2016-ban is 750 millió forint jut praxispályázatokra

A kormány 2016-ban is 750 millió forintot biztosít háziorvosipraxis-pályázatokra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága kedden az MTI-vel.

hirdetés

Az „Egészséges Magyarország 2014-2020” Egészségügyi Ágazati Stratégia egyik kiemelt eleme az alapellátás megerősítése, hiszen az erős alapellátás a törődő egészségügyi rendszer kulcsa és kapuőre. A 2015. július 6-án elfogadott alapellátási törvény az alapellátás prevenciós célú megerősítésének támogatása mellett az alapellátás kapuőri szerepének növelését kívánja orvosolni.

A 2014-ben meghirdetett háziorvosi letelepedési pályázat keretében az állam az Országos Egészségbiztosítási Pénztáron (OEP) keresztül 413 millió forint támogatást fizetett ki, amelynek eredményeképpen 38, korábban betöltetlen háziorvosi szolgálatot sikerült betölteni. A tavalyi évben a két praxisprogramra összesen 81 pályázatot nyújtottak be, ezek közül hatvannégyen kötötték meg a támogatáshoz szükséges szerződést. Az összesen 471,6 millió forint értékű támogatást az OEP 2015 végén átutalta.

Az elmúlt évek pályázatainak sikerét mutatja, hogy jelentős érdeklődés mutatkozik az idei kiírással kapcsolatban. Az előző években tapasztalt sikeres pályáztatásra való tekintettel, valamint annak érdekében, hogy a kormány tovább erősítse az alapellátást, a 2016. évben ismét praxispályázatokat hirdet.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is 500 millió forint áll rendelkezésre a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok betöltésére. A pályázati feltételek 2016-ban sem változnak, így továbbra is azok az orvosok pályázhatnak, akik képesítésük alapján önálló háziorvosi tevékenységet végezhetnek. A betöltendő háziorvosi szolgálatoknak pedig legalább egy éven keresztül betöltetlennek kellett lenniük és ellátandó lakosságszámuknak meg kellett haladni az 1000, illetve az 500 főt (gyermek szolgálat esetében). Az elnyerhető támogatási összeg a praxis betöltetlenségének függvényében nettó 6 és 10 millió forint között alakult. Az elnyert támogatási összeg szabad felhasználású.

Mindemellett a kormány az idei évben is 250 millió forintot biztosít praxisvásárlási program keretében azoknak a háziorvosoknak, akik praxisjogot szeretnének vásárolni. A pályázat elbírálása során továbbra is előnyt élveznek azok a háziorvosok, akik nyugdíjas korú kollégájuktól vásárolnak praxisjogot. A 250 millió forintos keretösszegből az egy háziorvos által elnyerhető támogatás összege maximum 4 millió forint lehet. A támogatási összeget a háziorvos kizárólag a praxisjog vásárlására fordíthatja.

A nyertes pályázóknak mindkét pályázat esetében vállalniuk kell, hogy az adott háziorvosi szolgálatban legalább 4 éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végeznek.

Idén október 15-ig lehet pályázni, de a 2016. évben a korábbiakhoz képest újdonság, hogy a beérkezett kérelmek a benyújtás sorrendjében folyamatosan, de legkésőbb a benyújtást követő 60 napon belül kerülnek elbírálásra.

A részletes pályázati kiírás az OEP honlapján, az alábbi linkekre kattintva elérhető:

(EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság)

 

Szerző:

PHARMINDEX Online