Csodaszerek: csalások és átverések

hirdetés

Az FDA, az Amerikai Gyógyszerügynökség e cikkében a csodaszerként reklámozott készítményekkel foglalkozik, egy kis történeti keretbe illesztve. Szakmának, nagyközönségnek egyaránt fontos és hasznos információ.

A 19. században szinte határtalan lehetőségek kínálkoztak a csalók és svindlerek számára, akik csodaolajoktól kezdve mindent gyógyító szereken át varázsszereket árultak, az örök egészség vagy örök fiatalság ígéretével… Amerikában a mai FDA jogelődei próbáltak a maguk korlátozott lehetőségei mentén tenni valamit a csalók ellen, akik – jó emberismerőkként - mindig a betegségre, az emberi hiszékenységre apellálva és a gyógyulásba vetett feltétlen hitben bízva, mondhatjuk, szinte mindent kipróbáltattak a beteg emberekkel.

A gyógyszerhatóság akkoriban kémiai anyagokkal, vegyületekkel foglalkozó hatóságként működött. Ügynökei az országon át utazva próbálták felfedni és utolérni a közismert csalókat aki tonizáló szereket, elixíreket, csodaolajakat árultak, és ezek a szerek természetesen bármi meggyógyítottak. A szerek címkéi még véletlenül sem tartalmazták az összetevőket, azok leírását, és mire a gyanútlan vevő egy keserű tapasztalattal lett gazdagabb – vagy éppen meg is halt a beteg – a csaló nevetve már réges-régen odébbállt.

Az FDA szerepe azóta gyökeresen megváltozott ebben a kérdésben. Az ügynökségnek jelenleg netes adatbázisa van, ahol az érdeklődők keresőrendszer segítségével utánanézhetnek a „bizonytalan eredetű” szereknek, és megvédhetik magukat a 21. század modern vajákosatiól és csalóitól.

Az FDA speciális oldala a: Health Fraud Scams nevet viseli (www.fda.gov/healthfraud) ahol videók és cikkek segítségével lehet tájékozódni, hogy kerülhetjük el a csalásokat és átveréseket a csodaszereket illetően, valamint azok szerek listája is szerepel, amelyeket töröltek, vagy nem engedélyeztek közforgalmi alkalmazásra a nagyközönség számára.

Milyen módszerekkel operálnak a csalók?

Csak a legismertebbeket mutatjuk:
• MINDENT GYÓGYÍT! (Bármilyen betegség is legyen)
• GYORSAN HAT! (Néhány napon belül)
• ŐSI RECEPT! (Vagy titkos formula…)
• FORRADALMIAN ÚJ SZER! (Új tudománnyal együtt)
• FANTASZTIKUS EREDMÉNYEK! (Igazolhatatlan)
• ELTŰNT A TUMOR! (Nem bizonyított, csak szóbeli információ)
• VEGYE MEG MOST! (Korlátozott elérhetőség)
• TESTSÚLYCSÖKKENTŐ HATÁS! (Diéta és testmozgás nélkül is hat)
• PÉNZVISSZAFIZETÉSI GARANCIA! (Ne tapasztalja meg…)

Az FDA oldalán természetesen megtalálhatóak az általuk jóváhagyott, elfogadott és minősített gyógyszerek, étrendkiegészítők, alternatív gyógyászati készítmények, gyógyászati segédeszközök, orvosi műszerek, kozmetikumok stb…

Gary Coody, az FDA nemzeti koordinátora a "csalók és csodaszerek" tekintetében azt mondja, hogy ez a weboldal alkalmas arra, hogy felvilágosítsa mindazokat, akik szeretnék elkerülni, hogy bármiféle csodásnak kikiáltott szerrel átverjék őket. Az oldal azt is jelzi, ha egy érintett cég vagy termék ellen éppen eljárás folyik. (Vigyázat: ha egy termék itt nem szerepel, még nem jelenti azt, hogy legális, vagy biztonságosan alkalmazható!)

Ma is hiszünk még a csodaolajokban?

A fogyasztó még abban a termékben is bízik, amelyik ártalmas, vagy hatástalan – említi Coody. A neten és különböző boltokban olyan termékeket is megvesznek, amelyek súlyos károsodásokat okoznak vagy akár halálozást is.

Már önmagában a felesleges pénzkidobásért is kár – de ennél sokkal veszélyesebb az egészségre nézve, hogy e szerek felelőtlen alkalmazása késleltetheti a korrekt orvosi diagnózist (pl. életet veszélyeztető állapotokban) és a megfelelő kezelést.

Számtalan trükk lehetséges. Pl. sok terméken ennyi szerepel a címkén "csak természetes anyagokat tartalmaz", csak éppenséggel a káros, ártalmas vegyületeket nem tüntetik fel rajta. Jó példák erre a testsúlycsökkentők, a szexuális teljesítményt javító szerek, vagy a testépítésre alkalmazott készítmények.

Léteznek egyéb veszélyes szerek is súlyosabb betegségek "kezelésére": pl. daganatos betegségek, reumatoid arthritis, diabetes, Alzheimer-betegség, sclerosis multiplex. Az idősebb betegek talán még érzékenyebbek, hiszen gyakran érintettek, de a fiatalabbak is lehetnek csalás, átverés áldozatai: mindenki sorra kerülhet…

Érdekes, hogy ma is, ha új veszély bukkan fel, (pl. a fukusimai reaktorbaleset) azonnal megjelennek a csodaszerek, itt éppen a káros sugárzástól való biztos védelmet kínáló készítmények.

Az internet kora

Az egészségügyi csalások, csodaszerek kora egyáltalán nem járt le –mondja a szakértő. Az internet a lehető legtágabbra tárta a kapukat, otthonról bárki szinte bármihez hozzáférhet, bármit megvehet. Legalább annyit kellene elérni, ha valaki nagy kísértést érez egy ilyen bizonytalan, vagy ismeretlen termék megvételére, legalább orvosával, gyógyszerészével beszéljen, ők hogy vélekednek arról a szerről, készítményről.

A kétes eredetű termékek persze megjelennek a neten kívül a tv, rádió reklámjaiban, újságokban, magazinokban, szórólapokon, bármilyen reklámhordozón.

"A vevőket folyamatosan bombázzák ezekkel az üzenetekkel – mondja Coody – kell tehát egy adag egészséges szkepticizmus ahhoz, hogy mindezt a helyén kezeljék…"

Szerző:

PHARMINDEX Online