További cikkek a Farmakovigilancia rovatból

Új elemzés értékelte a védőoltások biztonságosságát

Új, szisztematikus áttekintés értékelte az immunizációt követő mellékhatások okozati összefüggéseit alátámasztó és/vagy cáfoló tudományos bizonyítékokat.

hirdetés

A tanulmány eredményeit a szerzők a Gyermekgyógyászati Akadémiai Szövetségek Baltimore-ban megrendezett konferenciáján prezentálják.

„Az egészségügyi szolgáltatóknak objektív és egyértelmű információra van szükségük a védőoltásokkal kapcsolatos biztonságossági aggályokra vonatkozóan ahhoz, hogy a betegek kérdéseire válaszolni tudjanak, de az immunizációt követően fellépő mellékhatásokról (AEFI) eddig nem állt rendelkezésre átfogó és naprakész összefoglaló, a korábbi elemzések pedig sem a betegek, sem a szolgáltatók számára nem voltak igazán megfelelőek” – mondta a tanulmány egyik szerzője.

Ez a szisztematikus áttekintés naprakész összefoglalása az AEFI-k okozati hátterével kapcsolatos tudományos bizonyítékoknak, amelyeket legutóbb az amerikai Gyógyszerészeti Intézet 2012-es és az Egészségügyi Kutatási és Minőségügyi Ügynökség 2014-es jelentése elemzett, azzal a különbséggel, hogy az új elemzés egyértelmű célja, hogy az okozati konklúziókról információt nyújtson az egészségügyi szolgáltatók számára.

Az elemzés eredménye szerint a 47 vizsgált AEFI közül 12 mellékhatás esetében igazolható az ok-okozati összefüggés legalább egy olyan védőoltás esetében, amit jelenleg az amerikai lakosság körében rutinszerűen javasolnak. A 12 igazolt mellékhatás a következő volt: anaphylaxia, arthralgia/arthritis (enyhe, akut és átmeneti, nem krónikus), deltoid bursitis (a vakcina nem megfelelő beadása esetén), disszeminált varicella infekció (immunhiányos betegeknél, akiknél a varicella oltás ellenjavallt), encephalitis, lázas görcsrohamok, Guillain-Barré szindróma, hepatitisz (immunhiányos betegeknél, akiknél a varicella oltás ellenjavallt), herpes zoster, immun thrombocytopeniás purpura, meningitisz és syncope. A mellékhatások többsége ritka volt.

A fennmaradó 35 AEFI esetében a tudományos bizonyítékok nem támasztják alá az ok-okozati kapcsolatot a védőoltás és a mellékhatás kialakulása között, sőt az eredmények a kapcsolat egyértelmű hiányát igazolták bizonyos vakcinák esetében: az influenzaoltás nem okoz asztmát, a gyermekkori oltások nem okoznak autizmust, a védőoltások nem okoznak diabéteszt, egészséges immunrendszerű személyeknek adott oltások nem okoznak hepatitiszt, felnőtteknél az influenzaoltás nem okoz szlerózis multiplexet, illetve a DTP és a HBV oltás nem vált ki hirtelen csecsemőhalál szindrómát.

A kutatás vezetője hozzátette: „Bár a teljes lakosság számára jelenleg ajánlott védőoltásoknak valóban van néhány mellékhatása, összességében a vakcinák biztonságossági profilja rendkívül jó, és magas szintű védelmet biztosítanak számos fertőző betegséggel szemben mind egyéni, mind populációs szinten”.

Forrás: "The State of Vaccine Safety Science: Systematic Reviews of the Evidence" 2019.

Fordította: Dr. Kaló Anna

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MedicalExpress

Ajánlott cikkek