Folytatódik az eszköz- és bérfejlesztés az egészségügyben

Nem torpanhat meg az eszköz- és bérfejlesztés az egészségügyben - mondta a nemzetgazdasági miniszter a fővárosi Szent Margit Kórház új radiológiai berendezéseinek átadásán csütörtökön. Varga Mihály úgy fogalmazott, nem maradhat el az egészségügy fejlesztése a jövőben sem, bár emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat évben 500 milliárd forint forrás került a rendszerbe eszköz- és infrastruktúra fejlesztésére.

hirdetés

A tárcavezető szerint ezzel együtt "nem lehet elégedetten hátra dőlni", hiszen a munkaerőhiány érzékelhető az ágazatban, és ha a jól képzett munkaerőt nem tudják megtartani, akkor el fogja hagyni az országot.   Varga Mihály jelezte, nem sajátságos magyar probléma a munkaerő-elvándorlás, de a megoldást a kormánynak kell megtalálni, lépést kell tartani a nyugat-európai bérekkel.   A miniszter úgy fogalmazott, a kormány megpróbálja megtalálni azokat az arányokat, ahol az egyéb nagy ágazatok is megkapják a szükséges támogatást úgy, hogy közben nem veszélyeztetik a gazdaság további fejlődését.

Az elmúlt években hozott bérintézkedések, amelyeket a kormány megtett - így a bérkiegészítés, a megemelt alapilletményhez igazított pótlékok, vagy a rezidensösztöndíj - lépések segítettek ugyan az ágazat helyzetén, de nem oldották meg a problémákat, és ezzel a magyar kormány is tisztában van - mondta.   Varga Mihály emlékeztetett, hogy az idei költségvetésben is több forrás jutott az egészségügyre, így a gyógyító-megelőző kassza fejezetében 45 milliárd forinttal, a rezidensképzésre 6,8 milliárddal, a mentőszolgálat fejlesztésére és mentésirányításra 2,5 milliárd forinttal többet irányoztak elő.

Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy a most 250 millió forintos uniós forrásból megvalósult műszerátadással újabb fontos állomásához érkezett a kórház. Megemlítette, hogy az elmúlt években önkormányzati és fővárosi támogatással - amelynek értéke 500 millió forint volt - kisebb-nagyobb fejlesztésekkel fejlődési pályára tudták állítani az intézményt.

Az analóg technikát lecserélve öt új digitális radiológiai berendezés beszerzésével egy időben, szintén a III. kerületi önkormányzat 25 millió forintos támogatásával kialakították a gépek működtetéséhez szükséges informatikai hátteret, amely a leletezést és a képtovábbítást teszi lehetővé - ismertette a kórházigazgató.   Badacsonyi Szabolcs reményét fejezte ki, hogy a jövőben is lesz lehetőségük pályázni. Elsősorban a kórház panelépületeinek energetikai korszerűsítésére, a központi műtők megújítására, és egy új műveseállomás megépítésére szeretnének forrásokat elnyerni.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a főváros II. és III. kerületének országgyűlési képviselője a projektzáró átadó ünnepségen az intézmény fejlődését és működését példaszerűnek ítélte. A tárcavezető kiemelte a kórház vezetőinek elkötelezett munkáját, amelynek révén a 2013 óta ismét önálló intézményben számos fontos fejlesztés megvalósulhatott. A miniszter hangsúlyozta: az új berendezések növelik a betegellátás gyorsaságát és biztonságát, aminek nagy jelentősége van, hiszen Óbuda–Békásmegyer és az agglomerációs települések lakosságát figyelembe véve közel 200 ezer (egyes szakmák tekintetében több mint félmillió) polgár egészségügyi ellátásáért felel a kórház.

Az egészségügy fejlesztése és a gazdaság növekedése párhuzamosan futó folyamatok – fogalmazott Varga Mihály. Ezért olyan versenyképes gazdasági környezet kialakítása a cél, amely stabil alapot képez az egészségügyi ellátórendszerek működtetéséhez is – tette hozzá.

Dr. Badacsonyi Szabolcs megbízott főigazgató az átadáskor elmondta: a kórház fejlesztési tervei között régóta szerepelt a Radiológiai Osztály korszerűsítése, ahol évente mintegy 20 ezer vizsgálatot végeznek, ezek között több száz daganatos megbetegedést diagnosztizálnak. A gépek cseréjét különösen sürgetővé tette, az átvilágító berendezés javíthatatlan meghibásodása és a felvételi berendezések amortizációja.

A főigazgató külön köszönetet mondott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának, Bús Balázs polgármesternek, hogy 25 millió forintos támogatásuk révén az intézmény az új gépek mellett a működtetésükhöz szükséges informatikai fejlesztéseket is meg tudta valósítani az intézmény az uniós projekttel egy időben.

 A beruházás, amellett, hogy javítja a térség betegellátásának minőségét, erősíti a betegek biztonságérzetét és egyben hatékonyabb működést tesz lehetővé. Az új röntgengépek nemcsak a betegek számára fontosak, az egészségügyi dolgozók számára kiváló munkaeszközt és biztonságos környezetet teremtenek, hiszen a korszerű, energiatakarékos diagnosztizáló berendezések kisebb sugárterhelést jelentenek a betegekre, a vizsgálatokat végző orvosokra és asszisztensekre egyaránt, emellett a környezetet sem terhelik a veszélyes hulladéknak számító röntgen filmmel és vegyszer használattal. A fejlesztés ezen túlmenően lehetővé tette az alapellátás, a járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg ellátás közötti korszerű elektronikus adattovábbítási rendszer megteremtését is, amely alapját jelentheti egy egységes kerületi teleradiológiai rendszernek.

Szent Margit Kórház 2013-ban nyerte vissza önállóságát. Ezalatt a három év alatt a kórház vezetése kiemelt figyelmet fordított a fejlesztésekre, úgy hogy eközben az intézmény mindvégig megőrizte pénzügyi stabilitását. A különböző beruházásokra eddig több mint 500 millió forintot tudott a kórház fordítani, részben saját forrásból, részben külső támogatások bevonásával. Ennek köszönhetően elindult a mammográfiás szűrés, új CT-labort alakítottak ki, felújítottak több osztályt (kardiológia, onkológia, szülészet-nőgyógyászat, terhesgondozó).

Széles társadalmi összefogással adománygyűjtési akcióba kezdtek a kórház műtőfejlesztése érdekében. Ennek eredményeként korszerű endoszkópos műtőt adtak át tavaly nyáron. Az intézmény vezetésének további elképzelései között szerepel, a panelépületek energetikai felújítása és egy új, korszerű művese-állomás megépítése is.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online