„A Semmelweis Egyetem tudással és tradícióval gazdagít” – 469 végzőst avattak orvosdoktorrá

Eskütételüket követően Dr. Gál János klinikai rektorhelyettes és Dr. Hunyady László dékán avatta orvosdoktorokká az Általános Orvostudományi Karon végzett hallgatókat a Papp László Sportarénában. A 327 magyar és a 26 országból érkezett 142 külföldi hallgató közül 99-en summa cum laude, 327-en cum laude, míg 43-an rite minősítéssel fejezték be tanulmányaikat.

hirdetés


A 245. tanév doktorráavató ünnepségén Dr. Gál János rektorhelyettes arra kérte a frissen avatott orvosokat, hogy esküjükhöz híven orvosi tevékenységükkel szolgálják beteg embertársaik gyógyulását. Törekedjenek hivatásuk hibátlan művelésére, ismereteik állandó gyarapítására és legyenek hazánk gondolkodó, áldozatot vállaló polgárai.

Felavatását követően a magyar nyelvű képzésben részt vett orvostanhallgatók nevében Dr. Avramucz Zsuzsanna elmondta: „a Semmelweis Egyetemen elsajátított tudás biztos alapot ad az elkövetkező évekre, azonban ennél sokkal többel vagyunk immár felvértezve. Megtanultuk jól beosztani az időnket, különböző feladatokra párhuzamosan koncentrálni és a megszerzett ismeretanyagot jól használni.” A német nyelvű képzést elvégzett Dr. Kehler Lars megköszönte a vendégszeretet és beszámolt arról, hogy a külföldi hallgatók számára igen eltérő történelmi háttér, mentalitás és nyelv ellenére életre szóló barátságok, szerelmek köttettek a végzős évfolyamban. Az angol nyelvű képzésben részt vett Dr. Kristófi Robin az egyetem oktatásának kiválóságát hangsúlyozta, Dr. Polycarpou Andreas pedig keserédesnek nevezte a doktorrá avatást, amikor egy hat éven ét tartó, izgalmas időszaknak kell búcsút mondani.

Dr. Hunyady László dékán beszédében kiemelte: a Semmelweis Egyetemet – melynek természettudományos alapokon nyugvó orvosi képzése világszerte elismert – a szakterületi rangsorokat is közlő QS World University Rankings a világ legjobb 150 szakegyeteme közé rangsorolta. Orvosképzésének sikerességét mutatja az a nagyszámú külföldi hallgató is, aki itt folytatja tanulmányait. Jelenleg a karon tanuló 4377 hallgató negyven százaléka vesz részt az angol és német nyelvű nemzetközi képzési programban – ismertette. Hozzátette: aki itt végez, a megszerzett tudás mellett egy csaknem két és fél évszázados tradícióval is gazdagodik.

A dékán az egyetem névadóját, a kar egykori tanárát szellemi óriásnak nevezte, aki az anyák megmentőjeként elkeseredett küzdelmet folytatott azért, hogy a klórmeszes kézmosás fontosságát elfogadtassa, ám ennek jelentőségét kortársai képtelenek voltak megérteni. Mint fogalmazott, Semmelweis Ignác küzdelme azonban nem volt hiábavaló, nevét ma világszerte ismerik, felfedezését az UNESCO a világemlékezet részének, az idei évet pedig Semmelweis Évnek nyilvánította. „Története azt üzeni, hogy a tudományos alapokon nyugvó tudás jelentőségét nem kérdőjelezhetik meg a megalapozatlan dogmák és szakmai alapokat nélkülöző meggondolások. Az önök diplomáján Semmelweis neve a garancia arra, hogy az egyetemről kilépve természettudományos alapokon nyugvó, biztos tudást visznek magukkal” – mondta a végzetteknek, hozzátéve, hogy az orvosképzés nem ér véget a diploma átadásával. A modern, folyamatosan bővülő ismeretek tudása nélkül ugyanis a gyógyító munkában nem lehet eleget tenni az egyre nagyobb kihívásoknak.

Dr. Hunyady László a magas szintű tudás mellett az orvos további fontos tulajdonságáról, az empátiáról is szólt: a beteg ember gyógyulását nagymértékben segíti, ha érzi, hogy az orvos együtt érez vele és erősíti reményét a felgyógyulásban. „A legjobb gyógyítók képesek arra, hogy a napi munka fárasztó rutinja mellett is megőrizzék a betegek iránti empátiájukat, hiszen az orvosi hivatás gyökere az emberek iránti szeretetben rejlik” – fogalmazott.

Az eseményen a végzős évfolyamból Dr. Gresits Orsolya Zsuzsanna és Dr. Bakó Krisztina az egyetemi sportéletben nyújtott teljesítményükért emlékplakettet vehettek át Várszegi Kornéliától, a Testnevelési és Sportközpont megbízott igazgatójától. Dr. Sticht Florian Manuel Günther a német nyelven tanuló hallgatók képviseletében végzett áldozatos munkáját pedig a dékán díszoklevéllel jutalmazta.

Nemes-Mozer Mária

Fotó: Tuba Zoltán

Szerző:

PHARMINDEX Online