Az Európia Gyógyszerügynökség (EMA) publikussá teszi mellékhatás-adatbázisait
Az EMA július elején közzétette terveit, melyek szerint az ember- és állatgyógyászati gyógyszerekkel kapcsolatos adatbázisainak mellékhatás-információit a közeljövőben elérhetővé teszi.
Ezek pontosabban az EudraVigilance és EudraVigilance Veterinary adatbázisok tartalmait jelentik. E két adatbázis tartalmazza mindazon információkat, amelyek az Európai Közösség területén törzskönyvezett (és forgalmazott) gyógyszerekre vonatkoznak, valamint a klinikai kipróbálás alatt álló szerek adatait is.
Humán gyógyszerek tekintetében az EMA havi riportok kiadását tervezi, amelyekben összefoglalja az EudraVigilance rendszerben nyilvántartott, EU által törzskönyvezett gyógyszerek adatait. Ezt későbben kiterjesztik kereshető változattá is, kb. 2012 végére várható időponttal.
Az ügynökség egyben tervezi a kereső- és adatkimeneti funkciók javítását, a gyógyszeripari felhasználók számára hasznos segédfunkciók megadásával, és költségvetési forrásoktól függően 2015-re a humán gyógyszerek mellékhatás-bejelentésének analízisét is.
A veteriner medicinában, szintén havi riportokat fognak megjelentetni, az EU centrális törzskönyvezésén át forgalomba került állatgyógyászati készítményeket illetően. Ez csak 2012-re várható.
A forgalombahozatali engedélyek tulajdonosai is elérhetik majd surveillance-analízis céljából az EudraVigilance Veterinary 3 adatbázist, valószínűleg 2013 végén.
Mindkét területen lehetőség nyílik majd az adatbázisokban ún. eseti kutatásra is, az egészségmegőrzés, egészségfejlesztés céljaira.
Az itt bemutatott tervek és stratégia jól mutatják az EMA törekvését, átláthatóságának fokozására.
Nemcsak a nemzeti gyógyszerhatóságok, de az egészségügy résztvevői, döntéshozók, fogyasztók, betegek, a gyógyszeripar, és a kutatóintézetek is dolgozhatnak majd e két adatbázisból. Természetesen mindezt az EU személyes adatok védelmével kapcsolatos törvényi szabályozásának szellemében.
forrás:
http://www.ema.europa.eu/ema/index.jsp?curl=pages/news_and_events/news/2011/07/news_detail_001299.jsp&murl=menus/news_and_events/news_and_events.jsp&mid=WC0b01ac058004d5c1&jsenabled=true
Szponzorált tartalom