Háborús helyzet? – A tét a pszichiátria jövője

A pszichiátria halálos spirálba kerülhet, amelyből a társadalom, tehát mi magunk sem tudjuk megmenekülni… A világon sok helyütt nem oktatják a pszichoterápiát, és akik foglalkoznak vele, lett légyen az illető pszichiáter, pszichológus, vagy szociális munkás, az elmúlt évtizedekben teóriákkal kötötték gúzsba magukat. Ezek közismert módon az agy működésével kapcsolatos neuro-biokémiai teóriák, amelyeket mindannyian tanulunk egyetemi tanulmányaink során. Mások egyszerűen csak feladták a küzdelmet e téren. Az eredmény: kevés igazán jó pszichoterapeuta maradt a küzdőtéren…

A szomatikus pszichiátria agyi kémiai egyensúlyzavarra utaló elméletei szinte teljesen száműzték az emberi megküzdési stratégiák megérthetőségét. Alapvető probléma, hogy a kémiai-biokémiai szemlélet kizárólag az agyra irányul – és nem magára az emberre. Súlyos kritika, de az agyműködés befolyásolására irányuló farmakoterápia egyszerűsítő, mechanisztikus és meglehetősen redukcionista elképzelés, és a szerző tapasztalata szerint problematikus és nem szerencsés klinikai kimenetelekhez vezet a betegeknél.

Az emberi szenvedés forrása nem az agy, hanem maga az emberi lény, a „human being”. A károsodás a legtöbb esetben érzelmi, deprivációs, abusus eredetű, mely személyiségünk formálódása során valamikor ért, ér bennünket. Ez a későbbiekben az emberi temperamentumban, megnyilvánulásainkban is jelentős helyet kap.

Berezin szerint a művészet, a tudomány, a szabálykövetés és a pszichoterápia bölcsessége kezelhetővé teszi a fent vázolt problémákat. Tragikus tény, hogy a pszichofarmakológia „diadalmenete” egy generáció alatt szinte kiirtotta a pszichoterápiás munkát, törekvéseket. Valójában nincsenek csodák a farmakoterápiában sem, éppúgy mint elődjeik, az ECT és a lobotomia sem jelentett megoldást pszichiátriai betegeken. Mindig ugyanabba a hibába esünk, ma is…

Az APA, az Amerikai Pszichiátriai Társaság – komoly tudományos viták esetén – elismeri hogy az agyi kémiai egyensúlyzavar nem reális magyarázat. E teóriára valójában meglehetősen kevés az igazi bizonyító erejű evidencia. Hozzáteszik, hogy vannak enyhébb, környezeti okok is egyes pszichés zavarok esetén, de mindez nem egzakt magyarázat. A pszichiátria konszenzusként elfogadta az agyi kémiai-biokémiai egyensúlyzavar elvét, és vele együtt a nagyközönség is. Az emberek úgy vélik, hogy a pszichiátriai betegségek, a depresszió, a szorongás, a pszichózisok, és még akár az ADHD is olyan kórképek, amelyek gyógyszeres úton kezelhetőek antidepresszánsokkal, benziodiazepinekkel, antipszichotikumokkal, stb.

Ezt a meglehetősen zavaros képet tovább „ködösítik” a klinikai idegtudomány újabb észlelései, eredményei. Az agy működését feltérképező „clinical neuroscience” fantasztikus és gyorsan fejlődő ágazat. Az agy működésének képalkotó vizsgálatai igazolni látszanak egyes agyterületi aktivitásokat a gondolkodás, és az érzelmek kapcsán. Vigyázat! A klinikai idegtudomány felületes szemlélete azonban úgy tűnik, alátámasztja a neurotranszmitter-hívők munkásságát. Az idegtudomány szakembereivel is láttatni kell, hogy az emberi agy nem azonos az emberi lélekkel, a teljes emberrel.

Az emberi természet tudatunkon át működik. Minél többet tudunk meg az elme működéséről, annál világosabbá válik, hogy a tudatosság hány összetevőből rakódik össze fejlődésünk, növekedésünk, gyermekből (valódi) felnőtté válásunk során. Mindebben benne vannak a játékok, a történetek, a karakterek, az érzések, a kapcsolatok, a tervek, a különböző szcenáriók, és még sok minden más, amit gyermek- és serdülőkorunkban átélünk. Az agy biológiája mindezt teljes egészként kezeli. Az ebből „kiszakított” modulok, mint a neurotranszmitter-elmélet, és a moduláris szemlélet külön-külön nem működik. Mindezt csak teljes egészében, az emberi személyiség és tudat együtteseként lehet szemlélni.

