Van-e még szükségünk többféle új psoriasis-terápiára?
2000 körül még meglehetősen szűk volt a psoriasis szisztémás kezelési lehetőségeinek palettája: methotrexate, cyclosporin és acitretin. Más lehetőséget nyújtott az oralis methoxsalen + PUVA kezelés súlyos psoriasisban, és a keskenyhullámú UV-B sugárzás alkalmazása. Németországban oralis fumarátokat is alkalmaztak.
E terápiák hatásosságuk ellenére számos hátrányos sajátságot is mutattak. A PUVA és UV-B kezelés hónapokon át legalább 3 hetenkénti kontrollt igényel, és PUVA terápia mellett megnő a cutan malignitások kockázata.
A cyclosporin – 15 évvel ezelőtt a leghatékonyabb kezelésként – az irányelvek szerint csak 1-2 évig volt alkalmazható, mivel nefrotoxikus hatású, hypertoniát okozhat, növeli a malignitások és infekciók kockázatát.
A methotrexate a legrégebben alkalmazott kezelés, növeli a neutropenia és a halálozás kockázatát (már kisebb dózisok mellett is) és hepatotoxikus hatású.
Az acitretin monoterápiásan csekélyebb hatású, teratogén szer, és mucocutan mellékhatásokat okoz.
Az orális fumarátok a legkevésbé hatásosak, flush, diarrhoea és lymhopenia a gyakoribb mellékhatások.
2000 óta alapvetően megváltozott a psoriasis terápiás palettája. Megjelentek a biológiai terápiás készítmények, a targetált terápiás lehetőségek. Hátrány, hogy ezek kizárólag injekciós úton alkalmazhatóak jelenleg. Psoriasis indikációval alkalmazhatóak jelenleg az etanercept, infiliximab, adalimumab, mint TNF-antagonisták, valamint az ustekinumab (interleukin 17-, 23 antitest) és a secukinumab (interleukin 17A antagonista). Vannak újabb szerek is (pl. ixekizumab, brodalumab).
A biológiai terápiák bevezetése jelentős mértékben megváltoztatta (többek között) a psoriasis kezelését. Megjegyezzük, hogy a betegség patogenezise még jelenleg sem teljesen tisztázott. Jellemző az ún. „betegség-gyógyszer” interakció, mivel psoriasisos betegeken jól demonstrálható a cutan és szisztémás citokin-expresszió. Pontosabban: a proinflammációs citokinek szintjének emelkedése gátolja a CYP-enzimműködést, a betegség javulása viszont megfordíthatja a CYP-enzimgátlást, így alakul ki a betegség-gyógyszer interakció. Mindennek a következménye a gyógyszerexpozícióra mutatott kisebb klinikai hatás, pontosan azon szereknél, amelyek CYP-enzim szubsztrátként működnek.
Ha másképpen fogalmazzuk meg ezt a kérdést: amennyiben a psoriasis gyulladásos folyamata nem gátolja klinikai szempontból jelentős mértékben a CYP-enzimeket, a biológiai terápiás kezelés nem fogja jelentős mértékben érinteni a CYP-szubsztrát expozíciót.
Irodalmi adatok szerint psoriasisos betegeknél magasabb az interleukin-6 (IL-6) szint. Ez arra utal, hogy célszerű ezt a „betegség-gyógyszer” interakciós utat is figyelni, követni. Egyéb proinflammációs citokineknél hasonló a helyzet, tehát psoriasisos betegeknél igen fontos a lehetséges betegség-gyógyszer interakciók holisztikus megközelítése. Hangsúlyozzák, hogy további új, akár in silico fejlesztett gyógyszerek kidolgozása szükséges a psoriasis terápiáját illetően.
Irodalmak:
http://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736%2815%2960205-7/fulltext?elsca1=etoc&elsca2=email&elsca3=0140-6736_20150808_386_9993_&elsca4=Public%20Health|Infectious%20Diseases|Health%20Policy|Internal%2FFamily%20Medicine|General%20Surgery|Lancet
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4147058/
