A viselkedési függőségekről rendez nemzetközi konferenciát az ELTE Pszichológiai Intézete

hirdetés

A világon elsőként rendez viselkedési függőségekről szóló konferenciát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Pszichológiai Intézete hétfőn és kedden Budapesten. A terület nemzetközi és magyar szaktekintélyei legújabb kutatási eredményeikről is beszámolnak.


Bár a közbeszédben és a szakirodalomban is egyre több szó esik olyan függőségekről - viselkedési addikciókról -, amelyek nem a kémiai szerekkel kapcsolatosak, ezekről ma még viszonylag keveset tudnak a szakemberek.


Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézet igazgatója szombaton az MTI-nek elmondta: "a kutatók korábban nem foglalkoztak integráltan a viselkedési függőségekkel, az a felismerés, hogy ezek a betegségek tüneteikben, okaikban és kezelésükben is sok hasonlóságot mutatnak egymással és a kémiai addikciókkal is, s ezért egy egységes keretben, viselkedési addikcióként kezelendők, viszonylag új".


A szakember, aki egyben az Akadémiai Kiadó és az ELTE Pszichológiai Intézet gondozásában megjelenő Journal of Behavioral Addictions című nemzetközi szakfolyóirat főszerkesztője, elmondta, hogy a lap körül folyó szakmai munka adta az ötletet a konferencia megszervezésére.


A konferencián szó lesz többek között a szerencsejáték-függőség kialakulásával és kezelési módjaival, a viselkedési addikciók neurobiológiai hátterével, de az internetfüggőségről, a kényszeres vásárlásról, a szexuális addikciókról, az online játékokkal kapcsolatos függőségekről, a kleptomániáról és az evészavarokról is.
A terület szaktekintélyei foglalkoznak ezen zavarok neurobiológiai, genetikai és pszichológiai hátterével, előfordulásuk gyakoriságával és a kezelési lehetőségekkel is.


A budapesti rendezvényre a világ vezető egyetemeiről és kutatóintézeteiből érkeznek kutatók: előadást tart többek között Marc Potenza az amerikai Yale Egyetemről, Alexander Voiskounsky az oroszországi Lomonoszov Egyetemről és Jon E. Grant a Chicagói Egyetemről, Wim van den Brink az Amszterdami Egyetemről, Kenneth Blum a Floridai Egyetemről és Mark Griffiths a Notthingham Trent Egyetemről.

Szerző:

PHARMINDEX Online