Ahogy már utaltunk rá, a pszichiátriai problémák, zavarok, a trauma, a depriváció, az abusus mind-mind hat személyiségünk, temperamentumunk alakulására. Emberi létünk fájdalmaitól a pszichoterápia segítségével szabadulhatunk. A bizalom terápiás légkörében meggyászolhatjuk fájdalmainkat, és új utakat építhetünk, amelyben központba kerülhet a szeretet és a hitelesség.

Az emberi lény, az emberi jelenség belső világa komplex, és a pszichés problémák nagy emberi titkainkból, misztikumunkból erednek. Ebben a tükörben úgy szimplifikálni, hogy mindez a neurotranszmitterek műve abszurd – és egyben sértő is. Nincsenek misztifikált agyi betegségek. A pszichiáter valódi munkája az, hogy élethossziglan tanuljon, és megpróbálja megfejteni az Ember, mint jelenség misztikus voltát.

Berezin szerint: „pszichiáter kollégáim gyakran azzal érvelnek, adok antidepresszánst és mellette pszichoterápiát. Az támogatja a gyógyszeres kezelést. Miért kell ezt ilyen mechanikusan értelmezni? Használjunk fel minden nem gyógyszeres terápiás lehetőséget, módszert, és csak akkor alkalmazzunk pszichiátriai gyógyszereket, ha az mindenképpen indokolt.” Számos pszichiáter úgy véli, hogy középutas stratégiát kell folytatni, ami ettől eltér, az már veszélyes út…

Ez a megállapítás azonban elég komoly problémát feszeget. Ugyanis azt, hogy az antidepresszánsok, anxiolitikumok, általában a pszichiátriai gyógyszerelés valóban hatékony, vagy csak mellékhatásai vannak? Ha a valós hatékonyságot próbáljuk tekintetbe venni, akkor azt kell mondanunk, hogy hosszú távon, tartós kezelésben nem hatékonyak. Sok esetben még az akut alkalmazás is problematikus lehet, depresszió, szuicid, vagy szorongásos állapotok esetén. Itt megint azzal a problémával szembesülünk, hogy az akut helyzet, a krízisállapot egy agyi biokémiai zavar, amit rendezni kell, helyre kell állítani, és a krízis is elmúlik… Ez természetesen nem igaz, ha a beteg azt hiszi, hogy a krízisét a gyógyszer szünteti meg, az a beteg dependenssé válhat. A valódi problémák, mint a düh, a mazochizmus stb. nem gyógyszeres úton kezelhető problémák, a gyógyszerekkel legfeljebb a felszínt kapargatjuk. Berezin úgy véli, hogy a gyógyszer nem segít pl. a gyászreakción, nem támogatja az igazi gyógyulást. Valódi terápia szükséges.

(A szerkesztő közbeszól) Egy bizonyos: Berezin mint gyakorló pszichiáter meglehetősen keményen és gyógyszerellenesen fogalmaz a cikkében. Nyilván nem elsősorban sértő szándékkal, hiszen 30 éves terápiás múlt mellett elég sok mindent megtapasztalhatott az USA-ban. Az azonban tény, és ezt minden pszichiáter elismeri, hogy a ma ismeretes gyógyszerpalettára szükségünk van, tüneti szinten ugyan, de nem megkérdőjelezhető indokoltsággal – meghatározott esetekben, zavarokban. Akut helyzetben mindenképpen, krónikus állapotokban pedig talán kevés – kevesebb eredménnyel, de valamit szükséges adni, a beteget nem lehet kezeletlenül hagyni. Azt (magam mint gyógyszerész) más kérdésnek tartom, hogy lehet-e a meglévő gyógyszeres terápia mellé olyan innovatív szereket, talán inkább megoldásokat találni, amelyek nem a tüneteket, hanem valahol a biológiai okokat célozzák meg. Ez az „emberi jelenség”, a személyiség esetén bizony sokkal összetettebb kérdés, mint egy definitív szerv definitív betegségét terapizálni – ahol szintén adódnak problémák a hatás mellett, hiszen valahol ott is a teljes embert kezeljük… A lélek betegségei, zavarai esetén azonban szinte egészen bizonyos, hogy a megoldás, a valódi gyógyulás nem a farmakoterápiában rejlik. Viszont adott esetben hasznos lehet.

Robert Berezin has been in private practice and taught psychiatry at Harvard Medical School for thirty years. He is the author of Psychotherapy of Character: The Play of Consciousness in the Theater of the Brain and Do No Harm: The Destructive History of Pharmaceutical Psychiatry and its Bedfellows. He blogs at www.robertberezin.com.

https://www.madinamerica.com/2015/01/call-arms-future-psychiatry-stake/