Diákok nyíló világa

Újabb állomásához érkezett a GE Nyíló világ programja. Az együtt működő partnerek legutóbbi konferenciájukat a Parlament felsőházi termében tartották a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával.

hirdetés

A GE Magyarország legnagyobb amerikai befektetője, amely 1989 óta működik hazánkban. A globális cég ma 13 ezer embernek biztosít itt munkát. Emellett tulajdonosa a Budapest Banknak is. Közel egy évtizede az északkelet-magyarországi régió tehetséges középiskolásai és tanáraik számára indították el a GE Foundation Nyíló világ programot, befektetésként e régió jövőjébe. A program keretében a diákok intenzív üzleti angol nyelvtanulás mellett bepillantást nyerhettek az üzleti élet rejtelmeibe. Olyan készségekre tehettek szert, amelyek birtokában pályakezdő diplomásként jelentős versenyelőnnyel helyezkedhetnek el a munka világában. Ugyanakkor a tanárprogram által a régió többi diákja számára is elérhetővé válik az üzleti angol nyelvi képzés.

Kiss Balázs, diák

„A programban mentorok is részt vesznek, akik vezető beosztású emberek és segítik a diákokat a véleményezésükkel, a tapasztalatuk megosztásával. És egy fontos momentum az úgy nevezett árnyék nap, ahol a diákok végig követhetik a mentor teljes napját, hogy, hogy néz ki a mentornak a reggeltől estig egy átlagos munkanapon. Hogy, hogy néz ki egy meeting, hogy hogy néz ki egy megbeszélés."

Az 2002-ben indult ózdi programhoz hamarosan Hajdúböszörmény és Kisvárda diákjai, tanárai is csatlakoztak.

Drénné Elek Andrea, tanár

„A GE programja számomra is kinyitotta kicsit a világot és kiléphettünk az iskola falai mögül. Én nagyon sokat tanulhattam a tanári tréningeken. Annak idején az egyetemen nekünk sem tanítottak prezentációkészítést, tárgyalástechnikát. Itt, a tanári tréningeken mi is elsajátíthattuk ezeket a készségeket."

A konferencia másik célja, hogy ezt a társadalmi innovációt az eddigi együttműködő partnereken túl más cégek is megismerjék és átvegyék.

Hardy Mihály, Budapest Airport

"Mi is csatlakoztunk a GE-nek a programjához abban az értelemben, hogy a programban résztvevő iskolásokat a Budapest Airport területén fogadtuk. Megmutattuk nekik a repteret, adtunk nekik egy olyan szakmai túrát, ahol nagyon sok különféle munkakörrel lehetett megismerkedni."

A Parlamentben tartott konferencián a diákok szituációs játékban mutatták be a cégek, a városok és a kormányzat képviselői számára mindazt, amit tanultak, ezzel is bizonyítva, hogy a versenyhátrányból versenyelőny is elérhető, csak akart és segítség kell hozzá

Szabó Eszter GE

"Ez a legjobb gyakorlat, amit egy nemzetközi cég dolgozott ki, ez a GE Foundation Nyíló világ programja és átadó. Tehát, azért hívtunk meg az amerikai kereskedelmi kamarán keresztül több céget, hogy felhívjuk erre a figyelmet."

A rendszerváltozást követő gazdasági leépülés után az észak-magyarországi régióban a GE volt az a cég, amely első zöldmezős befektetésével új lehetőségeket teremtett. Emellett a világcég jó vállalati polgárként létrehozta a GE Foundation Nyíló világ programot, hogy nemzetközi üzleti tudása átadásával is segítse a régió felemelkedését.

Navracsics Tibor, miniszter

"Különösen szoros kapcsolat van a GE és Magyarország között. Nyilván nem csak Magyarország részéről, mint befektető felé, hanem a GE részéről is, mint társadalmi felelősséget vállaló, a társadalmi kérdések iránt elkötelezettséget vállaló cég felől is. Ez az oktatási program jó példája ennek."

A hátrány ledolgozásához szükség van a kormányzat, az üzleti szféra és a civil szektor összefogására -, hogy valóban kinyíljon a világ az ifjúság előtt.

Szerző:

PHARMINDEX Online