A kormány rövidesen felforgatja a kórházrendszert

A kormány rövidesen felforgatja a kórházrendszertÁprilis 1-től Budapesten hat, amúgy megyénként egy fő kórház marad, az ezzel járó összevonásokról és elbocsátásokról február végéig meg kell egyezniük a kórházigazgatóknak – írta az Index.hu.

hirdetés

A kormány rövidesen felforgatja a kórházrendszertTavasszal komoly átalakításokat tervez a kormány az egészségügyben – írja keddi cikkében az Index.hu.

Az április 1-től tervezett új rendszerben a lap szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megyénként osztja el az egészségügyre szánt pénzt, az egy megyében lévő kórházak rákényszerülnek, hogy ebből a pénzből kijöjjenek, akár elbocsátások, összevonások árán is, és erről február végéig egyeztető bizottságokon meg is kell egyezniük.

Megyénként innentől kezdve egy fő kórház lesz, a többi telephelyként vagy tagintézményként működik, kivéve Budapestet, ahol hat vezető kórház lenne: a Honvédkórház, a Semmelweis Egyetem, a Szent István-, a Péterfy-, az Uzsoki-, valamint a Szent János- vagy a Szent Imre kórház – áll a cikkben.

Az Index.hu szerint az összes eü-intézmény a március elsejétől működő Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) felügyelete alá kerül, amely a most létező GYEMSZI utódja lesz, és amely az ingatlanok fenntartása mellett az étkeztetésről, az őrzés-védésről, a takarításról és a beszerzésekről gondoskodik. A cikk idézi a Népszabadság hétfői cikkét, amelynek becslései szerint az átalakítással 8-10 ezer ember munkahelye szűnne meg.

Forrás: MTI, Index, HVG

Szerző:

PHARMINDEX Online