Újabb felvásárlási roham indult a patikákban

A növekedéshez a legnagyobb mértékben a daganatellenes szerek és a szisztémásfertőzés-ellenes gyógyszercsoport járult hozzá.

Szeptemberben 48,9 milliárd forintot tett ki a hazai patikák vényköteles támogatott gyógyszerforgalma, több mint 3 milliárddal meghaladva az augusztusi értéket – tudta meg a vg.hu a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatait elemző Hiflylabs Zrt.-től. Ráadásul szokatlan módon az értékesített dobozok mennyisége nagyobb mértékben nőtt, mint a forgalmi érték, az előbbi 9,8, az utóbbi 6,8 százalékkal ugrott meg, a magyarországi patikák 16,8 millió darab támogatott vényköteles gyógyszert adtak el, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint tavaly szeptemberben. Míg szeptemberben 5,5, októberben pedig 6,5 százalék volt az infláció, addig a gyógyszerpiacon nem beszélhetünk ilyen mértékű árrobbanásról. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első őszi hónapban 2,7, a másodikban pedig 2,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a hazai patikákban.

A NEAK-adatok alapján Virág Zsolt, a Hiflylabs Zrt. igazgatósági elnöke a portálnak elmondta: újabb felhalmozási ciklushoz értünk szeptemberben, a gyógyszereladások megugrásában pedig a koronavírus negyedik hullámától való félelem is szerepet játszhatott. Az előző hónaphoz képest a legnagyobb mértékben Budapest vényköteles gyógyszerforgalma lódult meg (10,2 százalék), megelőzve Baranyát (9), valamint Csongrád-Csanád megyét (8,3). Az ellenpólus Zala és Somogy megye, ahol mindössze 1,9, illetve 0,9 százalékos bővülést regisztráltak. Éves szinten minden megyében növekedést mértek, Zala kivételével, itt az 1,7 százalékos csökkenés hátterében a daganatellenes szerek eladásainak visszaesése áll. Azzal együtt, hogy ezek a készítmények a legdrágábbak közé tartoznak, lokális trendnek tekinthető az értékesítés mérséklődése, a statisztikán viszont látható nyomot hagy, miután ez a kategória teszi ki a teljes gyógyszerforgalom több mint 17 százalékát. 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás: Weborvos

Ajánlott cikkek