A Magyar Kórházszövetség XXVI. Kongresszusa

A Magyar Kórházszövetség tisztelettel meghívja a szervezet XXVI. Kongresszusának hivatalos megnyitójára és az azt követő szakmai programokra. A megnyitó időpontja: 2015. április 22. (szerda) 10.00 óra. A megnyitó helyszíne: Kölcsey Központ, Plenáris terem, 4026 Debrecen, Hunyadi utca 1-3.

hirdetés


A kongresszust megnyitja Dr. Velkey György, az MKSZ elnöke.


Köszöntőt mond: Dr. Papp László, Debrecen város polgármestere, Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, Prof. Dr. Édes István, a DE Klinikai Központ főigazgatója, és Dr. Lampé Zsolt, a Kenézy Gyula Kórház főigazgatója.

S Z A K M A I P R O G R A M O K

PLENÁRIS TEREM – 2015. április 22. 10.00-11.30h

Szakmai társszervezetek véleménynyilvánítása, kórházi dolgozók érdekképviselete – Üléselnökök: Svébis Mihály, Rácz Jenő, Velkey György (plenáris kerekasztal) – (90)’

- Résztvevők: EGVE, Medicina 2000 Járóbeteg Szövetség, Egyetemi Klinikák Szövetsége, Magyar Orvosi Kamara, Magyar Gyógyszerészi Kamara, Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vezetői, Magyar Ápolási Egyesület, Magyar Rezidens Szövetség, Gyógyszertudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete


III-IV. SZEKCIÓTEREM egybenyitva – 2015. április 22. 13.00-14.00h

Közgyűlés – 60’ – Közgyűlés levezető elnöke: Rácz Jenő


I. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 22. 14.15-15.15h

Számvitel – könyvelés (60’)
Üléselnökök: Hegedűs Iván, Nagy Anikó

- Nagy Anikó /Hegedűs Iván: Számvitel, pénzgazdálkodás, könyvelés- problémák, lehetőségek, fejlesztési irányok (10’)
- Horváth Gyula (CompuTrend Kft): Az új számviteli törvénnyel kapcsolatos tapasztalatok (10’)
- Tavaszi Zsolt (Magyar Államkincstár): Tájékoztató a KIRA rendszer bevezetéséről (10’)
- Babosa Klára (OGYÉI): Üzemgazdaság szemlélet a gyakorlatban (10’)


I. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 22. 15.20-16.40h

Kórházmenedzsment, kontrolling (80’)
Üléselnökök: Nagy Anikó, Zsarnay István

- Nagy Anikó (Heim Pál Kórház): Kórház- és változás menedzsment; kihívások és kezelésük (10’)
- NiklinéGáldonyi Edina (ÁEEK): Kórházi kontrolling módszertan, a továbblépés lehetőségei (10’)
- Ficzere Andrea (Uzsoki Utcai Kórház): Kontrolling az Uzsokiban(10’)
- Reiter József (OGYÉI): Egyensúlyi gazdálkodási stratégiák az egészségügyi intézményekben (10’)
- Köllő Károly (Roche (Magyarország) Kft.):Új szemlélet a laboratóriumi automatizációban és munkaszervezésben

I. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 22. 16.45-18.15h

Klímaváltozás hatása az egészségügyre, népegészségügy a kórházakban – (90’)
Üléselnökök: Török Krisztina és Velkey György

- Antal Z. László (MTA): Éghajlatváltozás és egészségügyi ellátás –(15’)
- Páldy Anna (Országos Környezetegészségügyi Intézet): Környezetegészségügyi szempontból fenntartható kórházak – mire kell figyelni a fejlesztések tervezésénél?– (10’)
- Rauh Edit, Köteles Gábor (NEFI): Egészségfejlesztő kórházak (15’)
- Vitrai József, Tonté Dóra (NEFI): Nemzetközi helyzetkép: népegészségügy a kórházakban (15’)
- Gui Angéla: Magyar helyzetkép (NEFI): Népegészségügy a kórházakban – kommunikációs színtér (15’)


II. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 22. 14.15-14.55h

Az új szakmai kollégiumi rendszer tapasztalatai (40’)
Üléselnökök: Horváth Ildikó, Fülesdi Béla

- Fülesdi Béla (Egészségügyi Szakmai Kollégium): Az egységes szakmai kollégium munkájának értékelése (20’)
- Horváth Ildikó: A szakmai kollégium szerepe a kapacitásszabályozásokban és a minisztériumi háttérmunkában (15’)


II. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 22. 15.00-17.15h

Kiégés szindróma. Intézményi tapasztalatok a megelőzésben és kezelésben – (135’)
Üléselnökök: Antal Gabriella, Csidei Irén és Mészáros Magdolna

- Nagy Ferenc (MOK): Az ügyeleti ellátás szervezésének problémái (10’)
- Guseo András (Székesfehérvár): Az egészségügyben dolgozók egészségkárosodása. Diagnózis, terápia és prevenció(10’)
- Vandulek Csaba (Kaposvári Egyetem): Kiégett radiográfusok – Merre van a kiút? (10’)
- Darnói Tibor (Érthetően az Egészségért Alapítvány): Kiégés prevenció (10’)
- Hoffmann Gergely (Törökbálint): TÁM-PONT-A „TESSÉK! Közhasznú Egyesület a Törökbálinti Kórház mentálhigiénés segítő programja egészségügyi dolgozók számára.(10’)
- Balogh Andrea Johanna (Pro Karmine): Szemtől szembe! – Meggyőző kommunikáció a konfliktuskezelésben (10’)
- Magyar Mónika (Balassagyarmat): „Az egészségügyi dolgozókkal szembeni erőszak és a kiégés szindróma jelensége kórházunkban” (10’)
- Rideg Gyula (Bethesda Gyermekkórház): A munkatársak lelki egészségvédelme (10’)


III. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 22. 14.15-15.40h

Egynapos ellátások, várólisták (90’)
Üléselnökök: Svébis Mihály és Rudner Ervin

- Mészáros János (EMMI): Az egynapos ellátások helyzete és fejlesztési lehetőségei (10’)
- Gajdácsi József (OEP): Egynapos sebészet a finanszírozás tükrében (10’)
- Horváth Zsolt (Kecskemét): Múlt, jelen, jövő 24 órában (10’)
- Kiss Zsolt (OEP): Várólista csökkentési program tapasztalatai ’10’)
- Zétényi Ágnes (BAZ megyei Kórház): Sikeres várólista csökkentés! Miért vár több beteg? (10’)


III. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 22. 15.45-18.00h

Sürgősségi ellátás – (120’)
Üléselnökök: Svéd László, Gál János

- Berényi Tamás (MSOTKE): A sürgősségi ellátás szervezése (15’)
- Bognár Zsolt (Heim Pál Kórház): Gyermek sürgősségi alrendszer (15’)
- Balogh Sándor (OALI): Alapellátási sürgősség (15’)
- Burány Béla (OMSz): Mentőszolgálat a sürgősségi ellátásban (15’)
- Varga Csaba (Szakmai Kollégium Sürgősségi tagozat): Kórházi sürgősségi ellátás (15’)
- Hőnyi Péter (OMSz): A Budapest környéki sürgősségi szervezés problémái – központi ágynyilvántartás (15’)
- Betlehem József (Pécsi Tudományegyetem):Emberi erőforrás képzés és menedzsment a sürgősségi ellátásban (15’)


PLENÁRIS TEREM – 2015. április 23. 08.30-10.00h

Forrásteremtés – finanszírozás - (90’)
Üléselnökök: Rácz Jenő és Molnár Attila

- Dózsa Csaba: Az egészségügyi ellátórendszerek működésének forrásai – nemzetközi kitekintés (10’)
- Gajdácsi József (OEP): Egészségügyi ellátásunk finanszírozása 2015 (10’)
- Szepesi András: Hibák és tévedések a forrásteremtésben. A szűkösség anatómiája (10’)
- Rácz Jenő: A forrásteremtés lehetőségei a Magyar Kórházszövetség javaslatai alapján (10’)
- Molnár Attila: Hogyan tudjuk biztosítani a „0” szaldót az EGVE szerint (10’)
- Csató András (ETOSZ): Szakmai javaslatok az intézményrendszer fenntarthatóvá tételére nemzetközi tapasztalatok alapján (10’)


PLENÁRIS TEREM – 2015. április 23. 10.15-11.45h

Forrásteremtés – finanszírozás – Kerekasztal beszélgetés vezető szakértőkkel (90’)
Résztvevők: Bodrogi József, Boncz Imre, Dózsa Csaba, Gaál Péter, Ivády Vilmos

