„Mitől fél az egész-ség-ügy – mi lehet a gyógyír?”: a radiográfusok szerepe és helye

Az orvoslás terén a radiográfusok képezik azt a szakterületet, amelynek eszköztára egyre gyorsuló technikai, technológiai fejlődésen esik át, a diagnosztikában és terápiában elfoglalt szerepük viszont elsősorban az egészségügy hierarchikus berendezkedése, a rendszerben determinált tehetetlenség folytán (legalábbis nálunk) sokkal lassabban fejlődik.

Ki a radiográfus?

A radiográfus egészségügyi szakdolgozó, képalkotó diagnosztikai eljárásoknál és sugárterápiás kezeléseknél közreműködik, előkészíti a pácienst a vizsgálatra, beavatkozásra. Asszisztál a kontrasztanyagok beadásánál, röntgenfelvételeket készít, denzitometriás vizsgálatot végez, ultrahangos, CT-, MRI-vizsgálatok során segédkezik.
A nemzetközi szakirodalomból kiragadott néhány példa a gyógyításban betöltött szerepükre és az úgynevezett szerepfejlődésre is rámutat:

Mára a radiográfusok felkészültsége szakirányú képzéseket követően számos európai és Európán kívüli országban olyan feladatok átvállalására is minősíti őket, amelyek hosszú időn át másik diszciplinához tartoztak. Egyszerűen belátható, hogy a bővülő technikai, adminisztratív és főképpen kiértékelési feladatok átvállalása egyfelől komoly terhet vesz le a radiológusokról és az intézményekről, másfelől jelentősen csökkentheti pl. a betegek várakozási idejét, a leletek elkészülésének idejét is.

Miután a szaktudás nemcsak a klinikumban hasznosítható, hanem más tudomány- és ipari területeken is - ott nyilvánvalóan akadálymentesebb fejlődési és életviteli lehetőségekkel - nagyon kell arra vigyáznunk, hogy a képzésre fordított közpénz elsősorban a humán egészségügyi ellátásban hasznosuljon.

A teljesség igénye nélkül említünk néhány alkalmazási területet: diagnosztikai képalkotás az igazságügyben, tömegkatasztrófákban, állatorvoslás, antropológia, agrártudomány, ipari mérési és minőségi kontroll, műszaki kutatás-fejlesztés területén.

Érdekes és tanulságos, hogy ahol a szerepfejlődés, kompetenciabővülés a leggyorsabban megtörtént: Nagy-Britannia, USA, Írország, Ausztrália, Hollandia nemcsak a technológiai fejlesztés központjai, hanem az optimális finanszírozás, folyamatszervezés fellegvárai is.

Ahol világos, hogy mindez „életszükséglet”, onnan pl. az Egyesült Királyságba rengeteg végzőst küldenek a modell elsajátítására. Talán nem meglepő, hogy ezek között az országok között szerepelnek a skandináv államok, az viszont meglepő lehet, bár kis utánagondolással érthető, hogy ide tartozik Dél-Afrika, Afrika számos egyéb országa és pl. Málta is.

Szemünk előtt tehát kézzelfoghatóan egy „veszélyhelyzet, egyben egy gyógyír” is, ami pusztán átgondolással, átértelmezéssel és átszervezéssel elkerülhető, ill. felhasználható, anélkül, hogy erre a megtépázott e-alapból többet kéne ráfordítani.

Folytatjuk.