TASZ: az Alkotmánybíróság javított az eutanáziaszabályokon

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Alkotmánybíróság (Ab) által az eutanázia és az úgynevezett élő végrendelet kérdéseiben hozott döntések jók ugyan, de nem elégségesek ahhoz, hogy a halálos betegek valóban méltóságteljes halált választhassanak.

hirdetés

A társaság ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy az Ab alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben annak részletszabályait rögzítették, hogy a cselekvőképes ember hogyan rögzítheti közokiratban vizsgálatok, beavatkozások visszautasítását.

Jelenleg, szigorú formai követelményeknek eleget téve, van lehetőség Magyarországon a passzív eutanáziára (az életben tartó, életet meghosszabbító kezelések megszüntetésére). Ezt az egészségügyi törvény szabályozza, az ellátás visszautasítására vonatkozó rendelkezések között - olvasható a TASZ közleményében.

Kiemelték: a törvény szigorú feltételekhez köti, hogy a beteg élhessen ezzel a lehetőséggel; többször kell nyilatkoznia arról, hogy nem szeretné tovább igénybe venni a kezeléseket, ezt követően pedig egy háromtagú bizottság előtt is meg kell erősítenie, hogy valóban visszautasítja a beavatkozásokat. Ezenfelül törvényben rögzített, hogy az eljárás során meg kell kísérelni lebeszélni a beteget eredeti szándékáról.
Bár ez továbbra is így marad - írták -, az Ab döntése alapján egyszerűsödtek az élő végrendelet szabályai.

A határozat eredményeként nem kell kétévente megismételni az említett nyilatkozatot, és nem kell pszichiáter szakorvos véleményét csatolni ahhoz, hogy az érintett döntését belátási képessége birtokában hozta meg. A nyilatkozat továbbra is bármikor, alaki kötöttség nélkül visszavonható.

"Reméljük, hogy a változás hozzájárul ahhoz, hogy az emberek valóban élhessenek az eddig szinte ismeretlen lehetőséggel, és cselekvőképességük esetleges elvesztése esetén korábbi döntésüknek megfelelően kezeljék, vagy éppen ne kezeljék őket" - idézi a közlemény Bence Ritát, a TASZ betegjogi és önrendelkezési programjának vezetőjét.

Az egészségügyi törvény további, ehhez kapcsolódó paragrafusaihoz érkezett panaszokat az Ab elutasította.

Az 1997-es egészségügyi törvény lehetővé teszi az úgynevezett élő végrendelet (living will) elkészítését. A szabályozás szerint a cselekvőképes ember - későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére - közokiratban visszautasíthat egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat, valamint egyes életfenntartó, életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.

Szerző:

PHARMINDEX Online