Budapesten tartják a tizedik Nemzetközi Autizmus Kongresszust szeptemberben

hirdetés

Szeptember 26. és 28. között Budapesten rendezik meg a 10. Nemzetközi Autizmus Kongresszust – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára szerdán a Heves megyei Karácsond autista farmján.


A kongresszus jelentőségét hangsúlyozva Soltész Miklós elmondta: háromévente rendeznek ilyen szakmai tanácskozást, amelynek Kelet-Közép-Európából először Budapest adhat otthont. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány igyekszik segíteni az autistákért dolgozókat: a közelmúltban írtak ki autista farmoknak, illetve bentlakásos intézményeknek működésüket támogató, mintegy 90 millió forintos pályázatot.


Két másik, ugyancsak ezt a területet érintő pályázat is megjelent. Az egyik 800 millió forintos keretből kívánja feltárni az autizmussal összefüggő kérdéseket, illetve megkönnyíteni az autistákat segítő szolgáltatások elérését. A másik, már elbírálási szakaszban lévő, 1,2 milliárd forintos keret pedig az autista farmok, intézmények eszközbeszerzését hivatott támogatni – tette hozzá Soltész Miklós.


Az államtitkár elmondta, a kormány támogatja a szeptemberi kongresszus megszervezését, s céljuk, hogy minél több magyarországi szakember vehessen részt rajta.


Szilvásy Zsuzsanna, a kongresszust szervező, brüsszeli központú Autism Europe (AE) elnöke arról beszélt, hogy egyik fő feladatuk az autizmussal kapcsolatos ismeretek gyűjtése, amelynek egyik legfontosabb terepe a nemzetközi kongresszus. A mintegy ötmillió európai autista jogaiért küzdő AE elnöke elmondta, eddig már több mint 70 országából ezernél is több résztvevő regisztrált a szeptemberi kongresszusra.


Szilvásy Zsuzsanna hangsúlyozta: az autizmus esetében akkor lehet eredményes az ellátás, ha – miként Magyarországon - a szakemberek, a civil szereplők és a kormányzati oldal együtt dolgozik.


Elhangzott az is, annak érdekében, hogy minél több magyarországi szakemberhez eljuthassanak az autizmussal kapcsolatos korszerű ismeretek, szeptember 25-én "nulladik napot" is beiktatnak a kongresszus programjába. Erre az oktatásban, az egészségügyben és a szociális területen dolgozó szakembereket várják, kedvezményes regisztrációs díjjal.

Szerző:

PHARMINDEX Online