Moderátor: Rácz Jenő és Fülöp Rudolf


II. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 08.30-11.45h

Ápolás, szakdolgozói kérdések - (195’)
Üléselnökök: Mészáros Magdolna, Csidei Irén és Antal Gabriella

- Páva Hanna, Rauh Edit (EMMI): „Áttekintő: feladatok, megoldások, kihívások a hazai egészségügyi humánerőforrás biztosítása területén” (20’)
- Nagyné Szőke Erzsébet (Debreceni Egyetem): Nemzetközi standardoknak megfelelő internet alapú képzések bevezetésének lehetőségei (10’)
- VandulekCsaba (Kaposvári Egyetem): Radiográfusi szerepfejlődés– kompetenciabővítés lehetőségei (10’)
- Csordás Adrienn (Petz Aladár Megyei Oktatókórház): Klinikai demonstrációs egység helye a gyakorlatban (10’)
- Viziné Molnár Anna (Uzsoki Utcai Kórház): Az ápolói hivatás megítélése középiskolás korúak körében (10’)
- Novák Csaba: Konfliktusok a mindennapjainkban kívül-belül (10’)
- Gerebenics-SzínRózsa (Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház): Mentálhigiénés team működése kórházunkban (10’)
- Tompa Anna (SE Népegészségügyi Kar): Kard és pajzs viszonya az egészségügyben (15’)
- Babonits Tamásné (Eü. Szakmai Kollégium): Tények és érvek az egészségügyi szakdolgozók munkakörülményének javítása érdekében (10’)
- Pap-SzekeresAnita (Bács-Kiskun Megyei Kórház): A nővéri hivatás múltja és jelene avagy: Miért is vagyunk leterheltek? (10’)
- Irinyi Tamás (SZTE): A magyar egészségügy kórjelzői: káosz, félelem, agresszió… (10’)
- Szabó László (A Magyar Kontinencia Társaság elnöke): Vizelet inkontinencia ellátásának nehézségei (10’)


II. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 11.50-12.35h

Hospice ellátás – (45’)
Üléselnökök: Antal Gabriella, Mészáros Magdolna

- Benyó Gábor (Tábitha Gyermekhospice Ház): A magyarországi gyermek palliatív-hospice mozgalom áttekintése és a szemléletformálás szakmai és társadalmi folyamatainak összefoglalása (10’)
- Kerkai Gyuláné (Zalaegerszegei Szakápolási és Hospice Szolgálat): „Otthoni hospice ellátás Magyarországon – a valóság tükrében…” (10’)
- Pakai Tímea (Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház): A hazai hospice ellátás igényeivel és finanszírozásával kapcsolatos kérdések (10’)


I. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 13.00-14.00h

Magán és közösségi ellátások– (60’)
Üléselnökök: Ficzere Andrea és Rudner Ervin

- Rékassy Balázs: Virágzik-e minden virág? Valóban gyógyíthat-e, és lehet-e profitábilis a hazai magánegészségügy? A magán egészségügyi szolgáltatók kategorizálása, típusai és fejlődési lehetőségeik (15’)
- Takács Zoltán (FőnixMed): Merre vagy előre? (15’)
- Fendler Judit (Honvéd Kórház): Térítéses ellátások lehetősége a közkórházban, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ specialitásai (10’)


I. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 14.00-16.20h

Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben. Területi együttműködések kialakítása
(Párbeszéd az európai uniós TÁMOP 6.2.B. fejlesztési projektről) – (120’)
Üléselnökök: Szolyák Tamás, Skultéty László

- Szolyák Tamás: Szemlélet és működésváltás (10’)
- Lantos Zoltán: Közösségi egészségszervezés (15’)
- Gaál Péter: Egészségszervezési irányelvek (15’)
- Skultéty László: Fenntartói feladatok fejlesztése (10’)
- Joó Tamás: Stratégiai szemlélet és megerősített kompetenciákon alapuló vezetési modell (15’)
- Papik Kornél: A forrás felhasználás fejlesztésének kulcsszempontjai (15’)
- Cserháti Zoltán: Emberi erőforrás tudatos fejlesztése (10’)
- Molnár Andrea: Kiszolgáló funkciók és beszerzési portál fejlesztés (15’)


I. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 16.30-17.45h

Betegközpontú gyógyítás és ápolás– (60’)
Üléselnökök: Nagy Anikó és Viziné Molnár Anna

