A pitvarfibrilláció hatása a renalis és cardiovascularis kimenetelre krónikus vesebetegekben

A romló vesefunkció prevalenciája a pitvarfibrillációhoz hasonlóan globálisan növekvő trendet mutat. A krónikus vesebetegség önmagában is növeli a cardiovascularis morbiditást és mortalitást, és egyes irányelvek a coronariabetegséggel azonos kockázatúnak tekintik.

Egyes epidemiológiai tanulmányok arra utalnak, hogy a krónikus vesebetegség az újonnan kialakuló pitvarfibrilláció kockázati tényezője. Keveset tudunk azonban arról, hogy a krónikus vesebetegség mellett kialakuló pitvarfibrilláció hogyan befolyásolja a kimenetelt, és hogy van-e különbség a klinikai következményekben a meglévő, illetve a vesebetegség mellett újonnan kialakuló ritmuszavar között.

A kérdés tisztázására egy tajvani munkacsoport végzett egy retrospektív elemzést a 2000 és 2013 között felvett nemzeti egészségbiztosítási adatok felhasználásával.

Az adatbázisból kiszűrték a vizsgált időszakban diagnosztizált krónikus vesebetegeket, és három csoportra osztották. A prevalens pitvarfibrillációs csoportba azok kerültek, akiknek a vesebetegség diagnosztizálásakor már ismert volt a ritmuszavara (n= 612), az új pitvarfibrillációs csoportba azok, akiknél a vesefunkció-zavar derült ki először (n= 588), a többiek pedig a nem pitvarfibrilláló csoportba (n= 15 251). A vizsgált végpont a dialízist igénylő végstádiumú veseelégtelenség, a teljes-, illetve a cardiovascularis mortalitás, az infarktus és a stroke vagy szisztémás embolisatio volt.

Az eredményeket az alábbi táblázat foglalja össze.

Az adatokból kitűnik, hogy a pitvarfibrilláció – attól függetlenül, hogy már a vesekárosodást megelőzően fennállt vagy később alakult ki – mindenképpen növeli a végstádiumú veseelégtelenség, az infarctus, a stroke vagy szisztémás embolisatio kockázatát, fokozza a cardiovascularis és a teljes mortalitást. Egy másik fontos megállapítás ugyanakkor, hogy a veseelégtelenség, az infarctus, illetve a mortalitás szempontjából nagyobb veszélyt jelent a vesekárosodás mellett újonnan kialakult ritmuszavar, mint a fennálló pitvarfibrilláció melletti vesefunkció-romlás.

Egy korábbi megfigyeléses vizsgálatból ismert, hogy a krónikus vesebetegség és a pitvarfibrilláció együttes fennállása nagyobb strokeveszéllyel jár, és warfarin adásával ez a thromboemboliás rizikó mérsékelhető. A pitvarfibrilláció egyúttal a krónikus veseelégtelenség prediktora is, és a CRIC vizsgálat feltárta, hogy az újonnan megjelenő pitvarfibrilláció még magasabb kockázatot jelent a végstádiumú vese kialakulására.

Egy nagy létszámú retrospektív kanadai tanulmány a közelmúltban kimutatta, hogy a pitvarfibrilláció megjelenése a 90 ml/perc/1,73m² eGFR-értékű betegekben növeli a szívelégtelenség, a végstádiumú veseelégtelenség, a halálozás és az infarctus rizikóját, különösen a ritmuszavar diagnosztizálását követő első hat hónapban.

A pitvarfibrilláció és a veseelégtelenség negatív hatásainak szinergizmusára számos magyarázat lehetséges. Mindkét elváltozás erősíti a cardiovascularis rendszert károsító patomechanizmusokat, de ezen túlmenően akár a romló renalis hemodinamika és a vese microinfarctusai, akár a felszaporodó profibrotikus fehérjék és a cardialis, illetve renalis fibrosis is szerepet játszhat a folyamatban.

A kutatás eredményei alapján észszerűnek látszik a krónikus vesebetegek szívritmusát a gondozás keretei között rutinszerűen ellenőrizni, hogy az esetleg kialakuló pitvarfibrillációt időben észlelni lehessen.

Forrás: Hsu HH, Kor CT, Hsieh YP, Chiu PF. Effects of Prevalent and Incident Atrial Fibrillation on Renal Outcome, Cardiovascular Events, and Mortality in Patients with Chronic Kidney Disease. J Clin Med 2019; 8(9). pii: E1378.