A brit eset: kényszeríthető-e valaki arra, hogy lefogyjon?
David Cameron brit miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy azoktól, akik elhízás, obesitas miatt kerülnek betegállományba (munkaképtelenség, súlyos fogyaték, segélyezési igény kapcsán) visszavonható a támogatás, ha nem kezeltetik az obesitast. A következő választás (2015. május) kampányának része a Cameron által említett törekvés, a Konzervatív Párt megválasztása esetén 12 milliárd GBP-vel kívánja csökkenteni a fenti betegállományokkal kapcsolatos támogatásokat. Ez racionális döntésnek tűnik, és a miniszterelnök utasította is egészségügyi miniszterét, hogy vizsgálja meg egy ilyen intézkedés bevezetésének megvalósíthatóságát.
Bár valószínűleg számos egyén/beteg szívesen csatlakozna egy ilyen lehetőséghez, hogy súlycsökkentő terápián vegyen részt, de bármely utasításszerű program csak akkor lehet eredményes, ha erős evidenciákkal alátámasztott. Sajnos obesitas esetén a diéta és az életmódi változtatás lehetősége nem túl széleskörű, sokszor csak átmeneti sikerekkel jár, a biológiai adaptáció miatt sok esetben fennmarad a magasabb testsúly. Ezért is fontos előre felmérni, hányan vennének részt egy ilyen központilag vezérelt testsúlycsökkentő programban, ugyan magas lehet a hibaszázalék, de társadalmi szempontból mégis elfogadhatónak látszik. Nem teljesen sikertelen az elhízás gyógyszeres terápiája sem, mégis a statisztikák szerint az egyetlen megbízható, és hosszú távú eredményekkel kecsegtető metodika a bariatriai műtéti eljárás. Viszont ennek "elrendelése" teljességgel etikátlan módszer lenne.
Más kérdés, amely megint az alkalmazandó stratégiákkal függ össze, milyen módszereket vegyenek igénybe ha valakinél nem sikeres a súlycsökkentés? Elég, ha az illető dokumentumokkal alátámasztja, hogy megpróbálta, de nem sikerült? Hogyan definiálható ez esetben a "megpróbálta" mint terminus technicus? Ha valakinél nem válik be egy (kíméletesebb) program, akkor ráállítják egy agresszívebb változatra? Kiterjeszthető a bariatriai műtétek köre? A brit munkaügyi és nyugdíjintézet államtitkára úgy véli, embereket azért nem lehet megbüntetni, mert megpróbáltak javítani állapotukon – és az nem volt sikeres.
A beavatkozással kapcsolatos financiális álláspont sem egyértelmű. Többek között felmerül, hogy sikeres életmódváltoztatási programok végrehajtásához – társadalmi szinten – jelentős anyagi alapok szükségesek pl. a szakszemélyzet kiképzéséhez, a figyelem felkeltéséhez, a résztvevő személyek toborzásához. Az is költségnövelő lehet, ha kiderül, hogy az eltervezett – és végrehajtott beavatkozások nagyobb részt nem hoznak eredményt. Át kell gondolni, hogy pl. azok, akiknek testsúlya már "megfelelő" és így nem kell ebben támogatni őket betegállomány-szinten, viszont valamilyen ok miatt munkanélkülivé válnak, voltaképpen csak az egyik állami segélyezésből egy másik segélyezési formába kerülnek át…
Ezért gazdasági és etikai szempontból is megkérdőjelezhető ez a tervezett brit intézkedés. Igazán akkor lehetne csak hatékony, ha minél több ember számára szabadon elérhetővé (értsd támogatottá) válna a súlycsökkentő terápiák, életmódváltoztatás igénybevétele (pl. pihenés, szabadidős programok támogatása, diétás és életmódi oktatás). Ez komoly mértékben hozzájárulhatna az obesitas megelőzéséhez.
http://www.thelancet.com/journals/landia/article/PIIS2213-8587%2815%2900051-0/fulltext
Szponzorált tartalom
