Egy bázisban a betegadatok

hirdetés

A Népszabadság szerint gyakorlatilag korlátlanul kutathatnak majd a betegek korábbi egészségügyi adatai között a kezelőorvosok a parlament előtt lévő törvénymódosítás szerint.


A lap szerint ez azt jelenti, hogy egy központi informatikai adatbázis használatával bármelyik orvos megismerhetné bármelyik kezelésre szoruló betegnek az összes egészségügyi információját, kivéve, ha ezt az illető előzetesen írásban megtiltotta az egészségbiztosító hivatalában.


Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő szerint ha valaki például az egészségkárosodása miatt pert indít az ellátó ellen, akkor eddig az igazságügyi orvos szakértő csak a konkrét műtét adatait ismerhette meg, mostantól viszont a teljes betegéletutat feltárhatná, s akár arra a következtetésre is juthat, hogy az egészségkárosodás egy másik, korábban is meglévő elváltozás és nem az aktuális beavatkozás következménye.


A sürgősségi életmentéshez éppen elegendő lenne az információs hálón egy úgynevezett életmentő "zsebet" működtetni, és ide rögzíteni a legfontosabb paramétereket (gyógyszerallergia,
cukorbetegség, vérzékenység) - mondta.


A francia adatvédelmi hatóság például csak olyan feltételekkel engedte a DMP rendszer (Dossier Medical Personnel - személyes egészségügyi dosszié) működését 2012-től, hogy azt független, érdektelen harmadik személyek működtetik egyedi akkreditáció után - mondta a szakértő.


Az egészségbiztosító egykori informatikai vezetője, Király Gyula lényegében biztonságosnak ítéli a betegek információs védelmét, hiszen a rendszer naplózza majd az adatlekérdezéseket. Hozzátette, erősítené az új rendszer iránti bizalmat, ha például az ügyfélkapun keresztül az állampolgárok is láthatnák, hogy ki, mikor nézte meg az adataikat. Az új rendszer akkor lenne még támadhatatlanabb, ha a beteg maga dönthetne arról, hogy mikor, kinek enged bepillantást az adataiba - tette hozzá.

Szerző:

PHARMINDEX Online