A magánnyugdíjpénztárak többsége már június 1-én átutalhatja a vagyont - ÁKK

hirdetés

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) külön-külön egyeztet a magán nyugdíjpénztárakkal a június 1. és 12. között esedékes vagyonátadásról, a becsülhető reálhozam erejéig készpénzt, és minél kevesebb problémát okozó eszközt szeretne kapni, mondta az MTI-nek Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese.


Arra számítanak, hogy a pénztárak nagy része már június 1.-én utal, mondta. Az egyeztetések elsősorban azokról a tételekről folynak, amelyek nem vagy csak korlátozottan átruházhatók. Mindez azonban nem veszélyezteti vagyon időben és rendben történő átadását a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba, mondta.

Az alapról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy ha valamely eszköz átadása június 12-ig nem lehetséges, akkor az eszköz értékét pénzben kell átadni. Nagy számú, de értékben nem jelentős tételről van szó, mondta Borbély.
Csak "az egyenkénti egyeztetéseken derül ki, hogy az adott pénztár mit tud átadni, mit nem".


Az ÁKK a vagyonátadás-átvétel egyeztetésére először márciusban, majd május 6-án kérte fel levélben a magánpénztárakat. Az utóbbira végül is mind a 18 magán nyugdíjpénztár válaszolt, ezen visszajelzések alapján jelenleg is folynak az egyeztetések.


Az ÁKK májusi levelében általános kérésként annyi szerepelt, hogy a becsülhető reálhozamnak megfelelő összeget készpénzben vagy gyorsan készpénzzé tehető eszközökben, például MNB kötvényben adják majd át az alapnak a pénztárak, mondta az ÁKK vezérigazgató-helyettes. (A portfolióban szereplő állampapírok, miután bevonásra kerülnek, ezúttal nem alkalmas készpénz-helyettesítők.)


Átruházási probléma merülhet például a portfoliókban az elővásárlási joggal vagy elidegenítési korlátozással terhelt értékpapírok, továbbá általában is a tulajdonrészek esetében, valamint az olyan befektetési jegyeknél, magán tőkealapoknál, amelyek kizárják az állami tulajdonost, vagy amelyeket további befizetési kötelezettség terhel. De hónapokba telhet a forward (nem-tőzsdei határidős) ügyletek átruházása is.


A vezérigazgató-helyettes elismerte hogy, az átvett vagyonban maradhat valamennyi problémásnak tekintett tétel. Ezek azonban az alapnak átadott vagyont szerinte nem érintik, esetleg a reálhozamot módosíthatják.


A vagyonátadás után az ÁKK valamennyi kapott értékpapírt, beleértve a tőzsdén jegyzett részvényeket, újra értékeltet, hogy megállapítsa az úgynevezett likvidálási értéket, mondta Borbély László András. Az értékelőt még nem jelölték ki, és az értékelés elvégzésére egyelőre nincs kitűzött határidő.


A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az újraértékeléssel nem a pénztárakat ellenőrzik, ez a vagyonkezelőnek sem feladata, sem célja.


A magánpénztáraknak volt tagjaik vagyonát június 1. és 12 között kell, a május 31-i állapot szerint, a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak átadniuk. A pénztárak a vagyonátadás után a május végi állapot alapján kiszámolják a korábbi pénztártagoknak járó reálhozamot, és azt július 20.-ig igényelhetik vissza az alapot kezelő ÁKK-tól. Az ÁKK, ha az alapnak nincs akkor elég készpénze, a Kincstári Egységes Számláról igénybe vett áthidaló kölcsönből is fedezheti a reálhozam-kiutalást.


A június 12-ig átutalandó teljes vagyon értéke az MNB előzetes adatai alapján 2.860 milliárd forint, ebből a jegybank 210 milliárd forintra becsüli a pénztárakhoz még július vége előtt visszautalandó tagdíjkiegészítéseket és reálhozamot.

Szerző:

PHARMINDEX Online