- Novák Krisztina: „Az OBDK betegjogi képviselői tevékenységének 2014. évi tapasztalatai” (10’)
- Pogány Gábor: „A betegjogok érvényesülése Magyarországon - ahogy az ellátottak látják” (10’)
- Kelemen Edit (Kecskemét): „Csemetedoki projekt”(10’)
- Bodrogi Eszter: „Koraszülöttek családközpontú ellátása”(10’)
- Vasas Lívia:(Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége):Kórházak a „Magyar Tudományos Művek Tára”-ban (10’)

II. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 13.00-15.00h

Uniós támogatások, direktívák, kórházi fejlesztések - (120’)
Üléselnökök: Cserháti Péter, Moizs Mariann, Torda Júlia

- Cserháti Péter (miniszteri biztos): A 2007-2013. uniós fejlesztési ciklus eredményei az ágazatban (20’)
- Urbán Edina: (Battyány Kázmér Szakkórház – Kisbér): Egy rehabilitációs szakkórház stratégiaalkotása – paradigmaváltás szükséges(10’)
- Cseszkó Géza (Markhot Ferenc Kórház, Eger): „Tiszta őrültekháza…”, avagy „AZ ÉRTÉKEK FOGSÁGÁBAN”, avagy „A SZÉP TOKOS AJTÓ ÁTKA…” (10’)
- Vermes Tamás (Erzsébet Kórház Zirc): Struktúraváltás a zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy „van élet az aktív ellátások megszűnése után is”- (10’)
- Badacsonyi Szabolcs (Szent Margit Kórház, Budapest): „Építsünk közösen egy műtőt” – alternatív forrásteremtés a Szent Margit Kórházban (10’)
- EssősyZsombor (MAPI Zrt.): Innovatív ötletek - Új távlatok az Uniós támogatásokban (10’)
- Jakab Zoltán (Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete): Transzparencia 2.0: Hogyan tovább?


II. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 15.05-17.35h

Minőségbiztosítás, betegbiztonság, infekció kontroll – (160’)
Üléselnökök: - Antal Gabriella, Tóth Gábor

- Mihály Sándor (OVSz): Minőségbiztosítás a szervdonációban(10’)
- Lupkovics Gergely (Törökbálint): Úton az akkreditációs igazolás felé – tapasztalataink pilotintézményként (10’)
- Paller Judit (ÁNTSZ): A magyarországi infekciókontrollról (10’)
- Kertész Adrienne (Egyesített Szent István és Szent László Kórház): Infekciókontroll teendők Ebola vírus fertőzés gyanúja esetén (10’)
- Orosi Piroska (DEOEC): Az antibiotikum használattal összefüggő Clostridiumdifficile fertőzések jelentősége (10’)
- Molnár Zsolt: Biomarkerek használata és költséghatékonysága az intenzív osztályon(20’)
- Farkas Péter (OORI): Infekciókontroll a rehabilitációs ellátás során (10’)
- Bodnár Attila (Bajcsy Kórház): „Minden csak elhatározás kérdése!” Mit tehet egy főigazgató a kórházi fertőzések ellen? – (10’)
- Kovácsy Zsombor: Jogszerű, ami szakszerű? A betegbiztonság jogi garanciái (20’)


III. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 13.00-14.45h

Hazai és európai ellátásszervezési tapasztalatok -(100’)

Üléselnökök: Imre László, Tótth Árpád

- Gaál Péter (Semmelweis Egyetem): 20 éves az EMK: Az egészségügyi menedzserképzés kihívásai két évtized magyarországi és nemzetközi tapasztalatai alapján (15’)
- Tar Gyöngyi főigazgató (Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság): Kórház decentralizálás székely módra (15’)
- Bíró Erzsébet (Kárpátaljai Megyei Egészségügyi Osztály): A kárpátaljai egészségügyi ellátás a háború sújtotta Ukrajnában
- Lorenzovici László (Marosvásárhely): A romániai kórházreform tapasztalatai és következményei, kórházbezárás, tulajdonváltás, ágyszámkorlátozás és differenciált finanszírozás (20’)
- Imre László (AEEK): Bizonyítékokon alapuló kapacitásszervezés (15’)
- Tótth Árpád (Norvégia): Regionális ellátásszervezés Észak-Norvégiában: üzenetek és tanulságok (20’)

III. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 14.45-16.40h

Határmenti együttműködések – (90’)
Üléselnökök: Szabó Géza, Nagy Lajos

- Novák Krisztina (OBDK) : „ Határon átnyúló egészségügyi ellátások- A Nemzeti Kapcsolattartó Pont működése, tapasztalatai” (10’)
- Hegyes Enikő (OEP):Az új európai uniós irányelv implementálásának gyakorlati tapasztalatai(10’)
- Záborszki Annamária (Szegedi Tudományegyetem): „Uniós betegek ellátása közfinanszírozott kapacitáson” (10’)
- Kiss Andrea (Szegedi Tudományegyetem): „Külföldi betegek ellátása a Szegedi Tudományegyetemen” (10’)
- Óváry Csaba (OKITI): „Határtalan idegtudomány?” (10’)
- Nagy Lajos (Markusovszky Kórház, Szombathely): „Határon átnyúló ellátások a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban” (10’)
- Kövesdi József (Pándy Kálmán Kórház, Gyula): „Külföldi betegek ellátása a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban” (10’)
- Szabó Géza (Kenessey Albert Kórház, Balassagyarmat): „Határon átnyúló ellátások (10’)


III. SZEKCIÓTEREM – 2015. április 23. 16.45-18.00h

Határon túli és magyarországi kórházvezetők találkozása
Üléselnökök: Szabó Géza, Velkey György, Beneda Attila
Köszöntőt mond: Beneda Attila helyettes államtitkár

Felvidék:
Bánhegyi András -
Horváth Zoltán - Dunaszerdahely

Erdély és Partium:
BradácsAlíz - Margitta
Vitos Attila - Székelyföld
Demeter Ferenc - Székelyföld
Ferenczi István - Székelyföld

Kárpátalja
Dr. Males Iván Vologyimirovics - Beregszász

Délvidék
Vasas Mihály - Zenta


I. EMELETI BÁLTEREM – 2015. április 23. 14.30-17.40h

Jövő trendjei a gyógyításban - (180’)
Üléselnökök: Ficzere Andrea, Fülöp Rudolf

- Miletics Pál: A mobil internet of Things és a Biobankok szerepe az egészségügyben (15’)
- Ficzere Andrea, Orbán Előd: Növekvő betegbiztonság – csökkenő nővéri megterhelés (20’)
- Dózsa Csaba: A hazai intervenciós radiológiai ellátás helyzete, fejlesztési koncepciója és elszámolási kérdései (15’)
- Kövi Rita: Gyakorlati példák a hazai intervenciós radiológiai ellátásra(15’)
- Kovács Eszter, Girasek Edmond: Új irányok az emberi erőforrás tervezésben – AJoint Action on Health WorkforcePlanning and Forecasting projekt eddigi tapasztalatai 10’
- Sándor László (T-Systems Magyarország Zrt.): Új megoldások az egészségügyben: MedSolSmart (15’)
- Nagy Tünde: Kórházak nagyobb biztonságban
- Surguta András: Az eMoszk, azaz a Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Egészségügyi) Rendszer bevezetését támogató módszertan-, szolgáltatás-, képzés- és humánerőforrás-fejlesztés projekt bemutatása (10’)
- Faller Richárd: Mobil EgészségNapló és Tájékoztató Alkalmazás (MENTA) bemutatása (10’)
- Szabó György (Premed Pharma): Innováció a prosztata daganatok kezelésében; Innovatív trendek a szemészetben (15’)


PLENÁRIS TEREM – 2015. április 24. 08.30-10.30h

Értékeink–(120’)
Üléselnökök: Velkey György, Rácz Jenő, Svébis Mihály

- Figyelő: az év kórházai díj kategória győztesei Nógrádi Tóth Erzsébet moderálásában (PTE, UzsokiUtcai Kórház, Soproni Erzsébet Kórház, Heim Pál Kórház) (30’)
- Az Astellas díjjal kitüntetett orvosok és ápolók Morva Gábor moderálásában (60’)
- Ajkay díj – MKSz díjátadó (5’)
- „Életet adományozó kórház” – OVSz díjátadó (10’)
- „Az év véradásszervezője kórház” – OVSz díjátadó (5’)

PLENÁRIS TEREM – 2015. április 24. 10.45-12.00h

Szakmapolitikai fórum
- EMMI Egészségügyért felelős Államtitkárság, OEP, OTH, ÁEEK, OBDK, MKSz elnökök
Moderátor: Torda Júlia

Szerző:

PHARMINDEX Online