési törekvéseinek megvalósulását. A felépülés nem tagadja a betegség meglétét. Élhető életet jelent még a korlátok elfogadása mellett is, ami nagy előrelépést jelenthet a mentális és addiktív betegségek területén.
Kevés embernek adatik meg az a különös szerencse, és felelősség, hogy a világ figyelme ilyen szinten ráirányul. Az új pápa nemcsak az 1 milliárd katolikushoz szól, hanem mindannyiunkhoz. Figyelni kell rá. A nagy felelősség valószínűleg ott rejlik, hogy mindez ritka és nagyszerű lehetőség a cselekvésre. Úgy tűnik, üzeneteit azok is befogadják, akik távol állnak egyháztól, vallástól, ő az az ember, akit hallani akarunk, és már jóelőre várjuk, mit fog mondani…
[Editor's note: This article previously appeared on the Huffington Post.]
http://www.psychiatrictimes.com/blogs/couch-crisis/pope-francis-and-people-mental-disorders?GUID=187214A8-7EF4-4352-8326-62367334DF3B&rememberme=1&ts=06032014
Szponzorált tartalom
