Orvosi együttműködés Debrecen és Miskolc között

Kelet-Magyarországon élő, vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő és transzplantációra szoruló betegek számára nyújt korszerű, teljes körű gyógykezelést és gondozást az újonnan megalakult Kelet-Magyarországi Hematológiai és Transzplantációs Módszertani és Koordinációs Központ.

hirdetés

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC), illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház együttműködésében megvalósult központ közös működtetéséről szóló megállapodást kedden, Debrecenben írta alá Paragh György, a DEOEC elnöke és Csiba Gábor, a kórház főigazgatója.

Paragh György a központ szerepét méltatva kiemelte: a korábbi sikeres interregionális együttműködések tapasztalatai alapján - többletberuházás és többletfinanszírozás nélkül - a gazdasági és egészségi mutatók tekintetében legelmaradottabb keleti országrészben kiemelkedő szakmai színvonalú, költséghatékony ellátó hálózat jön létre.

A DEOEC tanszékei és osztályai, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és a Miskolci Városi kórház együttműködésén alapuló központban elérhetővé válnak a legmagasabb színvonalú diagnosztikai és terápiás módszerek, valamint az őssejt- és vesetranszplantáció valamennyi formája is - tette hozzá a professzor, megjegyezve, hogy a korszerű eljárásokat felhasználó gyógyító munka kiváló szakmai hátteret biztosít az akkreditált orvos- és egészségtudományi szakemberképzéshez és továbbképzéshez.

Csiba Gábor szerint a meglévő források költséghatékony felhasználásával olyan intézmény jött létre, amely megkerülhetetlen a hematológiai és a transzplantációs szakmában.

Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, a parlament egészségügyi bizottságának KDNP-s tagja szerint az első ilyen együttműködés mintájára további két-három hasonló központ alakulhat az országban.

Az orvos-politikus az egészségügy átalakítása szempontjából is fontosnak nevezte, hogy az ilyen jellegű integráció gazdasági racionalitást is jelent, miután rendkívül drága beavatkozásokról van szó.

Példaként elmondta, hogy egy donoros gyermek csontvelő-transzplantáció 25-27 millió forintba kerül, míg egy őssejt transzplantáció 15-17 millióba.

A Hematológiai és Transzplantációs Módszertani és Koordinációs Központban létrehozzák az egységes onkohematológiai, hemosztazeológiai, valamint csontvelő- és szolid szervtranszplantációs adatbázist és regisztert, így Kelet-Magyarország rászoruló betegei számára is elérhetővé válik az élődonoros veseátültetés a nemzetközi színvonalnak megfelelő számban és arányban. A tervek között szerepel egy közösségi, köldökzsinórvér őssejtbank megalapítása is - hangzott el az aláírást követő sajtótájékoztatón.

Szerző:

PHARMINDEX Online