Subthalamicus mély agyi stimuláció (DBS) Parkinson-betegségben

Kontrollált klinikai vizsgálatok ezidáig nem zajlottak a beültetett mély agyi stimulációs eszköz hatásosságáról a Parkinson-kór kezelésében. E vizsgálat célja a bilaterális subthalamicus stimuláció hatékonyságának és biztonságosságának megállapítása volt.

A prospektív, randomizált, multicentrikus, kontrollcsoportos vizsgálat 2005 szeptembere és 2010 augusztusa között zajlott az USA 15, mozgászavarokra specializálódott intézményében. A bevonási kritériumok a következők voltak: 18-80 év közötti életkor, legalább 5 éve diagnosztizált betegség és, hogy a beteg legalább napi 6 órás, az ébrenlét alatti, mozgásképtelen „-off” állapotról számoljon be a betegnaplóban rögzített közepes, vagy súlyos dyskinesia okán.

A subthalamicus mag kétoldali stimulációjára akkumulátoros DBS eszközt ültettek a betegekbe. Az implantációt követően az alanyokat véletlenszerűen, stimulált és kontrollcsoportra (3:1 arányban) osztották. Ez utóbbiak esetében a beültetést követő 3 hónapban nem került sor stimulációra. A vizsgálat elrendezése nyílt volt: a betegek, és a vizsgálatban résztvevő személyzet is tudta, kik tartoznak a kezelt csoportba. Az elsődleges végpont a 3 hónap alatt bekövetkezett változás a dyskinesia miatt nem akadályozott „-on” állapotban a betegnaplóban rögzítettek alapján. A betegek nyomon követése 1 éven át tartott.

Eredmények

A vizsgálatba bevont 168 betegből 136 esetben történt stimuláció a beültetett eszközzel, véletlenszerűen, 101 egyénnél azonnal, 35-nél pedig késleltetés után. Mindkét csoport jelentős javulásról számolt be 3 hónapot követően a jobb minőségű mozgáskvalitással járó „-on” állapot időtartamát illetően.

A stimulált betegek esetében a javulás nagyobb volt (4,27 h vs 1,77 h, különbség 2,51 [95% CI 0,87-4,16]; p=0,003). A Unified Parkinson's Disease Rating Scale motoros score értékek az „on-off” motoros fluktuációban 39%-kal javultak a kiindulási értékhez képest (24,8 vs. 40,8). Néhány súlyos, nemkívánatos esemény előfordult a DBS beültetést követően, beleértve a fertőzést öt esetben (4%) és intracranialis vérzést 4 esetben (3%). A subthalamicus stimulációban résztvevők esetében dysarthria, fáradtság, paraesthesia és oedema; míg járási és egyensúlyproblémák, dyskinesia és elesés mindkét csoportnál előfordultak.

Az akkumulátoros beültetett eszközzel végzett, subthalamicus magvi stimuláció jelentős javulást eredményezett a jobb minőségű mozgáskvalitással járó "-on" állapotban - a stimuláció nélküli kontrollcsoporthoz képest. További vizsgálatok szükségesek a változó stimulációs feszültséggel végzett DBS-t illetően.