Visszacsúszott Magyarország az Egészségügyi Fogyasztói Index rangsorában

Hollandia vezeti a 2015-ös Európai Egészségügyi Fogyasztói Index rangsorát. Az egy évvel ezelőtt három helyet előrelépő Magyarország most két hellyel visszacsúszva a 27. lett a 35-ös listán, az elérhető 1000 pontból 578-at megszerezve.

hirdetés

A frissen közölt adatok szerint csökkent az egészségügyi egyenlőtlenség a gazdag és kevésbé gazdag európai országok között: 2013-ban és 2014-ben még nőtt a különbség a két véglet között, ám az egyre nyíló olló  2015-ben újra zárulni kezdett: a lista két végén álló állam 46 ponttal közelebb került egymáshoz tavaly a 2014-es eredményhez képest, s a nyolc legkevésbé prosperáló országban átlagosan 32 ponttal erősödött az index értéke. A hátulról a 9. helyen álló Magyarországon eközben 23 pontos csökkenést mértek.

Összességében a betegjogok területén folyamatos a javulás. Egyre több országban az egészségügyi szabályozás alapja a betegjogok érvényesítése és általánossá vált, hogy a betegek hozzáférnek a saját egészségügyi adataikhoz. Az a tény, hogy már kilenc országban rangsorolják minőségi mutatók szerint a kórházakat, jelzi, hogy e területen is megmozdult valami.

Az elemzés szerint a holland egészségügyi rendszer a legjobb, hiszen egyedül Hollandia lépte át a 900 pontos határt - amire az index történetében ilyenre most először van példa. Az ország 916 pontot szerzett az 1000-ből az egy évvel korábbi 898 után. Hollandia az egyetlen olyan ország, amely az EHCI indulása (2005) óta mindig dobogós helyen végzett a rangsorban. Nyolc országban meghaladta a 800 pontot az index értéke, az összesített mutató 10 államban - köztük Magyarországon - nem érte el a 600 pontot.

A 27. helyen álló, 578 pontot elérő Magyarországgal kapcsolatban az elemzők figyelemre méltónak találják, hogy egy hosszú időn át fennálló állami egészségügyi szolgálat mellett - amelyet egyébként az Egyesült Királyságéhoz hasonlítanak - még mindig meglehetősen gyenge a betegjogok képviselete és az információközlés, az ellátás elérhetősége és a gyógyítási eredmények is. Pozitívumként említik a dohányzás megelőzése érdekében tett intézkedéseket.

Hálapénz ügyben európai összesítésében csak Albánia van rosszabb helyzetben Magyarországnál, Bulgária pedig szorosan Magyarország mellett állva jelzi, a rendszert a boríték működteti.

Kedvezőbb az eredmény a prevenciót minősítő indikátorok összesítésekor.  Az elérhető 125 pontból 89 pontot kapott a magyar egészségügy (a 2014-es adat 83 pont), a gyerekek átoltottságával Magyarország az első a 35 országból.

 

Napi.hu

Szerző:

PHARMINDEX Online