Dr. Molnár Mária Judit: „Az innováció és a vállalkozói szellem serkentése a cél”

Paradigmaváltásra van szükség a K+F+I területen a hazai egyetemeken, a kutatás-fejlesztés mellett az innováció kérdését is jobban előtérbe kell helyezni – hangsúlyozta Dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes, hozzátéve, hogy a Semmelweis Egyetem épp a vállalkozói szellem ösztönzése érdekében alapított a közelmúltban Innovációs Díjat. Ugyanezt szolgálják majd a hamarosan elinduló, vállalkozói szellemre nevelő kurzusok is.

hirdetés

A további jövőbeli tervekről szólva Dr. Molnár Mária Judit elmondta: a Semmelweis Egyetem – mint a kutatás-fejlesztés terén az egyik legjobb hazai egyetem – aktívan részt kíván venni a kormány által tavasszal meghirdetett Runway Budapest 2.0.2.0. Start up Credo programban, melynek célja, hogy Budapest közép-kelet-európai start-up központ legyen.

A rektorhelyettes utalt arra, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben Európa-szerte változik az egyetemek társadalmi-gazdasági szerepe, az oktatás és a kutatás mellett egyre inkább cél az eredmények piaci értékesítése is. A Semmelweis Egyetemen ebben segít az újonnan létrehozott Innovációs Központ is – jegyezte meg Dr. Molnár Mária Judit. Mint hangsúlyozta az ipari partnerekkel való intenzívebb együttműködés egyre nagyobb jelentőséget kap az egyetem életében.

A klasszikus biomedicinális partnereken túl a bionika, bioinformatika és a digitális világ felé is nyitott az egyetem, az új irányok közé tartozik az E-Health és a telemedicina, melyek korábban nem szerepeltek az egyetem portfóliójában. Az innovációt erősítő programokat sorolva Dr. Molnár Mária Judit elmondta: az egyetem októberben az Akadémiai Kiadóval közösen szervez nemzetközi konferenciát Innovations in Medicine címmel, melyen a legmodernebb technológiákról számolnak be. 2015 januárjában lesz először Innovációs nap az egyetemen, melyen sikeres fiatal vállalkozások, start up cégek mutatkoznak be.

Intenzíven dolgozunk egy digitális innovációs klaszter létrehozásán is, melynek címe Health 3.0 – mondta el a tudományos rektorhelyettes. Ez egy digitális alapú bio-imaging fókuszú tudáspark, mely a molekulától az emberig in vivo és in vitro képalkotó eljárásokat, a „big data” kezelésére irányuló szoftverfejlesztéseket szintetizál. Ezáltal lehetőséget teremt a területen aktív hazai KKV-k, multinacionális cégek és egyetemi kutatócsoportok közös technológia transzferének elősegítésére, a klasszikus orvosbiológiai kutatások mellett a gyógyászatban és az egészségügyi menedzsmentben alkalmazandó döntéshozatali szoftverek fejlesztésére.

Dr. Molnár Mária Judit az elmúlt év eredményeiről elmondta: létrejött az Innovációs Központ, egyesítették a területen tevékenykedő kft.-ket, a konvergencia régióban létrejött a Semmelweis Kutatásfejlesztési Kft., rendkívül intenzív pályázat generáló tevékenységgel. A nemzetközi kapcsolatokkal összefüggésben elemzés készült, mely a jövőbeli tudatos kapcsolatépítést szolgálja stratégiai irányok alapján. A hallgatói, oktatói csereprogramok mellett pedig egyre gyakoribb a gyakorlati képzést is érintő klinikai együttműködés; melyek új bevételi forrásokat is jelentenek az egyetem számára.

A Semmelweis Egyetem az elmúlt időszakban tudatosan bekapcsolódott több, felsőoktatási intézményeket rangsoroló rankingbe is (pl. QS World University Ranking, Times Higher Education Ranking, U-Multirank). „Ez azt jelenti, hogy tudatosan figyeljük azokat a paramétereket, amelyek alapján az egyes rankingek készülnek, és a különböző fejlesztéseknél igyekszünk ezeket a szempontokat is szem előtt tartani” – hangsúlyozta Dr. Molnár Mária Judit. Ahhoz, hogy lényegesen jobb helyet foglaljunk el a nemzetközi rangsorokban az egyetem K+F+I tevékenységre fordítható költségvetésének a jelenleginél sokkal nagyobbnak kellene lennie.

A rektorhelyettes elmondta, a ranking-adatszolgáltatással kapcsolatban a Tudományos Csoportnak nagyon jó az együttműködése a Központi Könyvtárral és a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságával, az intézeteket pedig arra kéri, hogy legyen minél naprakészebb az összes nyilvánosan elérhető tudománymetriai mutatójuk. Az első eredmények már látszanak, a Webometrics ranking januári összesítésében nemzetközi szinten javult a SE helyezése (bár országos szinten egyel hátrébb került, ami azt jelenti, hogy más hazai egyetemek is erősítenek ezen a területen). Ide kapcsolódik részben az egyetemi honlap Dr. Molnár Mária Judit által vezetett Szerkesztőbizottságának munkája is, mivel a webes megjelenés számít a rangsorokban is.

Ezzel kapcsolatban a rektorhelyettes emlékeztetett: a honlapok egységesítése jól halad, sikerült megszerezni a semmelweis.hu domaint, szinte már minden egység teljesíti az előírást, mely szerint ezen kell futniuk az egyetemi honlapoknak, szeptember 30-ig pedig az arculati egységességnek is meg kell valósulnia. A rektorhelyettes ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a betegellátással kapcsolatban még több információ legyen elérhető a klinikák weboldalain, hiszen az segíti a minél magasabb színvonalú gyógyító munkát.

Dobozi Pálma

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Szerző:

PHARMINDEX Online