További cikkek a Infektológia rovatból

Ismét csaknem kétszázzal emelkedett és átlépte az ezret a halottak száma Olaszországban

Az utóbbi huszonnégy órában ismét majdnem kétszázzal, 1016-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 15 113-ra nőtt.

hirdetés

    A bejelentés szerint az előző napi adatokhoz képest a halottak száma 189-cel emelkedett, a diagnosztizált fertőzötteké pedig 2651-el. Péntek óta a napi emelkedés az akkori valamivel több mint ezerről már kétszeresére ugrott.     Több mint hatezer beteget kórházban kezelnek, tíz százalékukat intenzív osztályon. Az elhunytak 98 százaléka 68 év feletti, 68 százalékuk más betegség miatt is súlyos állapotban volt. A gyógyultak száma 1258-ra emelkedett.     A legtöbb diagnosztizált fertőzöttet továbbra is Lombardia tartományban regisztrálták, 8725 személyt, valamint 744 halottat.       

Kritikus a helyzet Brescia és a Milánótól ötven kilométerre levő Bergamo városában, ahol az utóbbi tizennyolc nap alatt 142-en haltak meg az új koronavírus-fertőzésben. A megtelt halottasház miatt a tetemeket egy templomban helyezik el. A temetőkbe csak egy pap kíséri el a koporsót. A tartomány kormányzója Attilio Fontana további szigorítást szorgalmazott a helyi tömegközlekedésben.
    A venetói Verona polgármestere Federico Sboarina is úgy vélte, még mindig túl sokan közlekednek az utcákon.
    A csütörtök reggel életbe lépett rendkívüli országos óvintézkedések első napján, amelyek leállították a kereskedelmet és a vendéglátást és minimálisra csökkentették a lakosság mozgását, több mint százezer ellenőrzést végeztek, és több mint kétezer személy ellen tettek feljelentést, mivel nem munkavégzés vagy más súlyos indok miatt tartózkodott az utcán, vagy más módon megsértette az óvintézkedéseket. A toszkán Sienában egy nyitva tartott éttermet bírságoltak meg. A polgári védelmi hatóság vezetője Angelo Borrelli hangsúlyozta, hogy nem tilos utcára menni, lehet sétálni és szabadtéren kocogni is, de - mint fogalmazott -  "a legjobb ha otthon maradunk". Azt tanácsolta a tömegközlekedési eszközökön is legalább egy méter legyen az utasok között, és a családtagok is tartsák be egymás között a biztonsági távot.  

Feszült volt a helyzet a termelést biztosítási érdekében nyitva tartott gyárakban, üzemekben, vállalatoknál, mivel a dolgozók azonnali fertőtlenítést követeltek.
    Matteo Salvini, a jobboldali ellenzék és a Liga párt vezetője felhívta a figyelmet, hogy rendőrök, katonák tovább sem kaptak szájmaszkot, miközben egyre több a megbetegedés közöttük. A polgári védelem adatai szerint eddig 4 millió szájmaszkot osztottak szét, elsősorban a kórházakban.
     Szombattól lezárják a főváros második legnagyobb légikikötőjét Ciampinóban, hétfőtől pedig a római Leonardo Da Vinci repülőtér belföldi terminálját és további öt olaszországi repülőteret, köztük a bergamói repteret és talán a milánói Linatét is.  

    Várakozás előzi meg a kormány pénteken induló gazdaságélénkítő csomagját, amely lépcsőzetesen 25 milliárd euróval kívánja segíteni a családokat és vállalkozásokat.  Sajtóértesülések szerint ebből 2,5 milliárd gyorssegélyt a "semmilyen munkaügyi védelemmel" nem bíró 700 ezer munkavállalónak szánnak, további 630 milliót annak a 1,5 millió szülőnek, aki a több hetes oktatási szünet kényszerített otthonmaradásra, 129 milliót pedig a karantén alá helyezett, de eddig tünetmentes 160 ezer dolgozó támogatására.
    Jelentős kárral számol az olasz sajtó is: a torinói La Stampa napilap szerkesztőségét lezárták, miután az egyik nyomdász pozitívnak bizonyult. A SkyTg24 olasz hírtelevízió milánói központjának dolgozóit is előzetes óvintézkedésként házi karanténba helyezték, egy kollégájuk megbetegedése után, így otthonukból kapcsolják őket.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek