Akadémiai kutatóhálózat: Pálinkás József - a versenyképességet növeli a Lendület-program

hirdetés

Az akadémiai kutatóhálózat és a hazai egyetemek versenyképességét növeli a legtehetségesebb tudósok itthon tartását, hazahívását célzó Lendület Kutatói Program - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián, amelyen a tavalyi pályázat nyertesei számoltak be egyéves munkájuk eredményeiről.


A tudományos akadémia elnöke által 2009-ben kezdeményezett kiválósági program első évében öt, 2010-ben hét, 2011-ben 16, az idén pedig további 37 kutató alakíthatott önálló kutatócsoportot, így immár 65 kiemelkedő tudós folytathat nemzetközileg is elismert kutatásokat. A kutatócsoportokból 39 az MTA intézeteiben, 26 pedig az egyetemeken működik. A tavaly alakult 16 csoportban 120 kutató dolgozik, összességében pedig közel hatszázan vesznek részt a Lendület-program projektjeiben.


"Óriási eredmény, ez a program Magyarország legnagyobb kutatóintézete" - hangsúlyozta Pálinkás József, aki értékelésében kitért arra, hogy a csoportok között már most is vannak kiemelkedően sikeresek, sőt két jelentős szabadalomra is esély van, mindkettő az orvostudomány területén született.


Báldi András ökológus a program keretében az ökoszisztémák működését és a biológiai sokféleség összefüggéseit vizsgálja, célja a fenntartható talajhasználat kialakítása.


Bányai Krisztián virológus az ember és a különböző állatfajok fertőző betegségeivel foglalkozik, eredményei hozzájárulhatnak új
diagnosztikai módszerek kifejlesztéséhez.


Bíró Tamás kutatóorvos a belső kannabiszrendszer szerepét vizsgálja a bőr védelmi folyamatainak szabályozásában; eredményei olyan gyakori bőrproblémák kezelésével kecsegtetnek, mint a gyulladásos pattanásosság (akné), az atópiás ekcéma vagy a pikkelysömör.


Derényi Imre fizikus a molekuláris motorfehérjék működését kutatja, e parányi "gépezetek" felelősek a biológiai mozgások jelentős részéért.


Domokos Péter fizikus a mikroszkopikus és a makroszkopikus testek közötti, az úgynevezett mezoszkopikus mérettartományban található objektumokból felépülő, de még a kvantummechanika törvényeinek engedelmeskedő hibrid rendszereket kutatja, amelyek előrelépést jelenthetnek a jövő mikro- és nanotechnológiájában.


Fekete Andrea gyermekgyógyász a diabétesz szövődményeit vizsgálja. Az első évben állatkísérletekben igazolta, hogy a cukorbajnál a vesében kialakuló kötőszövetes átalakulást gátolja egy, eddig kizárólag a kardiológiában alkalmazott készítmény.


Geiszt Miklós kutatóorvos egy kevéssé ismert fehérje, a peroxidazin szerepét vizsgálja a szívet, májat, vesét megtámadó, a szövet hegesedésével járó cisztás fibrózis kialakulásában.


Kovács Mihály biokémikus a DNS-szerkezetátalakító működésében és a genom karbantartásában szerepet játszó motorenzimekkel foglalkozik, az egyes enzimek haladási sebessége, erőkifejtése, illetve a makroszkopikusan megfigyelhető genetikai és evolúciós folyamatok, sajátosságok közötti összefüggéseket kutatja.


Kovács Tamás György fizikus a kvarkokat protonokká és neutronokká összetartó erős kölcsönhatás elméletét, a kvantumszíndinamikát vizsgálja. A kutatások jelentőségét bizonyítja, hogy a körülöttünk lévő anyag 99 százalékát a kvarkok közötti erős kölcsönhatásban tárolt energia adja.


Makara Judit kutatóorvos a neuronoktól beérkező információt fogadó idegsejtnyúlványok, a dendritek szerepét vizsgálja az idegsejthálózatok működésében és az emlékezésben.


Martinek Tamás vegyész a mesterséges önrendeződő polimereket (foldamereket) vizsgálja, kutatásai az Alzheimer-kór és egyes daganatok felismeréséhez, illetve gyógyításához vihetnek közelebb.


Ősi Attila paleontológus az iharkúti 85 millió éves dinoszaurusz-lelőhely gerinces faunájának anatómiai, csontszövettani és ősállatföldrajzi vizsgálatát folytatja.


Reglődi Dóra anatómus a szervezetben is nagy mennyiségben előforduló fehérjét, a PACAP-ot tanulmányozza, amely erőteljesen csökkenti a szöveti károsodást a stroke, a Parkinson-kór, illetve az ideghártya betegségeiben. Csoportja bizonyította, hogy a PACAP-ot tartalmazó szemcseppek gyorsítják szaruhártya-sérülések gyógyulását.


Surányi Balázs nyelvész a mondattan és más központi nyelvi alrendszerek együttműködését kutatja.


Szűts Dávid molekuláris biológus a sérült génállomány javítását és másolását elősegítő, sejten belüli folyamatok vizsgálatával, illetve a daganatos betegségek személyre szabott kezelésének modellezésével foglalkozik.


Zaránd Gergely fizikus a mai fizika egyik kiemelt területét, az úgynevezett egzotikus kvantumállapotok dinamikáját kutatja.

Szerző:

PHARMINDEX Online